Amióta életem új állomáshelyén, azaz a negyedik helyett a szuterénból nézem a világ folyását, teljesen más értelmet nyernek a dolgok. Például az emberek az ablakból a térdüktől a mellükig látszanak csupán, és szinte mindahánynak nagy hasa van, ez tűnik ki az üveg mögül, amint elhaladnak szobám ablaka előtt-fölött-mögött-alatt.
Vagy ha soványabbak, akkor hátizsákosak, ez is olyan alapvetés, mint a gravitáció, már ha van. Mert Einstein atya szerint ez is csak a tér görbülete, de ebbe ne menjünk bele igazán, mivelhogy Heigl osztályfőnök úr karakteres meglátása szerint én ehhez hülye vagyok. Éppen ezért testnevelés tanárként képzelt el engemet, amikor pályaválasztásról volt szó az érettségi felé közeledve.
Tévedett aranyom, de ez nem az ő hibája volt, hanem a körülmények szerencsétlen környülállása alakíthatta így. Mivelhogy alig is jártam iskolába sportolás okán. Amint megjelentem a kikérővel, hogy akkor most Helsinkibe vinnénk a fiút egy hétre, meg mindenféle ilyen helyekre szerte Európában, már csak legyintett, és életének egyetlen és fő céljául tűzte ki azt, hogy engemet a matematika érettségin átszuszakoljon.
Sikerült neki, viszont mindezen viszontagságos gimnáziumi időszak alatt azért volt Heuréka élménye neki is. Amikor véletlenül ott tartózkodtam az oskola falai közt, és épp magyar óra volt, meg József Attila, akkor egy tanári invitálásra csípőből mondtam el az Ódát, mint a víz a folyását. Ez annyira meglephette a drága tanárnőt, hogy téma lehetett a teljes tanári karban, mivelhogy másnap Heigl osztályfőnök úr hirtelen és váratlanul megdicsért, így: „Látod K., nem vagy te annyira hülye” És ebben is maradtunk.
Ám megint elragadtak az emlékek, hiszen a szuterénból indultunk ki. Amit a hasakról és hátizsákokról meséltem az elején, az csak a felszín, mert mit érdekelne engemet akárkinek a fara meg a valaga. Ennél sokkal lényegtelibb, hogy a világ mindenhol ugyanolyan. Előző helyemen az óvodások óbégattak egész nap, itten meg a nyugdíjasok, sok különbség sem hangerőben, sem mondanivalóban nincsen. Ámde ottan van a köztes korosztály, amely már nézésre és mélázásra méltó. A dal róluk szól voltaképp.
Ők Orbán népe. És én itt, magam, ebben az elcseszett városban való vándorlásom során a saját gégémen tapasztaltam meg, hogy bizony, ez így van.
Előző albérletemből azért voltam kénytelen dicstelenül távozni, mert megkérdeztem a lakótársat, aki a tulajdonos kinyújtott karja volt, hogy mért kéne nekem fizetnem húszezerrel többet épp, amire nemes egyszerűséggel fojtogatni kezdett, és azt sziszegte, hogy én ne mosolyogjak reá. Meg mit basztatom azt a kurva gépet hajnaltájt, amitől a csökkentett rezsi rohadtul megnövekedett. Állítólag. Így állottam tehát tovább hirtelen a szuterénba.
Vélemény, hozzászólás?