Nem tanulnak – futball románmagyar

Budapesten találkozott egymással Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség nemrég megválasztott első embere. A politológusi doktorátussal rendelkező Burleanu az 1990 óta több alkalommal is újraválasztott, idén visszavonuló Mircea Sandut váltotta az elnöki tisztségben. Győzelmét elősegítette, hogy a tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Gheorghe Popescut – aki labdarúgóként az FC Barcelona csapatkapitánya is volt – egy nappal a választás előtt adócsalás miatt jogerősen három év és egy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. (Ó!)

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a román elnök látogatásának jelentőségét növeli, hogy megválasztása utáni első hivatalos külföldi útja az MLSZ-hez vezetett. A baráti légkörű megbeszélésen a felek kölcsönösen kifejezték egymás iránti tiszteletüket, és megfogalmazták szándékukat, hogy mindkét fél kulturális és nemzeti hagyományait tiszteletben tartva mindent megtesznek azért, hogy valamennyi közös sporteseményt a fair play és az európai értékrend tiszteletben tartása jellemezze. A találkozón mindenki egyetértett abban, hogy a nemzeti szövetségek közötti harmonikus kapcsolat remek kiinduló pont ahhoz, hogy közösen mindent elkövessenek annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg az egy évvel ezelőtti, nagy visszhangot kiváltó bukaresti történések.

Amelyek ezek voltak ( vö: 2013., 09. 07. – Gyurcsány Bukarestben, rk.)

„Várható volt már napokkal az „évszázad mérkőzése” előtt, hogy a szemkilövető kiküldi Bukarestbe Gergényit, hogy az ott békésen kószáló magyar polgárokat szarrá veresse. Nem tanult ez az ember semmit 2006-ból. Akkor Budapesten vegzálta az intelligens, fagylaltozó, karjukon kisgyermekeket hordozó angyallelkű Isten bárányait, és amilyen vérszomjas fenevad, karja – az Unió segítségével – ezer kilométerre is elér. Így, mint az látható volt, a bukaresti belvárosban a székeket felkapó szél elegendő volt, hogy rárontson nemzetére, és ugyanazt cselekedje odakint, mint idehaza akkor. Megint jöttek a rend őrei, és tették a dolgukat, egy kicsit könnygázoztak, egy aprót gumibotoztak, és sittre vágták a legalját.

Román – magyar labdarúgó mérkőzést rendeztek ugyanis, annak minden nélkülözhető kellékével. E szeánszban azonban nem kevés szerepe volt az O. V. prime minister& co társaságnak, amely nemzeti sportlapja révén már egy hete hergelte a barmokat – akik amúgy itthon a székházát védik -, mert nem lehetett úgy rámenni a honlapjukra – mármint az orgánuméra -, hogy az egész ne erről szólt volna, magyar és román zászlókat lengetve egymás ellen, sőt, az indulás, mármint a csürhe Bukarestbe indulása előtti napon oly szövegek jelentek meg ezen az oldalon, hogy öt percre visszaszerezzük Erdélyt, meg más hasonló cukiságok. Ez nem komilfó. De mégis ez a legkisebb baj. A nagyobb, hogy e jelenetek után szar dolog magyarnak lenni.

Az volt már akkor is, amikor ugyane csapat ellen az – egyébként – barátságos Izrael elleni meccsen történtek miatt az UEFA annyira berágott, hogy azt zárt kapuk mellett kellett megrendezni éppen azért, hogy a székházvédők ne tegyék szarrá saját jellegzetes IQ-jukból fakadó gesztusaikkal az úgynevezett sporteseményt, amely mint hetek óta tudjuk az illetékesektől, a kultúra része. Sőt, nem is az, hanem nemzetmegmentő dolog, férfias sport, milliók életének szerves része, és éppen ezért föltétel nélkül támogatandó súlyos milliárdokkal. Itthon egy volt nácit éltettek nagy transzparenssel, odakint igyekeztek szétverni a várost már a meccs előtt.

