Buziország

Vagyunk a mi, amely elegyet manapság a Kerényi Imre nevű közbohóc – bár ez sértés az igazi bohócokkal szemben – testesít meg, meg van a másik mi, amely pedig az ország normálisabb szegletének nevezhető. Kerényi megbolondult, igaz, már jó régen, lásd alaptörvény asztala, mindenféle festmények rendelgetése, alaptörvény dísz- és számozott kiadások, röhejes lapalapítás, de mindez most mellékes. Ellentétben főnökével, akinél azt kell figyelni, amit csinál, nem amit mond, Kerényinél épp fordítva működik a dolog, nála épp az a lényeges, amit pofázik, ami rendre hülyeség, és egyre gyakrabban homofób. Alföldivel és a Nemzetivel kezdődött.

Akkor ez történt: kiszivárgott a City TV felvétele, amelyen Kerényi Imre a Belvárosi Polgári Szalon rendezvényén azt mondta, hogy Vidnyánszky új színháza „nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről”. A videón látszik, hogy a rendezvény másik vendége Vidnyánszky Attila volt, aki ugyan csóválta a fejét, de nem határolódott el Kerényi kijelentéseitől. Az RTL Klub Híradójának a kormányzat részéről senki nem akart nyilatkozni Kerényi Imre miniszterelnöki-megbízott kijelentéseiről.

Kulka János viszont megszólalt.

„Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti. Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket, és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jóérzéssel asszisztálnak. Helyetted szégyellem magam, Imre. Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér, és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nemcsak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem. Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra.”

Kulka szavai elhaltak a jobboldali mocsárban, mindebből egyenesen következett, hogy Kerényi mára fokozhatta a tempót, még mélyebbre süllyedt, és hagyják neki. Megint tartott egy veretes pörformanszot, de már bokát is csattogtat. Kikelt az úgy nevezett buzilobbi ellen az Új Színházban – hol másutt – rendezett Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában. Ezen amúgy is érdekes dolgok hangzottak el. A teljesség igénye nélkül pár gyöngyszem.

„Az európai művészet nyolcvan százaléka, a magyar drámairodalom nyolcvan százaléka a keresztény kultúrkör terméke, Európa a keresztény gondolkozás diadala, Magyarország is az. A világméretű probléma az, hogy a rendező- és dramaturgképzésben egy olyan izmus vette át az oktatási főhatalmat, amelyik erre nemet mond, és meghonosítanak egy olyanfajta megközelítést, amelyben a dekadencia és a romlás érvényesül. Rengeteg pénzt lehet keresni, rengeteg botrányt lehet csinálni, világhíresnek lehet lenni, de a lényege a dolognak a köpködés, a leszólás, mindennek a kétségbe vonása. Én nagyon fontosnak tartom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Budapesten történjék változás, ha más nem, egy ellen-egyetem szervezése akár a Ludovikán belül. Ha én lennék az alkirály, elvenném a Színház- és Filmművészeti Főiskolától a színészképzés jogát a pénzzel együtt. Saját példámon is láttam, hogy ezek a dramaturg gyerekek, egyik lábukon kék harisnya van, a másikon zöld, egy picit szivárványos mindegyik, nagyon new wave-esek. A dramaturgok hipnózist keltenek, ezért egy új úton kell elindulni, fel kell venni a harcot ez ellen, ez a buzilobbi tulajdonképpen.”

Hogy mi a jó franc baja van a dramaturgokkal, azt nem lehet tudni, hogy kinek üzenget az alkirályi pozícióért való ácsingózásában, azt igen. De miért kell buzit látnia minden fa tövében, az nem tudható, ámde felettébb érdekes. Csak nem látens a lelkem? Mindegy, és rohadtul unalmas, persze a főnöke mélyen kussol, mért ne tenné, végzi helyette a piszkos munkát, ami a szíve szerint való. Nekem meg nem.

Aztán, ezek után nincsen több mondanivalóm. Persze a szerelemről van, ha már Kerényinek ez a fontos, ezt szeretné látni a Nemzetiben a buziorgia helyett. Akkor Boris Viant ajánlanám (Tajtékos napok), hogy csakúgy, szerelem ez a javából, csak hát ez megint olyan szar, meg perverz, tudomén milyen moslék a közös kakában, amibe hanyatt taszajtottak minket, örökös buzikat.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!