Elfáradtak, pedig még bele sem lendültek

A kancellária láblabda csapata, a Videoton lezakózott a Haladástól uszkve ezer néző előtt a stadionjában, amelyet jó pénzért már kipofoztak, de azért még pár milliárdot ráfordítanak, hogy szebben kongjon az ürességtől. Dübörög a stadionprogram ugyanis. Isteni szerencse, hogy a magyar nemzet, így egyben a Videoton és a Puskás Akadémia megváltója most épp nem pökködte a szotyit a lelátón vigyorogva, mert másutt akadt dolga. Tusványoson volt jelenése, hogy körmét reszelgetve hülyeségeket beszéljen.
manus
Mindezt már megtette korábban a futball kapcsán is, amikor a televíziós alakulat vért hugyozva, hosszabbítás után jutott tovább egy noname walesi csapat, a The New Saints ellen, akik, mint az tudvalévő, a világ közvetlen élvonalába tartoznak, kiejtésük így nemzeti ügy, és örömünnep. Csaknem koronát köllött úsztatni a világraszóló diadal kapcsán. És ez az alak, aki amúgy már évek óta nem ad interjút, hacsak nem a valagát nyalják kérdezés közben, legott késztetést érzett arra, hogy a futballról értekezzék, mert ő ezt is tudja, ehhez is ért, csak úgy, mint a migrációhoz, amely elsöpri Európát, de elsősorban is Mária országát.

Ebben a kinyilatkoztatásban azt találta mondani, hogy a Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben. Hát persze, ő alapította a műintézményt, amelynek valahogyan értelmet köll találni, ha másképpen nem, hát így. Viszont az örökös harc ideája itt is megmutatkozik beteg lelkében, a láblabda pályára is élet-halál küzdelmet vizionál ekképp:

„A kupameccsek mutatnak rá leginkább, mennyire mellékesek a magyar focinyelvezet visszatérő kliséi: ‘igazságos’, ‘megérdemelt’. Ez a meccs másnapján mind mellékes. A történelemben az áll, NSZK-Magyarország: 3-2, a világbajnok Németország. A meccs egy csata, amit csak akkor és csak ott lehet megnyerni. És abban a pillanatban, amikor lefújják a meccset, neked kell felül lenned. Azok a nemzetek sikeresek, amelyek ezt megértik.” Kapisch polgártárs, ugye?

Az agyonpénzelt és ajnározott Vidike tegnap nem volt fölül épp, amikor a bíró hármat fújt a sípjába, véget vetve a zenének. Az egyik igen tehetséges ingyenélő filozófiát is gyártott hozzá, miszerint három naponta játsszák a meccseket, ezért fáradtak. Már júliusban. Egy héttel ezelőtt pedig még nem lendültek játékba, mert az idény elején tartottak. Ez egy ördögi kör, amiből kurva nehéz kikeveredni. Viszont a Puskás Akadémia – akárcsak az egész ország – jobban teljesít. Az elmúlt fordulóban a vezér budijának tövében fölépített stadionban kétszázötvennyolc, azaz: 258 néző hangorkánja közepette játszottak, pedig, ahogyan ez már szokásban van arrafelé, ingyen buszokkal szállítják a népeket úgynevezett futballistákat bámulni. Na, majd ha megépül a kisvasút, akkor özönlenek majd a népek, az hétszentség.

Ugyanebben az időben a Manchester United a Barcelonával játszott felkészülési meccset valahol az usákoknál. Azok a népek ugatják ezt a szent sportágat, amely – hogy a mindenható korábbi kinyilatkoztatását idézzük – elsősorban szellemi teljesítmény, mert kultúra kell hozzá. Ezek szerint mi hülyék vagyunk. Viszont ott, a nagy vízen túl százezer idióta amerikai ment ki futballt nézni, de mint azt tudjuk, az a hanyatló Nyugat, akinek példát kellene venni mirólunk. De az istennek se tudják elérni, hogy kongjanak a stadionjaik. Tehetségtelen bagázs, magunk közt szólván.
stadion
De ugorgyunk vissza, hazai vizekre. Éppen akkor, amikor a futballisten népvezér valahol Romániában szőtte omló álmait a gazdasági menekültekről, kedvenc alakulatának szintén gazdasági menekült francia edzője azon busongott, hogy csak öt légiósa lehet a csapatában. Hogy azért nehéz győznie. Ezen a ponton megkavarodik az ember. Egy másik algeci szerint a magyar emberek kilencven százaléka attól fél, hogy a bevándorlók kitúrják őtet a munkahelyéről, miután megerőszakolták ártatlan lánygyermekét és hamvas nejét.

Ebben a kontextusban minálunk a profinak nevezett futball nem munka, a Videoton nem munkahely, amelyet félteni kéne a gazdasági bevándorló idegen ajkú láblabdásoktól. Mindebből kitetszik, hogy ez egy igen összetett világ, fölfogni mi, a nép egyszerű gyermekei képtelenek vagyunk. De éppen ezért van nekünk vezérünk, hogy mutassa az utat a vérzivatarban, és fölfejtse számunkra a bonyolult szövedéket. Magyarázza is a maga egyszerű módján már hosszú évek óta, de háládatlan népség a magunk fajta, vagy egyszerűen csak degenerált. Nem értjük, mit beszél. Fáradtak vagyunk, és még nem lendültünk bele.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum