Romaüldözős méla csend

Újabb nagyszabású tüntetést tartott Sao Paulóban, a közelgő brazíliai futball-világbajnokság nyitómérkőzésének színhelyén a hajléktalan dolgozók szakszervezete. A rendőrség szerint a megmozdulásban több ezren vettek részt, ugyanakkor a magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott Dániával a debreceni Nagyerdei Stadionban csütörtökön rendezett barátságos mérkőzésen. A két eseménynek látszólag semmi köze egymáshoz, pedig dehogynem.

Annyi, hogy míg a szambásoknál úgymond örökös létállapot a híd alatt és a bádogviskóban való létezés, nálunk manapság szakmányban gyártják a hajléktalanokat, mint most Miskolcon és környékén. Amíg a magyar aranylábúak az új, csillivilli Orbán-templomban szenvedtek, az Avas alján fortélyos hatalom dolgozik azon, hogy igazi földönfutóvá tegye az ottani romákat.

A miskolci városvezetés úgy döntött ugyanis: fel kell számolni a helyi „gettókat és nyomortelepeket”, hogy biztonságosabb és élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely. Másfél-kétmillió forintot fizetnek az érintetteknek, ha hajlandóak elhagyni a tartós lakhatásra, gyermeknevelésre alkalmatlan házakat, és a város közigazgatási határán túli településeken vesznek új, magasabb komfortfokozatú ingatlant. A város az így megvásárolt ingatlanra ötéves elidegenítési és terhelési tilalmat jegyezne be.

Ha azok a miskolci romák, akiket ki akarnak telepíteni, a pénzt elfogadják, akkor nagy gondban lesznek, mert azonnal le fogják dózerolni az otthagyott viskókat, házakat és mehetnek családostól az ég alá. Ha elfogy az a pénz, amit az államtól, vagy az ottani polgármesteri hivataltól kaptak, akkor kényszerűen szaporodnak a lopások, és a Jobbik megtámadja a cigányságot – akár érintett, akár nem -, és sittre vágatja őket. A börtönök megtelnek cigányokkal, a Jobbik tervei megvalósulnak hallgatólagos Fidesz, sőt össztársadalmi támogatással.

Mert mindeközben valamelyik tévéadón megdöbbentő dolgok derültek ki még ezen túl is. A Miskolc környéki települések vezetői összefogtak, és a községükben lévő eladó házakat nem engedik megvenni, ha az esetleges vásárló roma lenne. Még nem numerus clausus, de már hétköznapi apró fasizmus. Magyarországon pedig kuss van az ügyben. Sehol egy tökös szervezet, a pártok leginkább egymással, kémekkel, Simonokkal és az elbaszott EP választással törődnek, amikor a szemük előtt születik meg Ázsia.

Hülye egy ország ez, a szervilizmus, korrupció és önzés földje. Brazíliában ez is másképpen van. Ez már a harmadik utcai tüntetés a „Nép kupája” mozgalom keretében, amely jobb lakáspolitikát követel, és elítéli a futball-világbajnokság rendezése körüli ingatlanspekulációkat, valamint a nagy sportfesztivál túlzottan magas költségeit. Sao Paulót közben immár harmadik napja forgalmi káosz bénítja meg a tömegközlekedési dolgozók sztrájkja miatt. Ugyancsak a lakhatásért való jogért tüntettek egy másik vb-székhelyen, Belo Horizonteban. Rio de Janeiróban eközben második napja tart a rendőrök, valamint az állami iskolák tanárainak sztrájkja.

Mi pedig jó ökrök módjára hajtjuk igába a fejünket. Jódógos, csöndes kis nép vagyunk, nem véletlenül alakulgat minden további nélkül az új feudalizmus.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Romaüldözős méla csend
  1. qwerty szerint:

    Ne sopánkodj,hanem fogadj örökbe egy családot…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!