A körülbelül titkára

Délutánra kiderült, amit már hajnalban, sőt évekkel ezelőtt is tudni lehetett, mert a világ működése erre az aktusra van beállítva, hogy Orbán Viktort egyhangúlag, gondolkodás, merengés és csöppnyi kétségek nélkül, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek. Olyan gyönyörű ez az egység, és a hangulat is persze, amikor megjelent a megváltó az alattvalók között, és ölelgették, csókolgatták meg szelfiztek vele, mint egy futballsztárral, végül is a gömböc ezt vágyta már avas szagú születése óta.

„Rendben vagyok, csak bátorítsanak!”
– mondta volt érkezésekor a megváltó, és vesszőzzön meg, aki érti, de hát, nem is kell. S ahogyan a szorgos portálok percről-percre tudósítottak a cirkuszi előadásról, madeleine márkájú kiflimet belemerítettem a csésze teámba, a felszálló gőz pedig a kontyom alá ütött, és mesélt. Dédanyámat mutatta, aki valamikor az idők kezdetén feküdt a dunna alatt, hogy alig is látszott ki az orra vége, és újságot olvasott, majd feltette a kérdést: „Gyerekek, mit jelent a kb?” S miután megkapta a választ, hogy körülbelül, rögtön meg is értette a világ folyását, s ekképp: „Kádár János újra a körülbelül titkára lett.”

Így vagyunk most is. De ha már kölökkorom legendáriumainál tartunk, megidézem dédanyám lányát, a nagyanyámat, aki jeles napokon így vágott rendet a családnak nevezett nyájban: „Nem beszilünk, ünnepülünk.” És ettől fogva mosolygósan folytak tovább a lelkek mélyén a gyilkos indulatok. Tisztára, mint a Fidesz nagy-nagy famíliája, itt sem lehet tudni, ki a klakőr, ki az igazi rajongó, és ki lehet a megfélemlített élősködő, de ez például nekem mindegy is. Orbánnak viszont nem igazán, mert tőlük nem látja a valóságot, és ilyen állapotban lehet nagyon pofára esni. Ám ez legyen az ő baja és nyomora.

Kicsit még elmorfondírozok a Napot is elhomályosító esemény fölött, mielőtt tegnapi, az igazi életről szóló tapasztalataimról beszámolnék. Említettem, hogy percről-percre lehetett követni a csillag születik történéseit. Az Origóból másolok most ide egy bekezdést, tessenek figyelni a szöveg ritmusára, ügyesen elhallgatott alanyokra, állítmányokra és más újbeszél nüanszokra is: „Az emberi erőforrás minisztere szerint a kormányzás lényege az egész ember, mint a nemzeti közösség tagja, és boldoguljon. Balog Zoltán úgy látja, a kormányzából kultúra legyen, ami a legfontosabb. A miniszter részletesen beszélt a kormány által eredményekről, így az ingyentankönyvekről és a babakötvény-programról.”

Sic! És nekik így is jó, vagy én nem érek fel hozzájuk, ez még vita tárgyát képezi. Egyébként arról szólt a szeánsz, hogy az összes hülye felszólalt, és dicsérte az urat. Így hazudoztak egymás szemébe, viszont akadtak dramaturgiai bökkenők. Például a Semjén nevű emberi minőségről meg tisztességről értekezett, ami már önmagában is nonszensz, utána viszont Schmitt Töltőtoll Doktor következett, és senki nem esett le a székéről a röhögéstől. Igaz, akkor sem, amikor maga Orbán jelentette ki, hogy: “Elsöprő többségben vagyunk. Csak idő kérdése, és az egész nyugati világban győzni fogunk.”

Ezt kommentár nélkül adom közre, ilyen magasságokhoz én bolhafing vagyok. Az okosok majd úgyis elemzik és értelmezik, majd kihüvelyeznek belőle valamit, vagy annak az ellenkezőjét. Egyetlen bizonytalanság van bennem elnézegetve kies hazánk evolúcióját, mégpedig, hogy jövő tavasszal, miután behúzza megint ez a kókler, mert behúzza, szóval, ha hatalma még korlátlanabbá lesz, ami nehezen képzelhető, de mindent lehet fokozni, tehát mi lesz akkor, ha a képmását netán leszarják a legyek. Jó Paliveczként erre mindenképp készülnünk kell, ha életben akarunk maradni, más kérdés, hogy akarunk-e egyáltalán.

Akkor a való világról, ahogyan belengettem. Ígérem, nem leszek locsifecsi. Még szürkület volt, és lelkemet csupán készítgettem az elvárható gyönyörökre, amikor megint beállított a Józsi a szomszédból, hogy adnék-e neki egy kis aprót a hatoslottóra. Józsi sokszor beállít apróért lottóra, kenyérre, aztán valószínűleg elissza, viszont annyi esze nincs, hogy észrevegye, nyomorog. Ellenben kitartó és lelkes Orbán fan, én pedig az ő szemében – és ezt el is mondja – gyurcsányista kommunista vagyok. De ez őt egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy rajtam élősködjön, igaz, rajongásának tárgyát sem. Azt hiszem, mindenkinek megvan a maga Józsija, ez nem baj. Az már igen, hogy miattuk páváskodhat a fentebb leírt módon a mi rossztevőnk.

Nem tudom, érzik-e az ellentmondást, ami épp most készül széthasítani a szívemet. Viszont gyenge vagyok, és újra meg újra kifizetem azt a szaros lottót. Így vesznek hülyére ezek mindenkit.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
1 hozzászólás “A körülbelül titkára
  1. Jane Doe szerint:

    Gogol már adott erről látleletet, mely szerint: mindenkinek megvan a maga Spanyolországa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések