Valamennyi bejegyzés

Kutyák, gyerekek, malacok

Tizenhét nap az élet, ennyi van még hátra a totális tébolyból. Én például napra nap várom, hogy az ostoba aljasság mely újabb képtelenségei kerülnek még elő a ládafiából, hogy meddig lehet a tébolyt fokozni. Nem szoktam csalódni, és nem is fogok, de mindeközben abban reménykedek, annyira túltolják ezt az egészet, hogy még a jámbor népek is belátják, ezek nemcsak gonoszak, hanem teljesen el is ment az eszük.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Katatónia és hokimeccs

Viszont akkor mi a teendő? – Tehetjük fel a kérdést Lenin apánkkal – de megy ez nekem, de nagyon -, és akkor a hurkás ujjunkkal az ellenzéknek nevezett szürkés masszára bökünk, hogy viríccsá má, de nem teszi. Simicskától várják évek óta a nagy leleplezést, mondhatni azt, hogy egyedül döntse meg Orbánt, ha már egyszer felnevelte.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

A körülbelül titkára

Egyébként arról szólt a szeánsz, hogy az összes hülye felszólalt, és dicsérte az urat. Így hazudoztak egymás szemébe, viszont akadtak dramaturgiai bökkenők. Például a Semjén nevű emberi minőségről meg tisztességről értekezett, ami már önmagában is nonszensz, utána viszont Schmitt Töltőtoll Doktor következett, és senki nem esett le a székéről a röhögéstől. Igaz, akkor sem, amikor maga Orbán jelentette ki, hogy: „Elsöprő többségben vagyunk. Csak idő kérdése, és az egész nyugati világban győzni fogunk.”

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Alacsonyan szálló nyugdíjasok

„Az egyik lakótelep liftjéből egy Jobbik-szimpatizáns kidobott egy idős embert.” Ilyenekkel szórakoztatja a nagyérdemű, bár meglehetősen megcsappant olvasótáborát a hajdan szebb napokat is megélő Origo névre hallgató gyűlöletipari szakportál.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Ricsaj és borzalmas dolgok

Ilyen bódult és leszadált állapotban lesznek egy év múlva is bizonyosan szerte a vidéken a panelprolik és a keményen dolgozó kisemberek, következésképp a NER megbuktatása a fülkékből nem igazán várható. Éppen ezért nem látható a forgatókönyv, mert olyan Ceausescu-félét bár szívesen néznék, mégsem óhajtom igazán.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Cigányok Dominikán

„A Fidesz egy klasszikus fasiszta párt, amelynek a KDNP-vel való koalíciója Mussolini és XI. Pius 1929-ben megkötött lateráni egyezményére, a katolikus egyház és a fasiszta állam szövetségére emlékeztet.”

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum