A Fidesz, amely ma már egyet jelent a kormánnyal, az állammal, és – sajnos már a nemzettel is, pedig ez de kár, de nagyon kár – egy bevételi tételt oly indokkal próbál negligálni, miszerint az nagyobb társadalmi kárt okoz, mint amennyi bevételt hoz. Ezért aztán egyeztetnek a megfelelő minisztériummal, aztán módosítanak.
Az ügy szempontjából most nem is az a lényeges, hogy melyik tételről volt szó. Sokkal inkább amiatt kell felkapni az immár padlóra kényszerített fejet, amit ennek a kijelentésnek – tehát beismerésnek – a filozófiája rejt.
Ebben mutatkozik meg ennek az egész rendszernek a mérhetetlen cinizmusa, amely elsőképp a párt (kormány és folyományai, Simicska & Co.) érdekeit nézi, majd ezután tekint a túlpartra, ahol a ’zemberek tanyáznak a hatalom számára arctalanul, de azért ott vannak, valamelyes homályban, amely nem sejlik kifelé, sehogyan sem.
Fontosnak tűnik nekem megnézni, hogy mi az a szarkupac, amelyet most el kéne hajtani a halálnak a megszokott szervére, vagy tán arra is alkalmasnak mutatkozik a magyar ember, hogy kimondja azt, neki ebből elég. Vissza hát a gyökerekhez: azt vizsgáljuk, hogy mi a fontosabb nekünk. Neked, nekem, etc.. Nagy bevétel ’ormányunknak, vagy egy darabka élet magunknak.
Röhejes, de az egész erről szól: azaz, a parlamentben – bár már rég nem születnek nívós döntések itt – kíváncsiak-e egyáltalán arra, hogy élsz vagy dögölsz, vagy csak egy tétel vagy a listán – kihúzható, helyettesíthető – meg minden ilyen.
Azt hiszem, helyettesítenek, tehát darab vagyunk magunk is, ide-oda rakosgatható egyedek. Itt tartunk. Aki abban hisz, amelyet a mostani kommunista párt zúgat az agyába a „közszolgálati” (ezt már feledtem) médián keresztül…Hát ő van ebben a végtelen szarakodásban, de teszek valamit:
„De ne csak az eszeddel figyelj, mert az nem elég nekem. Az egész lelkeddel, vagy mondjuk úgy: a szervezeteddel figyelj rám, akkor jobban meg fogsz érteni. És az idők folyamán egyre jobban, erről biztosítalak.”
Ő Füst Milán volt.
No, ez a baj, hogy akárhogy, amikor szólni szeretnék arról, ami éppen, ebben a pillanatban is körülölel, megyek vissza a múltba, minthogyha álom volna, de nem az, csak innen nézve, amikor pofátlanul elveszik tőlem az életem. Elveszi tőlem a regnáló hatalom. Mert az van, nagyon, amely tételként néz rád is, megéri-e megetetni egy voksért.
Ez megy ebben a világban ma. És nem igazán kell. Tán ebben egyetérthetünk, azt hiszem.
Vélemény, hozzászólás?