Hegymenet

Ha még nem találkoztak volna vele, akkor készséggel mutatjuk meg a NER legfrissebb darabját, a legendás kék plakát sorozat új, kiemelkedő opuszát, amitől az embernek az a képzete támad, hogy Phenjan utcáin kóborol. Másfelől, hogy A tanú világába csöppen bele Virág elvtárs szavaival, miszerint, „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”

Új gazdaságpolitikát hirdet a műalkotás, mint látni tetszenek, amit kies hazánk meg tud csinálni. De már itt fölmerül az a kérdés, a régivel mi van, amely az elmúlt száz év legsikeresebb, legfantasztikusabb – und so weiter leglegleg – tíz évét eredményezte nem is olyan rég. Mint a fényes jövőt sulykoló kék csoda nekünk mutatja, a mimagyar hős a mélyből tör a csúcsok felé kezében a nemzeti lobogóval, tehát előtte nem lehetett odafönt.

Innen fakad azonban, hogy más nem lehet a plakátra applikálva, mint Sziszüphosz József, aki halad permansen a csúcs felé, aztán mindig visszahömbölödik, következésképp azt soha el nem éri. Trump győzelmével lett meghirdetve ez az új irány amúgy tartalom nélkül. Annyit tudni róla, hogy a semlegesség a varázsszó, amiről viszont olyanok, akik értenek is hozzá, feketén fehéren bebizonyították, hogy kivihetetlen. Azaz, a plakáti alak szükségképpen bukik a mélybe.

Mindezen túl azonban az az alapvető kérdés merül föl az emberben elnézegetve ezt a rogáni csodát, és ismerve a számokat gazdaságunk kiábrándító állapotáról, hogy ettől a plakáttól miért lesz jobb. Illetve, s ami minden bizonnyal lényegesebb, hogy ez maga már az új gazdaságpolitika része, hogy ettől nekünk csudijó máris, vagy várnunk kell egy Bandi a lóra Orwell Állatfarmjából, akinek minden bajra az volt a reakciója: majd még többet dolgozik.

Még továbbá az a kérdés is adódik, hogy Nagy Márton miniszter urunknak van-e köze ehhöz az egészhez, aki nem is egyszer jelentette ki csodálkozó bávatagon, hogy nem érti, miért nincsen elég áfája, azt sem, hogy miért nem fogyaszt a magyar. Egyáltalán semmit nem ért, inkább álmodozni szokott, mint a legutóbb lakossági fórumán a XVIII, kerületben, ahol kifakadt a lelkéből a sóhaj, miszerint „Nem tudják az emberek, milyen jó nekik Magyarországon”.

Ezt nevezhetnénk amúgy kormányzati tételmondatnak is. Ha belegondolunk, azt a megrovást kaptuk jó miniszter urunktól, hogy fürdünk itt a tejben meg a vajban, azonban észre sem vesszük. Következésképp hálátlanok vagyunk, ugyanis kormányunk, a Fidesz, ezek szerint Nagy Mártonnal az élen, értünk dolgozza ki a belét, idehozta nekünk a Kánaánt, mi azonban fanyalgunk meg kritizálgatunk minden alap nélkül.

Voltaképp az a szlogen is igaz, hogy „nem a zsömle kicsi, hanem a pofánk nagy”, de ezen a ponton óhatatlanul fölvetül, akkor mi az anyánk valagának van szükség a megmutatott plakátra. Egyáltalán új gazdaságpolitikára, ha a világunk úgyis a lehetők legjobbika, kalbászból van a kerítés, ilyenek. Mert Nagy miniszter urunk ott a XVIII. kerületben még azt is belesóhajtotta a légbe: „Szerintem többet már nem tudunk tenni”.

Ez a mi tejben-vajban való fürdetésünkről szól. Ám mindemellet és viszont újólag megkérdőjelezi a csudálatos kék plakátunk létjogosultságát, hacsak nem annyi volt az egész, hogy valakinek megint ki kellett tömni a zsebét, és ezzel sikerült. Tehát az új gazdaságpolitika csak olyan, mint a régi, azaz, a fiúk lopnak, mi pedig megyünk a hegyre, kezünkben zászló, mert egyebünk, sincs. De ez is csak a képen, tehát képzeletben.

Van azonban két dolog, amit a logika fényében vizsgálnunk szükséges, mégpedig, ha Nagy miniszter urunk, mint mondta, ennél többet nem tud tenni sem érettünk, sem a hazáért, akkor miért van még a helyén. Mert, ha efféle plakátokra futja csupán a gógyiból, ami ezek szerint nem túl sok van a tarsolyban, akkor fölösleges ott lennie, ahol van, ideje lejárt, ha volt valaha is egyáltalán. Be kellene vallani, hogy elcseszték, nem kicsit, hanem nagyon.

Aztán lelépni a színről balra – vagy inkább jobbra – el. Ez azonban csak olyan elméleti fölvetés a részünkről, mert tisztában vagyunk vele, itt nem így működnek a dolgok. Addig nincs vége, amíg Orbán Viktor nem mondja, azaz, Nagynak majd kiderül, nekünk viszont soha. Mert, ha jó miniszter urunk ideje kitelne is, Orbánnak lenne másik, de a rendszer jellegéből fakadóan még sötétebb, ahogyan a kontraszelekció megkívánja.

Bár ezzel a plakáttal már olyan alacsonyan van a léc, hogy limbózni hívná az új delikvenst, és egyszer majd szólítja is, hogy átcsusszanjon valahogyan a kilátástalanság szintje alatt. De mondom, nem ez a meglepő már, hanem az új plakátból áradó szellemiség, ami olyan sötét, hogy valami későbbi történelemkönyvekbe elborzasztó példaként fog bekerülni. Viszont ez a mi életünk, ami jelen időben zajlik, s velünk. De nem tudod, milyen jó neked.