No most, nekik, az ő számukra épülnek stadionok dögivel szerte a hazában, hogy a húszezreset amortizálják a kedves vezető örömére pillanatok alatt szeméthalommá. Valahol összefüggnek a dolgok. Évekkel ezelőtt mondottam volt meggondolt-meggondolatlanul, hogy O. V. ezeknek a vezére, és a dolgok össze is érnek végül, hiszen még 2002-ben maga is beült közéjük az Üllői úton szavazatszerzési célból, és ami akkor nem jött össze, mára rögvalóság lett. Összetartoznak.

És hazudnak. Na nem a magukból kivetkőzött – bár lehet, ez a természetes létállapotuk – barmok, hanem a kistörpe Felcsútról, aki valami perverz módon vonzódik hozzájuk, ha a hatalomról van szó. Mert senkit nem hagynak az út szélén, ugye, csak van, akit belerúgnak, mások, ezek, stadionokat kapnak szolgálatuk elismeréseképpen. Így tagozódik a magyar társadalom: minden, három éve meghozott százezer törvény az alapmicsodájukkal együtt efelé mutat. A ’jódógos állat igaz magyar, a ’rosszdógos proli meg dögölhet otthon magának.

No, mindegy is, csak még zárásképp annyit a mérvadó és egyetlen magyar sportnapilapról, hogy mindezek után máma azt bírta írni az ostromállapot után, hogy románok vertek románokat, és akkor no comment. Egyébként az aranylábúak kikaptak, de ez mellékes, mert a szövetségi kapitány értékelése szerint nem lehet nem észrevenni a fejlődést. Ha az amúgy taccsra tett Pető Intézet szóvivője volna, igaza is lehetne. Így nem.”

Mert a turullal senki sem számol.

Mivel a szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozatban is azonos csoportban szerepel a két ország válogatottja, a szövetségek célja, hogy mindkét találkozó kizárólag a futballról szóljon. Annak érdekében, hogy a mostani sorozatban egyik fél részéről se kerülhessen sor a tavaly ősszel tapasztalt sportszerűtlen szurkolói magatartásra, szakmai, szakértői egyeztetések kezdődnek a román és a magyar fél között az Eb-selejtezők biztonságos, magas színvonalú megrendezéséről.

Óénédesistenem, aki vagy.

Mámegint megy nekünk itten a hasbaakasztás, oly népeknek adunk hárfazenét, akik indul a vonatoznak, csak úgy. Van rá késztetésük és példájuk, a most épp a nyúl keresztényi ihletésű, épp stadionavatásra készülő első ember okán. 2002-ben is mutatta leglényegét, nézzünk pici Váncsát a korból:

„Mint valamennyien értesültünk róla, a konzervatív amerikai kormány most az MSZP hatalomra kerüléséért szorít. Fel kell persze tételeznünk, hogy az MSZP esélyeinek latolgatása és az ezzel összefüggő szüntelen aggodalom a Bush-adminisztráció másodlagos fontosságú napi teendői közé tartozik csupán, de azért szép ez így is. Képzeljük el, ha ezt nekünk húsz évvel ezelőtt valaki megjósolja, akkor mennyire örülünk.

A Washington Post véleménye helyreigazítást fog nyerni a lex Répássy értelmében, ezt a lap szerkesztősége nyilván örömmel fogadja, de bizonyára az olvasók is díjazzák, ha egy egzotikus ország amúgy ellenszenves kormányzata a legszélesebb nyilvánosság előtt és önkéntesen csinál magából hülyét. Kívülről nézve ez akár szórakoztató is lehet, itthonról már nem annyira.

Leegyszerűsítve azt mondja a Washington Post, hogy befogadtuk ezeket, mert azt hittük, itt a klubban majd megtanulnak viselkedni. De nem tanultak meg, ezzel szemben belehugyoznak a zongorába. Rá kell nézni Prime Minister Victor Orbanra, és mindenki látja, hogy ez így nem működik, írja Jackson Diehl, ám a külügyi szóvivőtől tudjuk, hogy a cikkben foglaltak nem felelnek meg a magyar külpolitikáról alkotott hivatalos amerikai értékelésnek és a magyar külpolitikai felfogásnak, ezért a magyar álláspontot és külpolitikát megfelelően bemutató írás elhelyezését kezdeményezzük a Washington Postnál, ekként polírozva az országimázst.

Persze a baj nem az, hogy a Washington Post a NATO-ügyekkel összefüggésben gyöngédtelen szavakkal illeti Prime Minister Victor Orbant (a továbbiakban PMVO), hanem hogy Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő, és mint látjuk, még erre is rá bír tenni néhány lapáttal. Itt van ez a Lebensraum-ügy.

Valamennyi hadra fogható szóvivőnktől tudjuk, hogy PMVO ilyet nem mondott sohasem. A közelmúltban viszont azt hallhattuk a legilletékesebb helyről, hogy a PMVO által használt (illetve ma már nem használt) “élettér” fogalom teljesen szalonképes, hiszen jóval Hitler előtt jelent meg a köztudatban, és ez speciel igaz is, magát a szót állítólag egy Rudolf Kjeflen nevû svéd jogász találta ki 1916-ban (ennek is bőven van előtörténete), tőle vette át Karl Haushofer, míg viszont Hitler csak 1933. február harmadikán iktatta be hivatalosan a saját szótárába, és tette oly igen népszerűvé, hogy 1945 óta senki finom úriember a szájára nem veszi. Hacsak nem akarja lenyúlni egy másik párt kedves náci szavazóinak lehetőleg minél nagyobb hányadát, ezzel kapcsolatban viszont azt kell mondanunk, hogy az igazán finom úriember más úriemberek kedves fasiszta szavazóival pettingelni sohase szokott.

Az áll az MTI-hírben, hogy a külügyi szóvivő “leszögezte: az a módszer pedig elfogadhatatlan, hogy a magyar miniszterelnöknek olyan kijelentést tulajdonítanak (“lebensraum”), amely tőle nem hangzott el”. Mármost ebben az az érdekes, hogy február tizenkettedikén Graham Watson, az Európai Parlament liberális csoportjának elnöke írásban minősítette ízléstelennek PMVO gazdasági élettérről szőtt omló álmait, erre Szájer József a szokásos zagyvalékkal reagált, de hogy az ízléstelen élettér szó el se hangzott, azt Szájer nem mondta. Vagyis február tizenkettedikén még elhangzottnak minősült az, ami mára már nem hangzott el.

PMVO egyébként január huszonhetedikén, a Vasárnapi Újságban mondta, amit nem mondott. Az el nem hangzott szöveg a következő: “Ha nekünk sikerül úgy összekapcsolnunk a határon túli magyarokat a magyarországi magyarokkal, a határon túli magyarok gazdasági életterét a magyarországi gazdaság életterével, akkor Magyarország gazdasága sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint most.” Kétségtelen, hogy PMVO nem a “Lebensraum”, hanem az “élettér” szót használta, miközben Jackson Diehl azt írja, hogy “Prime Minister Victor Orban has become so toxic with his talk of Lebensraum for Hungarians that he has been refused a White House visit”, amit ez a firkász nyilván az ujjából szopott, hiszen mindenki tudhatja, hogy PMVO nem akart a Fehér Házba menni, eszében se volt. Viszont a Lebensraum-problematika a “Fidesz-cég” versus “Fidesz közeli cég” dichotómiát idézi föl a művelt és érzékeny publikum előtt, leghelyesebb tehát, ha e tekintetben egy nyelvészeti szakértő véleményére hagyatkozunk. A szakértő lehet például Orbán Viktor, õ mondta tavaly augusztus huszadikán, hogy “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” Nos, mutatis mutandis az élettér magyarul élettér, ám ez minden más nyelven másképpen van, zum beispiel németül Lebensraum. Tehát ezzel kapcsolatban mindenfajta magyarázkodás gyerekes dolog, de ezen belül is kisegítő osztályba való.”

Így értekezett ez a jóember uszkve tizenkét éve, és azóta semmi sem változott, csupán a hülyeség emelkedett mércévé. Most épp, amikor a romániai magyarokat hergeli a hatalom éppen önmaguk érdeke ellen, amikor már megtették a dolgukat, és odaadták az ikszet, most az ilyen nyilatkozatokkal tesznek azért, hogy megint ugyanaz legyen, pedig ez itten már közös Európa volna. De nekik még Trianon.

Éledezik a fehér ló.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések