Tényleg? Viktorom, galambom!

Sok jóra már régóta nem számíthat az ember, amikor Orbánbasi, a gémeskutak, újabban a stadionok géniusza évet értékel a katonás sorban álló magyar zászlók – úniós sehol, orosz még nem – előtt. Hol vannak már azok a hősi idők, amikor a szombathelyi Fő téren, egy kávéházi asztalnál mellette ültem interjúra várva, míg ő a beszédét körmölte egy plajbásszal, amit majd fél óra múlva előad az odakint rá várakozó tömegnek. Még volt benne valami élet, pedig már akkor se volt csúcsformában.

Ma pedig – amellett, hogy nem lehetne körötte ücsörögni, mert a TEK félfordulattal rúgna tökön – csak egy pszichotikumoktól rángatózó ember, ami sajnálnivaló. Nem ír semmiféle eszközzel, röhögnivaló panelekkel hajigálózik – óénédesistenem -, ennél még a dakota korszak is jobb volt. Így a szemünk előtt épül le egy a hatalmától megrészegült szerencsétlen idióta, aki a Nagymagyarország bohóca címre sokkal inkább érdemes, mint államférfiúi címre, mégis ő uralkodik, ami félelmetesen nevetséges.

Néhány gondolatnak nevezett töredék az idei szeánszból:

“A vendég csigapástétomot rendel, de a pincér bevallja, hogy tettek bele egy kis disznót is. Nem is kicsit, valójában fele disznó, fele csiga. Na, csak ezt ne, ezt még egyszer ne.”

“Ne mondd a szökőkútnak, hogy nem iszol a vizéből. Még a végén a kínainak lesz igaza, aki azt mondja, hogy mindegy, hogy fekete vagy fehér a macska, csak fogja meg az egeret.”

“Azzal, hogy megváltoztattuk a jelenünket, megváltoztattuk a jövőnket is, más jövőnk lesz, mint amit a londoni vagy a brüsszeli jósdák papjai jövendöltek nekünk, már ha a szavazók is így akarják.”

„Hova visz ez az út? Nem visz ez sehova, mi magunk megyünk rajta.”

„Milliók mozdulnak meg, ha rezsicsökkentésért kell kiállni, vagy a gyarmati sorba való taszítás ellen kell védekezni.”

„A baloldal legel, de nem legeltet.”

„Itt legyenek a legalacsonyabb adók, csökkenhet tovább a rezsi, egészen addig, míg nálunk lesz a legolcsóbb az energia egész Európában. Ugyan lassult a népességfogyás, de ezen is lehet javítani. Nőtt a minimál- és átlagbér, de hol vagyunk a biztonságos megélhetést adó jövedelmektől? Célul tűzhetjük ki azt is, hogy mindenki dolgozhasson, aki dolgozni akar, mindenki jó esélyt adó iskolába járhasson, és minden fiatal annyi gyereket vállalhasson, amennyit szeretne.”

„Az a kérdés, hogy Magyarország a győztesek, vagy a vesztesek országa lesz-e, megelégszünk-e azzal, ami van, vagy megküzdünk azért, ami jár. Áprilisban újra megmutathatjuk, hogy erősek és egészségesek vagyunk, és nem gazsulálunk senkinek.”

(Csak az azerieknek, a ruszkiknak, a ferdeszeműeknek, na meg: Iránnak. Egyébiránt ennyi, mostanában unásig ragozott hülyepanelból már hatalmas lakótelepet lehetne építeni.)

A rózsaszín köd ülte agya, az azt megmutató szájából áradó tiráda amellett, hogy nettó baromság, még nem is igaz, ergo a jómunkásember hazudik. De ezt már megszoktuk, ez már tudvalevő. Mindezt egyébként mintegy Hofmann Rózsa-i ötödikes szinten előadva, de hát ez az ország nívója manapság, meg az ország bűne is, hogy korlátlan hatalomba emelte ezt az idiótát, és most újra erre készül. Akkor nem is érdemlünk jobbat.

Tehát erre az emberre akartok szavazni „tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim” – barátod a Radai Rosseb -, igen? Akkor nincs más hátra: „Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!” Irány az Inferno, kövezett út a pokolba.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!