Meccs…tanévnyitó…ártatlan lányok…beteljesített asszonyok…vörös székek…oldalt unatkozó, rajzolgató hatévesek…megrendezett…színház az egész…műalkotást akarnak ebből is…csöndes tapsok…új tankönyvek…komoly tudás… balog miniszter….
Ne nézzenek engemet teljesen hülyének. Azok a szavak ott föntebb jegyzetek, de máris vázolom a dolgot. Nos. Éppen az volt, hogy balomon volt a tévé, itt szemben pedig velem maga Bill Gates ült egyenest. Képernyő, valamint billentyűzet formáját öltötte a kapitalista, de ez mindegy, maradjunk a forgatókönyvnél, amely boldog tudatlanságot ír elő az ilyen váratlan esetekre, és milyen igaza van. Azt mondja az első pont, hogy meccs. Röhejes eset, a Fradit vártam volna a placebóból, és egy tanévnyitó ugrott elő a nyomkodós készségből, bele a pofámba egyenest. Szép egy dolog volt, ültek ott férfiak, nők, és emberek is talán.
Szeánsz készülődött a kamerák össztüzében, tanévnyitó-szerű, országos pörformansz. Fiatal férfi állt a fókuszban, nyakkendője ide-oda, valamely – hát persze – szentéletű gimnázium tizenharmadik évfolyamos tanulója, a szegény. De mindegy is, beszélt, sőt, megnyilatkozott nékünk a’la Pilinszky, amely szöveget a vezénylő atyák gyömöszölték a szájába, hogy onnan folyjon ki manna-mantraként egy egész szezonra szóló áhitat. Szegény kölök azt sem tudta, hol van, és ezért én felettébb sajnáltam őt. Előtte azonban fiatal leányok énekeltek tényleg nagyon szépen a színpadon, miközben a kamera pásztázott az ünneplő sokaságon, mutatva a meglett, a nemzetet komoly gonddal építő férfiak deres fejét, és az asszonyokét is persze. Ők a konyha mellől fölállva kicsinosították magukat, és odaültek fehér blúzban az éneklő süldőkkel szemben, mutatván nékik a kontinuitást, és jelezve, ti jöttök. Mi megszültünk titeket, ti pedig a szavaló fiatal hím karjaiba dőltök hamarost, hogy gyarapítsátok a nemzetet, meg hogy legyen nyugdíjatok.
Szép idő volt, a takony csendben folydogált az ajkakon. Ekkor, már későn, ámde még épp idejében rájöttem a cselvetésre. Színház ez itt, amelyet tán épp Kerényi rendezett mostani alaptörvény-asztalos elvek szerint. Megvolt ennek a matematikája. Szemben a színpad, ahonnan száll az ige, ezt vörös, ki tudja honnan szerzett gyönyörű párnázott székek puhaságából szemléli a nagyérdemű, aki mi is volnánk a kamerának köszönhetőn. Kétoldalt szeleburdi leendő – mától teljes jogú – elsős állampolgárok rajzolgatnak a szcéna szerint, de hát picik még testben és lélekben is. A szövegkönyv szétcsúszott, és a díszlet pulyák nem tökéletesen töltötték be a reájuk mért szerepet, inkább az őket vizslató kamerát nézgelődték, mint érdeklődő hódok, azaz kicsike kaka került a propellerbe.
Így volt ez fölépítve szépen, gyönyörűséges pántlikás falvédőképpen. Beszéltek, énekeltek, tapsoltak, megmentették és gyarapították a nemzetet a jövőre tekintve. Akárha magam itt száz éve a Petőfi Úti Általános Iskolában lázáros reggelen, amikor elhangzott, hogy aszondja: 498-as számú úttörőcsapat vigyázz, zászlónak tisztelegj! Közben pedig pörgött a dob, mint a kivégzéseken. Ez ment itt is, csak kifordítva. Ebbe a felismerésbe bele is nyugodtam volna, hiszen az idő – mint Marquez óta tudvalévő – körben forog. De akkor megjelent szpíkerként az MTV híradójának vezetője, és rá kellett jönnöm, hogy ez más minőség. Ez itt már a Kim Dzsong Orbán világának építése, és tényleg, a díszletek, meg az egész hóbelevanc ezt jelezte, csak későn kaptam észbe. A Fradi meg kikapott, de ez ki a jófrancot érdekel.
Vélemény, hozzászólás?