Alulnézet

Amióta életem új állomáshelyén, azaz a negyedik helyett a szuterénból nézem a világ folyását, teljesen más értelmet nyernek a dolgok. Például az emberek az ablakból a térdüktől a mellükig látszanak csupán, és szinte mindahánynak nagy hasa van, ez tűnik ki az üveg mögül, amint elhaladnak szobám ablaka előtt-fölött-mögött-alatt.

Vagy ha soványabbak, akkor hátizsákosak, ez is olyan alapvetés, mint a gravitáció, már ha van. Mert Einstein atya szerint ez is csak a tér görbülete, de ebbe ne menjünk bele igazán, mivelhogy Heigl osztályfőnök úr karakteres meglátása szerint én ehhez hülye vagyok. Éppen ezért testnevelés tanárként képzelt el engemet, amikor pályaválasztásról volt szó az érettségi felé közeledve.

Tévedett aranyom, de ez nem az ő hibája volt, hanem a körülmények szerencsétlen környülállása alakíthatta így. Mivelhogy alig is jártam iskolába sportolás okán. Amint megjelentem a kikérővel, hogy akkor most Helsinkibe vinnénk a fiút egy hétre, meg mindenféle ilyen helyekre szerte Európában, már csak legyintett, és életének egyetlen és fő céljául tűzte ki azt, hogy engemet a matematika érettségin átszuszakoljon.

orwellSikerült neki, viszont mindezen viszontagságos gimnáziumi időszak alatt azért volt Heuréka élménye neki is. Amikor véletlenül ott tartózkodtam az oskola falai közt, és épp magyar óra volt, meg József Attila, akkor egy tanári invitálásra csípőből mondtam el az Ódát, mint a víz a folyását. Ez annyira meglephette a drága tanárnőt, hogy téma lehetett a teljes tanári karban, mivelhogy másnap Heigl osztályfőnök úr hirtelen és váratlanul megdicsért, így: „Látod K., nem vagy te annyira hülye” És ebben is maradtunk.

Ám megint elragadtak az emlékek, hiszen a szuterénból indultunk ki. Amit a hasakról és hátizsákokról meséltem az elején, az csak a felszín, mert mit érdekelne engemet akárkinek a fara meg a valaga. Ennél sokkal lényegtelibb, hogy a világ mindenhol ugyanolyan. Előző helyemen az óvodások óbégattak egész nap, itten meg a nyugdíjasok, sok különbség sem hangerőben, sem mondanivalóban nincsen. Ámde ottan van a köztes korosztály, amely már nézésre és mélázásra méltó. A dal róluk szól voltaképp.
Ők Orbán népe. És én itt, magam, ebben az elcseszett városban való vándorlásom során a saját gégémen tapasztaltam meg, hogy bizony, ez így van.

Előző albérletemből azért voltam kénytelen dicstelenül távozni, mert megkérdeztem a lakótársat, aki a tulajdonos kinyújtott karja volt, hogy mért kéne nekem fizetnem húszezerrel többet épp, amire nemes egyszerűséggel fojtogatni kezdett, és azt sziszegte, hogy én ne mosolyogjak reá. Meg mit basztatom azt a kurva gépet hajnaltájt, amitől a csökkentett rezsi rohadtul megnövekedett. Állítólag. Így állottam tehát tovább hirtelen a szuterénba.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum