Félrecsúszott nyakkendő

Meccs…tanévnyitó…ártatlan lányok…beteljesített asszonyok…vörös székek…oldalt unatkozó, rajzolgató hatévesek…megrendezett…színház az egész…műalkotást akarnak ebből is…csöndes tapsok…új tankönyvek…komoly tudás… balog miniszter….

Ne nézzenek engemet teljesen hülyének. Azok a szavak ott föntebb jegyzetek, de máris vázolom a dolgot. Nos. Éppen az volt, hogy balomon volt a tévé, itt szemben pedig velem maga Bill Gates ült egyenest. Képernyő, valamint billentyűzet formáját öltötte a kapitalista, de ez mindegy, maradjunk a forgatókönyvnél, amely boldog tudatlanságot ír elő az ilyen váratlan esetekre, és milyen igaza van. Azt mondja az első pont, hogy meccs. Röhejes eset, a Fradit vártam volna a placebóból, és egy tanévnyitó ugrott elő a nyomkodós készségből, bele a pofámba egyenest. Szép egy dolog volt, ültek ott férfiak, nők, és emberek is talán.

big

Szeánsz készülődött a kamerák össztüzében, tanévnyitó-szerű, országos pörformansz. Fiatal férfi állt a fókuszban, nyakkendője ide-oda, valamely – hát persze – szentéletű gimnázium tizenharmadik évfolyamos tanulója, a szegény. De mindegy is, beszélt, sőt, megnyilatkozott nékünk a’la Pilinszky, amely szöveget a vezénylő atyák gyömöszölték a szájába, hogy onnan folyjon ki manna-mantraként egy egész szezonra szóló áhitat. Szegény kölök azt sem tudta, hol van, és ezért én felettébb sajnáltam őt. Előtte azonban fiatal leányok énekeltek tényleg nagyon szépen a színpadon, miközben a kamera pásztázott az ünneplő sokaságon, mutatva a meglett, a nemzetet komoly gonddal építő férfiak deres fejét, és az asszonyokét is persze. Ők a konyha mellől fölállva kicsinosították magukat, és odaültek fehér blúzban az éneklő süldőkkel szemben, mutatván nékik a kontinuitást, és jelezve, ti jöttök. Mi megszültünk titeket, ti pedig a szavaló fiatal hím karjaiba dőltök hamarost, hogy gyarapítsátok a nemzetet, meg hogy legyen nyugdíjatok.

Szép idő volt, a takony csendben folydogált az ajkakon. Ekkor, már későn, ámde még épp idejében rájöttem a cselvetésre. Színház ez itt, amelyet tán épp Kerényi rendezett mostani alaptörvény-asztalos elvek szerint. Megvolt ennek a matematikája. Szemben a színpad, ahonnan száll az ige, ezt vörös, ki tudja honnan szerzett gyönyörű párnázott székek puhaságából szemléli a nagyérdemű, aki mi is volnánk a kamerának köszönhetőn. Kétoldalt szeleburdi leendő – mától teljes jogú – elsős állampolgárok rajzolgatnak a szcéna szerint, de hát picik még testben és lélekben is. A szövegkönyv szétcsúszott, és a díszlet pulyák nem tökéletesen töltötték be a reájuk mért szerepet, inkább az őket vizslató kamerát nézgelődték, mint érdeklődő hódok, azaz kicsike kaka került a propellerbe.

BIG_0009316962

Így volt ez fölépítve szépen, gyönyörűséges pántlikás falvédőképpen. Beszéltek, énekeltek, tapsoltak, megmentették és gyarapították a nemzetet a jövőre tekintve. Akárha magam itt száz éve a Petőfi Úti Általános Iskolában lázáros reggelen, amikor elhangzott, hogy aszondja: 498-as számú úttörőcsapat vigyázz, zászlónak tisztelegj! Közben pedig pörgött a dob, mint a kivégzéseken. Ez ment itt is, csak kifordítva. Ebbe a felismerésbe bele is nyugodtam volna, hiszen az idő – mint Marquez óta tudvalévő – körben forog. De akkor megjelent szpíkerként az MTV híradójának vezetője, és rá kellett jönnöm, hogy ez más minőség. Ez itt már a Kim Dzsong Orbán világának építése, és tényleg, a díszletek, meg az egész hóbelevanc ezt jelezte, csak későn kaptam észbe. A Fradi meg kikapott, de ez ki a jófrancot érdekel.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!