Piaci pult az új komondor

Még egy éve sincs annak, hogy Balogh József, Fülöpháza Fidesz-es polgármestere meggyakta asszonyát, amely házastársi aktus folyományaként a hitves mindenféle külsérelmi bajokat szenvedett el. Mindezeket a média a kórházi zárójelentés pontosságával vissza is adta a nagyérdeműnek. Bajt követett el viszont a polgármester úr, Harry Potter szintű mesét varázsolt elő a kalapjából, amely igen jól megvigyorogtatta a köz-, és más magasabb rendű embereket. Egy komondort tett meg felelőssé az egész jogtalan meghurcoltatás miatt, aki vak volt, és nem látta Terikét, az asszonyt, így óhatatlanul heveredett elé, balesetbe sodorva őt. Írta Rowling, meg a magyar firkászok.
komondor2_1367430690
De mindezt már belepte az avar. Miután a köz, és mindenki kellően kiokádta magát, hogy az asszonyverés azért mégse olyan kacagányos, elült a vihar, mint nyáresten szokott. Terike megbocsátott, és ment minden tovább a maga jól megszokott, csámpásra taposott útján. Nyugtázta a nemzet lelkiismerete, hogy a Fidesz-nevű tákolmányban előfordulnak vadbarmok, de ezzel egyként azt is, hogy nálunk (ittbal) viszont meg ilyenek nincsenek is, és ezzel jól el is volt magában. Nyalogatta a sebeit a pofonok és gyomrosok után, amelyet választások formájában mért rá folyamatosan az úristen, de amúgy csönd volt a pusztaságban, mígnem kiderült, hogy hülyék mindenhol vannak, nem csak odaát. Egy piacon szakadt el a baloldali cérna, saját embereket kívánva dózer alá helyezni. A story, a sztármagazin:

Harján Dávid szocialista önkormányzati jelölt péntek reggeltől gyűjtögette az aláírásokat a marcali piac előtt. A kitelepülésben részt vett több más helyi MSZP-s vezető és Harján barátnője is. Suchman Tamás, aki tavaly lemondott a marcali MSZP-s elnökségről, többször elautózott a piac előtt, majd később kiszállt és elindult a pult felé. A volt MSZP-s helyi vezető a tanúk szerint ordítozva közelített. Sárdi Árpád, a szocialisták jelenlegi, Somogy megyei listavezetője próbálta őt feltartóztatni, ám őt félrelökte és Harjánnal üvöltözni kezdett. Ezután Suchman ráborította a pultot a jelöltre. Suchman felesége és Sárdi próbálta feltartóztatni az üvöltöző politikust, ám az tovább folytatta, közben pedig Harján barátnőjének is csúnyán odaszólt és meg akarta ütni. Suchman három percet adott a pultot és ajánlóíveket eltakarító párttársainak, hogy távozzanak, majd visszaszámolt.
piac
Ez szép, nemdebár? De nem ez a baj úgy igazából, hanem a magyarázat, amellyel megszületett az MSZP komondoros históriája, s amely a következőképp szól: Suchman Tamás tagadta az incidenst, elmondta, hogy valóban el akarta zavarni a piactéren aláírásokat gyűjtő Harjánt, kiabált vele, durva szavakat használt, ám szerinte tettlegesség nem történt, a pultot véletlenül lökte fel, mivel megbotlott és egyensúlyát elvesztve ráesett. Mindezt részben megromlott egészségével magyarázta (azért is vonult vissza a politikától, mert betegségeire harmincegy gyógyszert szed naponta), ráadásul rossz lelki állapotban volt, hisz egy barátja temetésére tartott, amikor meglátta Harjánt. Komondor, gyógyszerek, tornác, piac, dagadó erek a nyakon. Ugyanaz, csak azt kell eldönteni, kinek a hülyéi vagyunk, tán nem épp mindenkié.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum