Találkozás egy focistával

Nem, ez bizony nem Felcsút, gondolhatta Orbán Viktor, amikor a Puskás-díjat Zlatan Ibrahimovicnak adhatta át az év góljáért, ami az angoloknak 30 méterről ollózott találata lett a Fifa.com közönségszavazása alapján. Hétfőn este csodát látott a mi vezérünk, és csodát láthattunk magunk is: az arrogáns köpcös köpni, nyelni nem tudott, csak tátott szájjal meredt fölfelé, hogy jé, ez egy igazi focista. Kizökkent a lelkem a magyar valóból, lásd: http://444.hu/assets/orbán-zlatan-aranylabda.jpg

Mondjuk ki, meglehetős hülyén viselkedett, de csodálkozni ezen nincs mit, égette ő már a magyarokat sok helyen eleget. Az volt, hogy hirtelen rázuhant a nagyvilág az utált Európa képében, miután levetette a gumicsizmát a kertje alatt épülő stadionka tövében, bebocsáttatást nyert a klubba, és még arra sem maradt igazán ereje, hogy szokásához híven belehugyozzon a zongorába, nem. Istent látó szeme elkerekedett, szája kitárult, és leste a mágiát maga előtt, azt az embert, aki amúgy a magyarok esküdt ellensége, hiszen hányszor ejtett ki már bennünket az utolsó pillanatban gólt rúgva, ó én édes Istenem. Külön szerencse, hogy nem épp egy ilyen találatért kapta ezt a díjat, mert az pikáns kaland lett volna. De Viktor akkor is megjelent volna ott, ez bizonyos, mert az élmény megfizethetetlen. De mégis, mi a jó francot keresett ott? Az index szerint ezt:

“Mi jöhet még? A 2014-es futball-vb döntőjében Orbán Viktor végzi el a kezdőrúgást a Maracanában, vagy ő lesz az UEFA elnöke? Egyáltalán nem találom hétmérföldes hülyeségeknek ezeket a felvetéseket, hiszen Orbán Viktor futballkarrierje már tényleg csak akkor juthat ennél feljebb, ha a kettő közül legalább az egyiket megcélozza. És egyik sem lenne annyira kínos, mint a tegnapi díjátadó. A FIFA – amely a legkisebb politikai akciót is szankcionálja – jelenlegi züllöttségét, elnökének totális leépülését semmi sem bizonyítja jobban, minthogy egy regnáló miniszterelnököt felengedett az egyébként totálisan pártsemleges színpadra, hogy 2013 legszebb góljának járó Puskás-díjas Zlatan Ibrahimovićnak a népszerűségében fürödjön egy kicsit. A magyar miniszterelnöknek ez a gesztus nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen a belpolitika inkább saját ellenfeleinek vitáitól hangos, így neki csak annyit kell megmutatnia, hogy nemzetközi színtéren partnernek tekintik, aki hitelesen képviseli Puskás Ferenc szellemi és materiális örökségét. Orbán Viktor ezt magabiztosan felvállalta, és senkinek eszébe sem jutott, hogy rámutasson, amit ő képvisel, az inkább Puskás Ferenc nevét és hagyatékát lenyúló falusi középcsapat, és eléggé veszélyes, ha az embereknek Puskás Ferencről egy idő után a Felcsút és nem pedig a világ egyik legjobb futballistája fog eszébe jutni. Orbán hétfői színpadi szereplése azért is érthetetlen, mert az elmúlt négy évben Puskás Ferenc özvegye, Bözsi néni is adott át díjat, és ő most is ott volt Zürichben, tehát kényszerűségről nehezen beszélhetünk, és azt sem tudjuk, ki kezdeményezte Orbán szereplését. Persze az is lehet, hogy Orbán nem aktuálpolitikai okokból, hanem amiatt lépett a színpadra, hogy magát a futballvilág egyik fontos szereplőjeként építse fel. Ez már nem is olyan hülyeség, hiszen vitathatatlan, hogy Magyarországon Csányi Sándornál csak egy ember tudna több követ megmozgatni a labdarúgás érdekében, és az Orbán Viktor. Egyszer majd ő lehet az MLSZ elnöke, aztán onnan már csak egy ugrás az UEFA. Van az a pénz.”

Mégis – bár nem illik a mély növésen élcelődni -, szerencsésebben alakulhatott volna a dolog, ha egy Messi gól kapja a díjat, vele legalább magasságban egy szinten lett volna a mi prime ministerünk. Tudásban, emberségben nem igazán, de az ott és akkor nem derült volna ki. Jó volt azonban ez a történet arra, hogy vallását, a futballt még inkább elmélyítse szívében, és újult erővel folytathassa a stadionok építését. Nagy buzgalmát az sem fogja megzavarni, hogy az ott megjelentek – Ribéry, Ronaldo, Messi, Ibrahimovic – többet érnek, mint az egész magyar futball épülő stadinostul együtt. Ez őt csöppet sem zavarja, megvolt a rivaldafény, pár szavazat jött ezzel a bohóckodással is, és a világ haladhat tovább a maga röhejesen mocskos útján. Jól van ez így a gőzös agyakban, ámen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!