Nix drót, mégis ugribugri

Nem kell a pénzünk se már, pedig ez egy igenigen kemény világ, ahol a mammon ural mindent. Tudna erről mesélni Mészáros Lőrinc eleget, de nem muszáj ilyen extrém példákat felhoznunk, hogy belássuk a kapitalizmusnak nevezett berendezkedés alapvető igazságát. Félmillió ajró meg nem kevés pénz.

Most, hogy ezeket az alapvetéseket kőbe véstük, készítsük föl szívünket a megdöbbenésre, amikor arról olvashatunk, hogy egy német cég, a Mutanox nem hajlandó egyetlenünknek ilyen NATO drótot, vagy mi a kutyafaszát eladni, pedig több ezer hengerrel rendeltek tőle, éppen félmillióért.

Ami még érdekesebb, hogy – a kollégisták felfogása szerint – egy gazdasági menekült szórakozik a mi ezer éves államunkkal. A német cég tulajdonosa ugyanis török, bizonyos Talat Deger, aki emberségből példát, vitézségből formát mutat a keresztényi szeretetbe belefulladt magyar államnak.

nato drótAzt mondja ugyanis ez a gazdasági menekült – aki elvette a német keményen dolgozó emberek munkáját -, hogy Orbán Viktor visszaél a speciális dróttal, amely jóval veszélyesebb az egyszerű szögesdrótnál, mert akár halálra is sebezhet valakit. Meg, hogy ez a drót bűnözők, és nem menekülő emberek feltartóztatására szolgál.

Bizony, nem átallott ilyeneket dumálni, és azt is mondta magában, hogy egyetlenünk dugja föl magának a félmillióját, nem kap tőle drótot. Voltaképp ennyi az egész, ami után pirosló orcával kéne a sarokba sündörögni, de persze, hogy ez nem történhet meg. Azért érdekes volt a jó Talat kijelentése a bűnözőkről.

Ez a gazdasági menekült tudja, hogy az ő termékét milyen célokra szokásos használni. Ezek szerint egyetlenünk is tisztában volt vele, hiszen csípőből nyilvánította aljadéknak azokat, akik a GYODA-ját legyőzték és legyőzik. Futószalagon mennek a perek, mint győzelmi jelentés szállnak a légben a számok, hogy ennyi meg ennyi menekültet ítéltek el, mert átmásztak a kerítés fölött vagy alatt.

Mert hiába, hogy Talatunk baszik drótot eladni a rezsimnek, beszerezni – sajnos – máshol is lehet. Így történhet, hogy hiába visít az Unió, hiába int a pápa, meg amúgy minden jóérzésű Isten báránya, a fal épül, mint a skizofrénia szimbóluma, s egyre gyorsuló ütemben. A Mutanox lemondott félmillió ajróról, de egyetlenünk azért módot talált arra, hogy bassza a milliárdokat a szégyenünkre. És még bírja az iramot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum