Nem vagyok kaján és nem vagyok kéjenc, pógár vagyok, állami közterheknek és az állam marhaságának megfelelő manus – olykor -. De hogy mi az állam közterhe, arról ebben az elbaszott világban már kétségeim támadnak, amikor is amúgy ’cuzammen megy minden a gajra, akkor – csöndesen kérem ki magamnak, hogy profi futball-bírókat is etessek. Pedig ezt fogom tenni ősztől, meg te is, és te is. Illetve hülye vagyok, már rugdossák a bőrt, ergo: már fizetek, fizetsz, fizet.
(A stadionoktól tekintsünk el mintegy nagyvonalúan, azt már unom, mint a banánt, de hogy már bírók is, emelve a színvonalat, megminden, ez elpattantott énbennem egy újabb húrt.)
A Magyar Labdarúgó Szövetség létrehozta a 12 fős hivatásos játékvezetői testületet. Az élvonal (élvonal? ébred fel bennem a kaján) idei szezonjában ők működnek közre a meccseken. Egy fordulóban nyolc meccs van, vagyis sokan hétről-hétre bevethetők. A tizenkét profi – közülük heten FIFA-bírók – kiválasztott hároméves szerződést kötött az MLSZ-szel, amelyik a teljesítmény függvényében meghosszabbítható. A hivatásosok fizetése és a gólvonali játékvezetők foglalkoztatása mellett az MLSZ az egyesületekkel közösen, jelentős egyéb többletköltségeket is vállal, hogy a játékvezetés színvonala emelkedjen. A szövetség vállalja a játékvezetők szállás-, illetve útiköltségének térítését, felszerelését, illetve a szükséges kommunikációs eszköztárak beszerzését is.
Na most: az MLSZ a te pénzedből – is – működik, ez egy állami valami. Mostanság éppen arra szolgál, hogy Orbán Viktornak a labdarúgás nevű sportág iránt tanúsított olthatatlan vonzalmát valami módon kielégítse. Ebben speciel rohadtul fel akar zárkózni az amúgy gyűlölt Európához, ezért az immár a saját fennhatóságába vont magyar labdarúgást – ha már annak színvonalát nem tudja megemelni, hogy legalább bantu szintre juttassa – a bírókhoz nyúl. Na most: azzal legyünk tisztában persze, hogy igazából közvetlen köze nincs hozzá. Nem, hiszen a megfelelő helyen már ott ülnek az ő megfelelő emberei, akik helyette is gondolkoznak, de úgy, hogy tessék a vezérnek, hogy olyan legyen minden, ahogyan ő azt elképzeli, mint Móricka. Ez a gólbírós dolog is már régóta van a világban, csak itt tűnik fölöslegesnek bevezetni, és meg is indokolom mért.
Aki látott már közvetítést mondjuk az MTK pályájáról, az talán tudja, miről beszélek. Tök mindegy, hogy a megye kettőben hallani még a szotyola ropogását is, vagy éppen a fővárosban. De gólbíró azért kell. Meg a profi státuszú játékvezető. A sport – benne a labdarúgás ma már – biznisz, nem cirkusz. S minthogy Orbán csupán ez utóbbihoz ért, amint ténykedéséből kiviláglik, efelé is haladunk óriási sebességgel ebben a táguló világban.
Ám tegyük hozzá ehhez a vezér új elméletét, amely szerint a futball az nem játék, nem gazdasági vállalkozás – szerinte, hanem olyan bográcsgulyás, amibe mindig bele kell tenni, és egyszer csak kész lesz -, tehát folytatva a gondolatsorát: a futball az kultúra, olyan mint a művészet. Így vélekedik ez a jóember, amitől meg én vagyok kész, mint az ő gulyása.
Azért ha magam labdarúgó lennék, mint ahogyan nem vagyok az, tán elgondolkoznék. Vagy hát azt sem, mert a közeg megteremti nekem a dagonya lehetőségét, amivel persze élnék, hiszen kinek ne kellene az ingyen kenyér, mint most a játékvezetőknek, amit bár sajnálok tőlük, de nem irigylek, hiszen nehéz dolog ez ma Magyarországon, annyi bántás tudja érni ugyanis a polgárt, aki erre adja a fejét.
Ám semmi sincsen egészen veszve, hiszen vigasztalni azért lehet magának a ’zembert ha mással nem, hát Bizottság opusszal, amely nem szól másként, csakis így: „De jó a kedvem, ha kifolyik a nedvem.” – Aztán mindenki gondoljon, amire akar.
Vélemény, hozzászólás?