Rendeljük be Ferencet is!

„Köztudott, mi lesz a falak végső sorsa. Minden fal leomlik: ma, holnap vagy száz év után, az akadályok emelése több vagy kevesebb ideig működik, de nem jelent megoldást. A probléma attól még fennmarad, csak a gyűlölet lesz miatta nagyobb.”

Ezeket az istentelen mondatokat a renitens Ferenc pápa mondta, és most itt állunk tanácstalanul, mert mégis csak bántotta a mi Európa-védő hős országunkat. A kiszólás kinek másnak címződött volna, ki épít ma falakat? Csakaviktor. Így hát be kellene rendelni a külügyre a Vatikán nagykövetét, ha lenne olyan, ámde bánatunkra: nincs. Így magát a pápát kéne megidézni, hogy Szijjártó kioktathassa a mi ezer éves államiságunkról. De azért nem lennénk most a tarajos helyében, logisztikailag csapdába került úgymond, tehát baj van. Javasolnánk egy jegyzék átnyújtását, miszerint őszentsége fogja be a pofáját, amikor mi éppen őt védjük végvárainkban, lám Dugovics Titusz is mily igazi mélymagyar volt az iszlám elleni heroikus küzdelemben.

béla„Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.”
(Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei)

Lám, lám. Mi mindenre képes a hős nemzet fia, és akkor itt pofáznak nekünk, akik egyedül állunk a vérzivatarban. A minap is védtük a keresztény Ajrópát a szlovén határokon, ám nagyjaink azt sem tudták, mit cselekednek. Éccaka fölhúzták a drótot, aztán, amikor kiderült, hogy ez nem épp komilfó, elkezdtek hülyeségeket beszélni, meg rögvest bontani is persze.

Egyetlenünk szerint csak tereprendezés folyt, két hét alatt rendet teszünk Sándor meg gyakorlatról delirált. Érdekes ez. A szerb oldalon már fölhúztak majd kétszáz kilométert, és szükségét látták, hogy itt is gyakoroljanak. Ki érti ezt? Az a szerencsétlen drót elhagyatva áll már ott, mégis jönnek a népek más utakon, mi pedig jó fuvaros módján azonmód tosszuk tovább őket Ausztriába. Azaz, megfontoltan szarunk mindarra, amiről egyetlenünk pofázott és pofázik szüntelen, elfedni óhajtva a gyalázatot.

És akkor még ez a Ferenc is beletenyerel a levesbe. Mit tudhat ez az argentin a magyar lélekről? Semmit se tudhat róla. Különben is, mi már akkor keresztények voltunk, amikor ő még meg se született, tehát jobb, ha nem nagyon ugrál. Így aztán érthető, ha itteni beosztottjai szarnak reá, és a helyi egyházfő, azaz egyetlenünk szavait követik. Hiába, az apanázs tőle jön, két urat meg nem lehet egyszerre szolgálni, ugyebár. Itt tartunk most, és csak azért is építünk, nem állíthat meg se Isten, se ember. Erősek vagyunk, faszagyerekek, szarunk mindenre és mindenkire.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum