Homeless lettem

A Fidesz bejelentette, a napokban minden támogatójukhoz eljutnak még az EP választások előtt, hogy elvigyék az örömhírt, sőt – és ezen túl -, hogy a csapatot hitükben még jobban megerősítsék. Mintha szükség lenne rá, de úgy tűnik, van. Ezen kívül azt is tudatták, hogy mindehhez százezer önkéntes áll rendelkezésükre, és ezt is elhiszem ma már. Sőt, azon sem csodálkoznék igazán, ha sorsot kellene húzni, hogy ki legyen a szerencsés kiválasztott, hiszen ott vannak minden kilométerkőnél. Többséget mímelnek, miközben az igazi többségben lévők fület, farkat behúzva kussolnak, mert túl akarják élni azt, ami rájuk vár. Alámerülnek és kibekkelnek.

Ki beszél itt már Kubatov listáról, ami rég kész, aláírásgyűjtésekkel, mindennel. Engemet is megkérdeztek nem is egyszer itt a bolt előtt, hogy nem írnám-e alá a rezsicsökkentő őrületet, nem tettem, így tehát hozzám nem jön önkéntes, de bánja a fene. Igaz, az elhíresült nemzeti konzultációs levelekből se kaptam, már akkor sem voltam a nemzet része, a dolog ilyképpen bevégeztetett. Homeless lettem, mint még vagy hatmillió állampolgár, aki nem őket választotta, a csecsemők, óvodások, kisiskolások egyelőre nem tudni, hová soroltatnak. Igaz, meg-, és átnevelésükre kész a „hoffmaneráj, a rendszer felállt, működik, csak a finomhangolás van hátra. Csak hát a határon túliak, akik szinte száz százalékban szavazták meg az újabb négy évet – mintha az a másik negyven éledt volna újjá -, hogy azokkal mi lesz, hogy eljut-e hozzájuk a százezerből valaki, azt nem lehet most még tudni.

Igaz, e-mail címeik is vannak, amiket úgy szereztek be, amikor annak volt az ideje, hogy kitalálták, neten is lehet támogatni a rezsi csökkentését, így jutottak el a legtávolabbi zugokba is, ahová esetleg az önkéntesek keze sem ért el. Ez már nem lista, ez térkép. Annak idején így ment ez: azt mondta a vezér és a vele szimbiózisban élő rokon-, és ezzel egyúttal megmásíthatatlan vélelmű udvartartása, hogy eljött az idő. Felkéri a nemzetet, a magyart, a magyart önmagára halmozó emberkupacot, hogy adja becses nevét, egyéb adatait, meg mindenét Pártunkért a neten szerte a világon. Nem kevesebbre kért, minthogy éljek bárhol az elcseszett bolygón, támogassam őt, és hogy mondjam el – akár Polinéziából -, hogy az jó, amit kitalált már megint hatalmát-mentendő. Meg, hogy nyilvánítsanak véleményt az én távhőmről akárhonnan is, használva a netet, meg gazdagítva nyilvántartásukat.

Nem tudhatom, mennyien tették meg ezt, nem is mondták el senkinek, pedig a számokkal – jó nagyokkal – szeretnek dobálózni, és ami baj, lassan hinni is lehet nekik. Csak ezzel az általuk használt nemzetfogalommal van bajom. Én itthon hazátlan vagyok, akik a határon túlról a javukra eldöntötték a sorsomat röhögve – mert semmiféle ódiumát nem viselik a Fideszt támogató x-nek -, magyarabbak, mint én, meg te, meg még oly sokan. Nem kellene ennek így lennie, és másképpen is van a józanabbak mindennapjaiban.

Annak idején Rózsi néni isteni pálinkával – nem ötvenliteressel – köszöntött minket Gyergyószentmiklóson, és gazdagon tartott sok napig. Megkapta érte a pénzét, mi a szeretetét, jól volt. Amint az is melegséges volt, ahogyan ott, helyben, a Rozmaringban kiszolgáltak minket függetlenül attól, hogy honnan a búbánatból keveredtünk abba a világba. Akkor nekem eszembe sem jutott Rózsi néni rezsije. Ősz volt, szép és jó volt. Viszont hozzátoldom: nem, köszönöm. Nem kell Rózsi néni szignója arról, hogy nekem jó legyen, sem az, hogy neki. Mindenki saját magának: hogyha elmegyek hozzá, akkor nála legyek abban a völgyben, ami neki adatott hazaként, és soha a büdös életben sem teszi fel nekem a kérdést, hogy mennyi néked a gázszámlád, fiam? Sokkal inkább megölel, és azt mondja: Isten hozott. Isten hozott, mondaná ő, és valahogyan nem tudom felfogni, mikor ment szét ennyire az egész. Most – ha lenne tehetségem hozzá – visszamennék, kérdeznék, és bizonyosan azt a választ kapnám: Le van ez az egész szarva fiam. Ezt akarják tőlem elvenni nagy igyekezettel, most már sikerrel is olykor.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum