Nyomástalan nyomás

2011 márciusában volt egy csodálatos nap, amikor 21-én nem a Tanácsköztársaságra emlékezett meg kormányunk, hanem a világon egyedülálló nóvummal lepte meg a nagyérdeműt. E jeles alkalommal tette közzé honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium a már nevében is csodás úgynevezett államadósság-mérőt, amelyet aztán boldog-boldogtalan – aki internet közelébe került – ámulva tanulmányozhatott.

Megvolt ennek persze a maga jó oka, valamikor etájt hirdette meg a NER kiemelt céljaként az államadósság elleni kitartó és kérlelhetetlen küzdelmet, mint Magyarhon felemelkedésének legfőbb zálogát. Akkor ez a mérő a GDP-hez viszonyítva 81,18 százalékon állt, és a cél az volt, hogy ez az érték 70 százalék alá csökkenjen, ami – valljuk be – nemes cselekedet lett (volna). Ez az adósságnyomás-mérő aztán működgetett is, az idő meg telt-múlt, ahogyan azt a természete diktálta neki, de a nyomás az Istennek sem akart csökkenni annak ellenére, hogy a legkülönfélébb dolgokat tették érte, lásd a MANYUP 3000 milliárdjának lenyúlása meg egyéb cukiságok, de az is előfordult, hogy az a rohadt nyomás nem csökkent, ellenben növekedett, nos, ekkor történt az a közgazdasági csoda, hogy az akkor még pénzügyminiszterként alkotó kuszaszemű honmentő barátunknak sikerült elmagyarázni, hogy az a növekedés valójában csökkenés, ami megismételhetetlen bravúr, ezt be kell látnunk.
adossagnyomas_ngm_jul
De az a rohadt mutató soha nem jelezte azt az értéket, amelyet rajta látni óhajtottak volna a látni kívánók, és ez így nem volt jó. Nekik. De elérkezett a felszabadulás ideje, amikor az Unió és a rohadt IMF rabláncai lekerültek rólunk, így jöhetett az a kormányzati hókuszpók, hogy már nincs is szükség a nyomás méregetésére, legfőképp annak mutogatására, mert az a valóságot ábrázolja, s nem azt, amit róla nekünk mesélni próbálnak, és nem egészen megegyező képet mutat az álomról és a rideg tényekről. Így hát az a rohadt mérő augusztus közepe óta már nem látható, azzal az indokkal, hogy az nagyon sok pénzbe kerül, Istenem, a máshová kitárt szárnyakon repkedő súlyos tízmilliárdok világában furcsa egy indok ez, de ha más nem jutott eszükbe, az ő lelkük rajta. Egyébként az utolsó érték, ami látható volt ezen a virtuális csodamasinán, az 81,4 százalék volt, ide vezetett a kitartó küzdelem, jó, hogy nem köll mutogatni.
Pedig nem árt egy ilyen nyomásmérő, ugyanis még segédfűtő koromban azon szoktuk lesegetni, hogy mit mutat a gőz, ha magasra emelkedett, akkor sürgősen tenni kellett valamit, ellenkező esetben robbanás lehetett volna a vége, és azon még az sem segített volna, ha kiiktatjuk azt a rohadt mutatót, mert nem lett volna adat arról, mi történik a kazánok, csövek, egyebek bonyolult rendszerében, pedig ha az ember ilyesmivel foglalatoskodik, akkor azt nem árt tudni.

Mert mondom, adatok híján akármi is lehet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum