Templom egerei

Talán két hete volt hír, hogy egy nagymama-korú nőt – aki feltehetően valóban nagymama is volt – a mi kies, a ’45 előtti korszakba visszakívánkozó, és a jelek szerint azért mindent el is követő fővárosunkban bilincsbe verve vittek el a szolgálunk és védünk osztag buzgó emberei azon egyszerű okból, hogy kukázott. Aznap hír volt ez, szenzáció, másnap feledésbe merült, mert kit érdekel egy szaros kukázó, megalázott nagymama ebben a világban, amelyben mindenki – illetve a társadalom egyre szélesebb rétegei – küzd a maga napi kukájával, miközben Magyarország haladva előre a feudalizmus építésének dicsőséges útján jobban teljesít.
000756638-9876-625
Ezt mondják neki ugyanis, és habár még mindig van olyan másfélmilliónyi olyan kedves honfitársunk, aki mindezt elhiszi, tapsol is neki – mármint annak a hazugságözönnek – de legyünk engedékenyek – alternatív világlátásnak: amelyet a Fidesz&Co. és csatolmányai raknak eléjük mindent eluraló mocskos médiabirodalmuk segítségével – most már a kereskedelmi TV2-őt is föl akarják zabálni -, sőt, ez a másfél milliós „kétharmad” a rajta kívül állókat, a döntő többséget a lehető legegyszerűbben liberálkomcsinak nevezi jobb esetben, felhergeltebb állapotában egyszerűen cigányzsidónak. De nem is ez a lényeges most. Ez a röffenet csak a közeget mutatja be, amelyben bilincselni lehet a kukázásért, kriminalizálni képesek a hajlék nélkül lévőket, és ahol a többséget így jellemzi a polgárda blog – érdemes alaposan értelmezni a szavakat:

„Szükséges tisztáznunk a proli fogalmát. A proli – noha úgy szokás azonosítani – a legkevésbé sem vagyoni jellegű fogalom. Nem egyenlő a szegénységgel, habár kétségtelen, hogy nagy a prolik és a szegények közös halmaza. A proli a paraszt és a polgár közt félúton megrekedt létezési forma. A paraszt eredendően a saját élete és megélhetése kérdéseiben önállóan döntő vidéki földműves, vagy állattenyésztő, a polgár pedig eredendően művelt, felelős döntésekre képes és hajlandó városi iparos, kereskedő, vagy szolgáltató. Közös jellemzőjük, hogy a világról alkotott véleményük nem megvásárolható egy pár baromfi virslivel és egy Borsodival. A proli viszont az a paraszt, aki a városba ment, hogy polgárrá váljon, de elakadt félúton. Ennek az oka lehet a tehetségtelensége, tehetetlensége, lustasága, gyávasága, vagy akár a balszerencséje is. A proli parasztnak már önállótlan, polgárnak viszont még műveletlen, de a kettő közti ugaron rekedt, és kevés remény van, hogy bármelyik irányba elmozdulna. A túlburjánzó iparosítás miatt olyannyira megnövekedett a prolik létszáma, hogy mindenütt többségbe kerültek. Ez a tömeg azt eredményezte, hogy csakis ostobáknak szóló, faék egyszerűségű jelszavakba csomagolt kampánnyal lehet demokratikus választást nyerni.”
munknelkuli_1930
Mindehhez nem szükséges kommentár, így vélekednek Orbán hívei azokról, akik nem tartoznak szűkebb köreik közé, vagy nem a Demján – azóta már többszörösen megszívatott – Sándor által kidolgozott, és Orbán által himnuszi magasságokba emelt munka alapú társadalom dolgos robotjai, vagy nem a félbérért rabszolgamunkát végző közmunkás armada tagjai, azaz a többség.

A többség viszont a democrat blog adatai szerint az alábbi állapotban leledzik:

„Magyarországon 2013-ban összesen 4,6 millió ember él a létminimum alatt. Az ország végzetesen kettészakadni látszik: a legjobb helyzetben levő egymillió ember több pénzből él, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévő négymillió ember összesen. A nettó átlagkereset hazánkban 144 ezer, ennek a hatvan százaléka 86 400 forint. A nettó minimálbér viszont nem éri el ezt az értéket – hiszen csak 64 190 forint, (bruttó 98 000) tehát ez azt jelenti, ha valaki 2012-ben egyedül élt, és minimálbért keresett, akkor 25 százalékkal a szegénységi szint alatt élt. Egészítsük ki a dolgot azzal, hogy bár a nemzeti átlagkereset 144 ezer forint, a mediánjövedelem (vagyis a leggyakoribb kereseti összeg) mégis csak 110 ezer forintot tesz ki. Ez a különbség úgy jön ki, hogy a felső jövedelmi tizedben élők keresete sokszorosan kompenzálja a többség jövedelmét. Egyértelműen megindult az alsó középosztály lecsúszása. Az alsó három tizedben egyre nagyobb azoknak a családoknak száma, ahol még közmunkás sincs. Ennek az a következménye, hogy az átlagjövedelem felénél kevesebb pénzből 1,4 millió ember él, és ők a teljes kilátástalanság és reménytelenség szintjén tengetik napjaikat. Ezekből a csoportokból egyre kevesebben lesznek nyugdíjasok, mivel el sem érik a nyugdíjkorhatárt, ezért keletkezik az a hamis látszat, hogy a nyugdíjasok között csökkent a létminimum alatt élők száma.”
4826
Ehhez sincs mit hozzátenni, ők tehát a prolik, mert mint Lázár óta tudjuk, mindenki annyit ér, amennyije van. Mi – legalábbis én – tehát ennyit érünk, a rezsim szemében hulladékok vagyunk, söpredék, proli népség, a sikertelen massza.

Mindez, hogy ezt így megkíséreljem a képernyőre varázsolni, akkor határozódott el bennem végérvényesen, amikor a Világgazdaság című lap arról tudósított, hogy már a szociális munkások is szociális ellátásra szorulnának, ami, ha nem lenne sírnivaló létállapot, akkor alapos anyagot adhatna egy kabaré jelenet megírásához, márha volna még ilyen műfaj ebben az országban. De nézzük, hogyan fogalmaz a lap:

„Kónya Gusztávné, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Világgazdaságnak elmondta: az ágazatban dolgozók 2008 óta nem részesültek béremelésben, jövedelmük mára a létminimumot sem éri el. Ezt a KSH-adatai megerősítik: miközben az egy főre jutó létminimum havi 85.960 forint, a szociális ágazat alkalmazottainak nettó havi keresete mindössze 72.553 forint volt 2012-ben. Ez 57.152 forinttal kevesebb, mint a közszférában foglalkoztatottak havi nettó átlagfizetése, és a legalacsonyabb az egész közszférában. Ez azt jelenti, hogy a szociális ágazatban foglalkoztatott mintegy 145 ezer ember a létminimumnál kevesebbért végez fizikailag és lelkileg megterhelő munkát. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint, miközben – legyen szó bölcsődések, hajléktalanok vagy idősotthonokban élők ellátásáról, gondozásáról – a szociális területen tevékenykedők munkáját a társadalom semmilyen tekintetben sem értékeli megfelelően. „A szociális ágazat önmaga állítja elő a szociális támogatásra szorulókat” – fogalmaznak.”

Tegyek mellé véleményt? Minek? A címbéli templom egere ehhez képest krőzus. Persze könnyű neki, a klérusnak bőven gurul a forint, így ott még cincoghat a krajcár, te meg annyiért dolgozol, amennyiért: nem épp semmiért.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum