Kétségbeesett, tapló közszolgálat

Közszolgálat címén már minden mehet minálunk, egy a lényeg: rúgjunk balra, nyaljunk jobbra, mindegy, milyen áron. Még úgy is, ha hülyét csinálunk magunkból. A történet ennyi:

„Az m1 felfedezte a mémeket

Mondjuk igazából nem a mémeket fedezték fel, csak az Indexet, a Cinket meg a 444-et. A csütörtöki híradóban leadták „Az egész internet a baloldalon nevet” című, nem feltétlenül hamis, de azért elég alacsony hírértékű összeállítást, amiben a Képviselő funkyra, Szily László cinkes posztjaira és a 444 miniszterelnök-castingos cikkére is úgy hivatkoznak, hogy „– írja az egyik fórumozó.” Oké, a funkys és a cinkes posztok végülis tényleg szemlék, de a 444 cikke konkrétan saját tartalom.

Elnézést, a Kossuth rádióban is mémeztek csütörtökön

Szóval a Vastagbőr blog egyik kommentelője kiderítette, hogy amikor pénteken megírtuk az M1 Híradó hirtelen jött mémérzékenységét, elhallgattuk a legfontosabb részletet. Nemcsak a köztévé, hanem a Kossuth rádió is leadta ugyanazt a válogatást. Igen, az a Kossuth rádió, ahol csak hang van.
Így néz ki a GIF-kinyomtatás rádiós változata:

Az amerikai Chuck Norris is megjelenik az egyik videóban, aki szétrúgja a tévéjét abban a pillanatban, amikor megjelenik a hír, összeállt Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc.

Meg még:

Egy másik oldalon pedig a szocialista Kiss Péter szórólapját tették ki, azzal a címmel, hogy „Nevettél már ma? A változás szimbóluma Kiss Péter”.”
(Index)

Nagyon fasza lehetett ez a Kossuth-os adás, amolyan a vaknak mesélem el a szivárványt, vagy stílszerűbben a Magyarok bejövetele festményt, mindegy. Ezek még az egeret is megerőszakolnák, hogy a vezérnek tetsző, neki kedvező izzadságszagú tartalmat valahogyan előállítsák. Mert íme:

„Az internetes mém kifejezés egy neologizmus, mely egy olyan kifejezést vagy fogalmat takar, ami divatszerűen terjed embertől emberig az interneten A kifejezés utalás a mémekre de a mindennapi használatban technikailag nem mémeknek számító fogalmakra is alkalmazzák.
Alapjában, az internetes mém egyszerűen egy digitális fájl vagy hiperhivatkozás terjesztése egyik személytől a többiek felé az internet nyújtotta lehetőségekkel (például e-mailen keresztül, blogokon, kapcsolatépítő oldalakon, azonnali üzenetküldő szolgáltatások segítségével). A tartalom gyakran állhat egy szólásból vagy viccből, egy pletykából, egy módosított, vagy módosítatlan képből, egy egész weboldalból, videoklipből vagy animációból, vagy egy meglepő hírből, sok más egyéb lehetőség mellett. Egy internetes mém maradhat állandó, vagy megváltozhat az idők során, véletlenül, a rá irányuló kommentár, imitációk és paródiák hatására, vagy akár a rá vonatkozó híradások gyűjtésével.
A kifejezés utalhat a felhasználóról felhasználóra terjedő tartalomra, a tartalom mögötti ötletre, vagy a terjedésük jelenségére. Egyesek az internetes mémeket művészeti formának tartják. Léteznek internetes mémeket gyűjtő és népszerűsítő, illetve egyes mémek terjedését szolgáló honlapok. A kifejezést nem szokás valósnak, hasznosnak, vagy nem divatosnak tartott tartalmakra, honlapokra használni vagy amelyek szervezett publikációs és forgalmazási csatornákon terjednek. Így komoly hírek, videojátékok, internetes szolgáltatások, vagy befutott énekesek, vagy bandák dalait általában nem szokás internetes mémnek nevezni.”

(Wikipédia)

Azaz, hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hajrá MTVA és főképpen Kossuth Rádió. Ha így megy tovább, még az igazi agymosott is észreveszi, mi folyik itt. Öngól öngól hátán, de hol az ellenzék? Úgy látszik, minden baromságot az egyszeri pógárnak kell felfednie, de könyörgöm, ő nem tudja leütni a feladott magas labdát.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum