Meghallgatás

Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter lesz. Ha nem lenne Orbán, akié mindig a végső szó, azt mondhatnánk, hogy ezen a területen élet-halál ura, akihez és aki alá minden tartozik a gyáralapításról a gyárbezárásig, így Nagy Márton nagy valószínűséggel elérte élete ormait. Régóta tudvalévő volt már ez, s amennyire elborzasztotta azokat, akik értenek is valamit hozzá, úgyannyira kiábrándító is a NER lényegéből fakadó kontraszelekciós-csinovnyik politika eme újabb kis színese. Pötit szivárvány.

Mert Nagy miniszter eddig nem sokat mutatott a nagyhangú jóslásokon és a rossz döntések során túl, de most majd még jobban kiteljesedhet álmaiban. Mert visszanézve tevékenységét és irányításának eredményeit, sok jó nem mondható el a magyar gazdaság állapotáról, a bezuhanó ipari termelésről, a GDP megrogyásáról, inflációról és költségvetésről, amiért eddig ugyan nem felelt, de ezután majd igen, tehát isten legyen irgalmas az országnak. Igaz, hogy még jobban elcseszni mindent már művészet lesz.

Nagy azonban már színezi az ecsetet, mártogatja a föstékbe. Eddig azt láthattuk tőle, hogy a gazdasági folyamatokról, várható eredményekről úgy adott meg számokat, mintha a hasát püfölte volna, s ezek olyanok is voltak. Azzal a végeredménnyel, hogy soha semmit nem sikerült eltalálnia, ebből fakadólag pedig semmit nem értett. Miért nincs fogyasztás, hol bujdokol az ÁFA, mennyi lesz a növekedés, ami aztán semennyi nem lett, permanens küzdelmet folytatott a valósággal, ami kívül esik a horizontján, és ez nem igazán szerencsés.

Van ez a magyar kormányzati-parlamenti hagyomány, hogy a leendő minisztereket mindenféle bizottságok hallgatják meg, mielőtt a manus megkapja a magas hivatalt, és így történt most ez Nagy jelenlegi és leendő miniszterrel is. Alkalom ez arra, hogy a delikvens előadja terveit, ami alapján a majdan hozzá tartozó területet felvirágoztatja az ország és mindahányunk legnagyobb gyönyörűségére. S hiába mondták Nagynak az egyik bizottságban, hogy ő nem egyéb, mint „gazdaságvisszafejlesztési miniszter”, de ez egyáltalán nem hatotta meg.

Mi több, álmainak sorolását ott folytatta, ahol eddig abba sem hagyta, így csak néhány sziporkát teszünk ide tőle, amelyek mindent megmutatnak gondolkodásáról, habitusáról és talán arról is, miért kapott ajándékba egy kötetet „Közgazdaságtan tökfejeknek” címmel. Nem biztos, hogy haszonnal forgatta, mert különben most nem mondott volna olyat: „hagyjuk a statisztikáikat, összevissza hazudnak”, ami figyelemre méltó viszonyt mutat a valóság számokkal leírható részével, s innentől voltaképp mindent lehet.

Így nem meglepő, hogy megint csak előkerült a gazdasági növekedésről egy szám, amit Nagy már évek óta kitartóan mond azzal a lendülettel, hogy egyszer majd igaz lesz. De eddig még egyszer sem jött össze. A taktika azonban érthető, mert, ha véletlenül majd sikerül valamikor eltalálnia, akkor lehet mondani a klasszikus nyomán, hogy na, ugye. Így könnyű az élet, így nem nehéz miniszternek lenni, akár magam is alkalmas volnék rá a készségeimmel és képességeimmel, amelyek gazdasági téren a minimumot súrolják.

Bár, ahogy kinéz, Nagy is így lehet ezzel. A meghallgatáson a miniszter szájával kiderült, hogy a magyar gazdaság bajainak oka Németország, s ebből következően az az érdekesség, hogy „az idei évben a hiány csökkenését kihívások terhelik, hiszen a növekedés nem lett akkora, mint gondoltuk”. Nocsak, nocsak, mert innen megint érdekes, hogy Nagy megint csak gondolt valamit a növekedésről, ami az eddigiek alapján a jóslás műfajába tartozik, illetve a rózsaszínű lufiéba, amit semmi alá nem támaszt és nem indokol.

Minden más érdekesség mellett az különösen delikát, hogy bajaink okai közé sorolandó most már az is, hogy „a fiatalok túl későn kezdenek el dolgozni”, azaz, nem átallanak iskolába járni, ha jól értjük. Ami viszont már Nagy különös vesszőparipái közé tartozik, az az idea, miszerint „a lakosságnál van pénz”, senki ne mondja, hogy nincsen. Így olybá tűnik, hogy csúcsminiszterként az elsődleges célja hősünknek, hogy ezt valami furmányos módon elszedje, ami majd szerinte megpörgeti a gazdaságot. Egyelőre csak a szép szóval kísérletezik.

Aztán jön majd az erő. Mindezek mellett az már nem is igazán érdekes, hogy az elcseszett akkugyárasítás szerinte csak egy „gazdasági hupli” miatt mutat olyan lehangoló képet. Minden bajok feledésbe merülnek és merültek pedig akkor, amikor elhangzott a varázsige, miszerint 2025 a „gazdasági felpattanás éve” lesz. Nagy pedig csúcsminiszterré válik. Ezek után egy kétségünk van csak: látszik az, hogy mindettől jobb nem lesz egyáltalán, a kérdés tehát az, lehet-e még ennél is rosszabb, és csak annyit mondunk, minden bizonnyal.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Meghallgatás
  1. yeti szerint:

    Ma láttam egy ezrest, rajta Mátyás madarát a hollót.
    Valahogy eszembe jutott , lassan ideje lenne helyette új bankó nyomásának. Egy nerrubel, rajta a másik zsírdisznó meg jelképnek a szarka.
    Lesz még rosszabb.

  2. Ultron szerint:

    Tehát nem ők hazudnak, hanem a statisztikák – amiket amúgy ők gyártanak…
    Gondolom, ezek a statisztikák lopták szét az országot is.

    Ez hülyébb, mint orbán, pedig az sem egy egyszerű szint.

  3. polyvitaplex szerint:

    A „gazdasági hupli” unortodox kifejezés lehet, mert a hupli szó buckát jelent, ami kidomborodik, magasabban van a környezettől.
    Arra, ami ma van, a „gazdasági negatív hupli” illik, esetleg a „gazdasági kátyú”.

  4. kovacs_ugynok szerint:

    A Szíriuszról „a Földre vitték az inflációt”. Egyenesen Magyarországra.

    Sikerült a varangykirálynak a legostobább, szervilis senkiháziakat maga köré gyűjtenie.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum