Gyurcsány Bukarestben

Várható volt már napokkal az „évszázad mérkőzése” előtt, hogy a szemkilövető kiküldi Bukarestbe Gergényit, hogy az ott békésen kószáló magyar polgárokat szarrá veresse. Nem tanult ez az ember semmit 2006-ból. Akkor Budapesten vegzálta az intelligens, fagylaltozó, karjukon kisgyermekeket hordozó angyallelkű Isten bárányait, és amilyen vérszomjas fenevad, karja – az Unió segítségével – ezer kilométerre is elér. Így, mint az látható volt, a bukaresti belvárosban a székeket felkapó szél elegendő volt, hogy rárontson nemzetére, és ugyanazt cselekedje odakint, mint idehaza akkor. Megint jöttek a rend őrei, és tették a dolgukat, egy kicsit könnygázoztak, egy aprót gumibotoztak, és sittre vágták a legalját.
1170743_684754661552551_2144684715_n
Román – magyar labdarúgó mérkőzést rendeztek ugyanis, annak minden nélkülözhető kellékével. E szeánszban azonban nem kevés szerepe volt az O. V. prime minister& co társaságnak, amely nemzeti sportlapja révén már egy hete hergelte a barmokat – akik amúgy itthon a székházát védik -, mert nem lehetett úgy rámenni a honlapjukra – mármint az orgánuméra -, hogy az egész ne erről szólt volna, magyar és román zászlókat lengetve egymás ellen, sőt, az indulás, mármint a csürhe Bukarestbe indulása előtti napon oly szövegek jelentek meg ezen az oldalon, hogy öt percre visszaszerezzük Erdélyt, meg más hasonló cukiságok. Ez nem komilfó. De mégis ez a legkisebb baj. A nagyobb, hogy e jelenetek után szar dolog magyarnak lenni.

Az volt már akkor is, amikor ugyane csapat ellen az – egyébként – barátságos Izrael elleni meccsen történtek miatt az UEFA annyira berágott, hogy azt zárt kapuk mellett kellett megrendezni éppen azért, hogy a székházvédők ne tegyék szarrá saját jellegzetes IQ-jukból fakadó gesztusaikkal az úgynevezett sporteseményt, amely mint hetek óta tudjuk az illetékesektől, a kultúra része. Sőt, nem is az, hanem nemzetmegmentő dolog, férfias sport, milliók életének szerves része, és éppen ezért föltétel nélkül támogatandó súlyos milliárdokkal. Itthon egy volt nácit éltettek nagy transzparenssel, odakint igyekeztek szétverni a várost már a meccs előtt, Gyurcsánynak hála kevés sikerrel.

No most, nekik, az ő számukra épülnek stadionok dögivel szerte a hazában, hogy a húszezreset amortizálják a kedves vezető örömére pillanatok alatt szeméthalommá. Valahol összefüggnek a dolgok. Évekkel ezelőtt mondottam volt meggondolt-meggondolatlanul, hogy O. V. ezeknek a vezére, és a dolgok össze is érnek végül, hiszen még 2002-ben maga is beült közéjük az Üllői úton szavazatszerzési célból, és ami akkor nem jött össze, mára rögvalóság lett. Összetartoznak.
bif4055
És hazudnak. Na nem a magukból kivetkőzött – bár lehet, ez a természetes létállapotuk – barmok, hanem a kistörpe Felcsútról, aki valami perverz módon vonzódik hozzájuk, ha a hatalomról van szó. Mert senkit nem hagynak az út szélén, ugye, csak van, akit belerúgnak, mások, ezek, stadionokat kapnak szolgálatuk elismeréseképpen. Így tagozódik a magyar társadalom: minden, három éve meghozott százezer törvény az alapmicsodájukkal együtt efelé mutat. A ’jódógos állat igaz magyar, a ’rosszdógos proli meg dögölhet otthon magának.

No, mindegy is, csak még zárásképp annyit a mérvadó és egyetlen magyar sportnapilapról, hogy mindezek után máma azt bírta írni az ostromállapot után, hogy románok vertek románokat, és akkor no comment. Egyébként az aranylábúak kikaptak, de ez mellékes, mert a szövetségi kapitány értékelése szerint nem lehet nem észrevenni a fejlődést. Ha az amúgy taccsra tett Pető Intézet szóvivője volna, igaza is lehetne. Így nem.

(A képekért köszönet a dotoho.hu honlapnak)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum