21.006 magyar futballrajongó, akik nem közösen mennek meccsre

A jelenlegi magyar láblabda szezon – csak ennyit ér, ezért a neológus név – legmagasabb diósgyőri nézőszámát hozta a DVTK–DVSC-Teva rang(?)adó, amelyre 5562-en voltak kíváncsiak a helyszínen. Ez a forduló csúcsát is jelentette, meglepetés viszont (az NSO-nak, nekem nem), hogy az MTK–FTC örökrang(??)adóra mindössze ezren voltak kíváncsiak élőben, és ez annak ellenére is meglepő, hogy a kék-fehér csapat a Budapest Honvéd stadionjában fogadta a Fradit. Az FTC meccsén ilyen ebben a szezonban még nem fordult elő, ugyanis eddig viszonylag nagy volt az érdeklődés a Ferencváros vendégjátéka iránt is.
640
A forduló meccseit a meglévő adatok szerint összesen 21 006-an látták a helyszíneken, ez 2626-os átlagot jelent. De nézzük közelebbről is: Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC: 2250 néző, Újpest FC–Budapest Honvéd: 3437 lilahajú, Pécsi MFC–Kecskeméti TE 1050 jóember, Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa 2097 fanatikus, Videoton FC–Puskás Akadémia 3085 agymosott, MTK Budapest–Ferencváros 1000 undorodott, Győri ETO–Dunaújváros PASE 2525 eszement, Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 5562 őrült. Mindösszesen 21.006 rajongó, akiktől elnézést kérek a jelzőkért, mert minden tiszteletem az övék, meccsre járnak, még járnak meccsre, még, meccsre még járnak,…etc.

Túllépve azon a logisztikai nüanszon, hogy a nyolc meccs összes fanatikusa beférne a Ferencváros friss, harmatos, sasos groupamájába, más baj nincsen is. Viszont volna egy módosító javaslatom a versenykiíráshoz. A gladiátor-küzdelmek megrendezéséhez hasonlatos módon játékokat kellene szervezni a labda rúgásából. A helyszín a már fentebb emlegetett létesítmény, a meccsek húsz perces szünetekkel folyamatosan zajlanának, a kínálatból mindenki megkaphatná a neki tetszőt, a stadion kihasználtsága – ha már megvan ugye – száz százalékon dübörögne (panem et circenses), és nem is kellene újabbakat építeni. De belátom, hogy mindez lázálom csupán, felejtsük is el mihamarabb.
600full-pink-floyd_-the-wall-screenshot
Másról is ábrándoznék azonban. Ezt írja a nemzet sportlapja: „Az MTK–FTC meccsen az ezer néző akkor is nagyon alacsony szám, ha figyelembe vesszük, hogy majd’ kétszáz néző nem jutott be a stadionba, mert nem a kijelölt útvonalon közelítette meg a helyszínt.” Lejegyezték, és nem röhögtek. De még a kardjukba sem dőltek, mert azért ízlelgessük ennek a bukéját picinyt. Adott a nemzet, mint liberális, izgő-mozgó, ezt-azt gondoló elegy. Van ennek egy szelete, amely jódógában mégis megnézné, hogyan pattog a labda a füvön. Pénzt is áldozna rá, és nekilát önállóan közlekedni, mert nem bír magával. Odaér a stadionnak nevezett épülményhez, és nem engedik be, mert nem szervezetten érkezett, holott ez volna az előírás az MLSZ kisdobosai szerint.

Hogy egyértelmű legyen ez az egész Óz a csodák csodája: a kiemelt biztonsági fokozatú érdemes eseményre az Üllői útról busszal szállították az embertömeget, hogy ne csorbuljon a főváros bukéja. Mint az látható, számoltak voltak, ellenőrzött siserehad, all inclusive utazás az egyik kerületből a másikba, aki meg kimaradt, az lemaradt. Az új, a magyar futballt amúgy is körüllengő hülyeségek közül most épp ez volt napirenden, már a lelátókra is arctalan tömeg kell. Ámde jószerivel mindegy is már. Itt iszamlik a gyöpű ezer emberrel, másutt épülnek a tízezres játszóterek, ez van, és a helyzet fokozódik.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum