„Köztudott, mi lesz a falak végső sorsa. Minden fal leomlik: ma, holnap vagy száz év után, az akadályok emelése több vagy kevesebb ideig működik, de nem jelent megoldást. A probléma attól még fennmarad, csak a gyűlölet lesz miatta nagyobb.”
Ezeket az istentelen mondatokat a renitens Ferenc pápa mondta, és most itt állunk tanácstalanul, mert mégis csak bántotta a mi Európa-védő hős országunkat. A kiszólás kinek másnak címződött volna, ki épít ma falakat? Csakaviktor. Így hát be kellene rendelni a külügyre a Vatikán nagykövetét, ha lenne olyan, ámde bánatunkra: nincs. Így magát a pápát kéne megidézni, hogy Szijjártó kioktathassa a mi ezer éves államiságunkról. De azért nem lennénk most a tarajos helyében, logisztikailag csapdába került úgymond, tehát baj van. Javasolnánk egy jegyzék átnyújtását, miszerint őszentsége fogja be a pofáját, amikor mi éppen őt védjük végvárainkban, lám Dugovics Titusz is mily igazi mélymagyar volt az iszlám elleni heroikus küzdelemben.
„Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.”
(Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei)
Lám, lám. Mi mindenre képes a hős nemzet fia, és akkor itt pofáznak nekünk, akik egyedül állunk a vérzivatarban. A minap is védtük a keresztény Ajrópát a szlovén határokon, ám nagyjaink azt sem tudták, mit cselekednek. Éccaka fölhúzták a drótot, aztán, amikor kiderült, hogy ez nem épp komilfó, elkezdtek hülyeségeket beszélni, meg rögvest bontani is persze.
Egyetlenünk szerint csak tereprendezés folyt, két hét alatt rendet teszünk Sándor meg gyakorlatról delirált. Érdekes ez. A szerb oldalon már fölhúztak majd kétszáz kilométert, és szükségét látták, hogy itt is gyakoroljanak. Ki érti ezt? Az a szerencsétlen drót elhagyatva áll már ott, mégis jönnek a népek más utakon, mi pedig jó fuvaros módján azonmód tosszuk tovább őket Ausztriába. Azaz, megfontoltan szarunk mindarra, amiről egyetlenünk pofázott és pofázik szüntelen, elfedni óhajtva a gyalázatot.
És akkor még ez a Ferenc is beletenyerel a levesbe. Mit tudhat ez az argentin a magyar lélekről? Semmit se tudhat róla. Különben is, mi már akkor keresztények voltunk, amikor ő még meg se született, tehát jobb, ha nem nagyon ugrál. Így aztán érthető, ha itteni beosztottjai szarnak reá, és a helyi egyházfő, azaz egyetlenünk szavait követik. Hiába, az apanázs tőle jön, két urat meg nem lehet egyszerre szolgálni, ugyebár. Itt tartunk most, és csak azért is építünk, nem állíthat meg se Isten, se ember. Erősek vagyunk, faszagyerekek, szarunk mindenre és mindenkire.
Vélemény, hozzászólás?