A „Bécsi nyilatkozat”

Áll a bál Ausztriában. Csattognak a fogak, és ordítanak a delikvensek, olyan a közéleti hangulat, akárha a kies Magyarországon volnánk, s ennek egyetlen egy oka van: arrafelé járt doktorminiszter urunk, maga Orbán Viktor. Aki mintha valami gonosz manó volna valami ócska meséből, hogy amerre megjelenik, jár és kel úgymond, ott elárad a gonoszság. Hogy ez nála genetikus defekt, a neveltetése vagy a neveletlensége hozza (a gyerekszoba híres hiánya), vagy megfontoltan rombol a kerek, nagy világban, az voltaképpen mindegy is.

A végeredmény manapság már szinte mindenhol ugyanaz, ahol megfordul. Nemrég kifütyölték Grúziában, de kapott már kéretlen utálatmegnyilvánulást a cseheknél, a szlovákoknál és még ki tudja, az eltelt évek alatt hol nem. Voltaképp ott tartunk, hogy amerre pislákol még a civilizáció és a kultúra, ott legalább annyira rühellik a manust, mint mi idehaza – kivéve a néki baráti terepnek számító mindenféle diktatúrák -, ő pedig ennek ellenére boldogan éli az életét, kavarja a szart, és megrendíthetetlennek látszik. Egy csoda, ahogyan él.

Az osztrákok egyébiránt azért akadtak ki, mert ez az ember meglátogatta Herbert Kicklet, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjét, és ezek ketten kiadtak egy szöveget, egy úgynevezett „Bécsi nyilatkozatot”, aminek a célja egyelőre nehezen értelmezhető. De lehet, hogy később sem jutunk majd többre annál, hogy egyetlen dolog ösztökélte őket erre: ilyen cirkusz legyen, mint amilyen van. Egy dolog azonban nem tisztázott, doktorminiszer urunk melyik minőségében ment szart kavarni, mert momentán három beosztása is van.

Pártelnök, miniszterelnök és az Unió soros elnöke, amelyeket hajlamos összekeverni, hiába intik arra, hogy nem kellene. Egyébiránt mintegy mellékszálként azért sem ártana tudni, ki fizette az utat, mert a magyarok örökös miniszterelnöke nem is kormánygéppel ment az alig több mint kétszáz kilométeres útra, mintha ez volna a heppje, mint a Szijjártónak a helikopterezés. Holott mindannyian tudjuk, ez nem egyéb, mint a fontosság és a nagyság demonstrálása, ahogy pöffeszkedve röpködnek a kétes állagú organizmusok.

Visszatérve azonban erre a Bécsi nyilatkozatra, ez olyan, mint a Patrióta manifesztum volt, s amit szintén az osztrák fővárosban bocsátott ki a bendőjéből. Ezek ilyen szélsőjobbos hörgések, nem véletlen tehát, hogy a mostani kiverte a biztosítékot. Ez pedig abból áll, hogy Christian Stocker, az osztrák Néppárt főtitkára azt mondta, ez a Kickl nem képviselheti Ausztriát külpolitikai kérdésekben, Sigrid Mauer, a Zöldek frakcióvezetője szerint: „Kickl nem azon osztrákok nevében nyilatkozik, akik egy nyílt és tisztességes társadalomban gondolkodnak”.

Még továbbá Mario Lindner, a szociáldemokraták (SPÖ) egyik szóvivője szerint az FPÖ „arról álmodozik, hogy Ausztriát magyar minta alapján alakítja át”. Christian Hafenecker FPÖ-főtitkár viszont Werner Kogler lemondására szólított fel, mert szerinte a zöldpárti alkancellár és közszolgálati miniszter szégyenteljes kijelentéseket tett a sajtó előtt azzal, hogy antidemokratának és EU-ellenesnek nevezte Orbán Viktort. Itt tartunk jelenleg, s látjuk, tényleg, mintha idehaza lennénk a mélyrepülésben.

Egyébiránt ez a Bécsi nyilatkozat nagyjából arról szól megint, hogy Orbán és hasonszőrű cimborái át szeretnék venni a hatalmat az Unióban, és a saját szájuk íze szerint alakítanák át. De ahogyan nem ment ez már a Patrióta manifesztummal sem, ezzel sem fog, így más lényegét nem látjuk a dolognak, mint a hergelést és a békétlenség szítását. Orbán mostani ténykedését elnézve immár más célja nincs is a manusnak, amióta a civilizált világ nem áll szóba vele, sőt, kevésen múlik, hogy képen nem köpik. Nekünk ezt dobta a gép.

Illetve ezt dobattuk magunknak. Amúgy az az érdekes, hogy a magyar, úgynevezett ellenzéki vagy független sajtó alig is számolt be Orbán újabb alpári akciójáról, ám a Magyar Nemzet csak az utóélettel foglalkozva azon csemegézik, hogy „Őrjöng az osztrák baloldal”. Amiből az jön le a gombáknak és moszatoknak, hogy a „baloldal” foga csattog azért, mert a jó Orbán Viktor megint csak meg akarta menteni Európát. És csodálkozunk, hogy még mindig van uszkve másfél millió hívője, akiknek ő az isten. Pedig a jelek szerint nem kellene ámuldozni.

Viszont most már hosszú hónapok óta az az ember benyomása, Magyarország – s ezen tessenek a Fideszt és a vezetőjét, Orbánt érteni, mert a külvilág számára ők testesítik meg valaha volt hazánkat -, szóval ez a hely, ahol élünk, hovatovább csak úgy jelenik meg a világban, mint ahonnan mostanság minden gonoszság fakad, hogy ahol valami gebasz, anyázás és sarjadzó aljas dolgok vannak, mi ott vagyunk az első sorban, sőt, többnyire mi vagyunk ezeknek az élharcosai. Fekély vagyunk a világ testén immár végleg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “A „Bécsi nyilatkozat”
  1. Yeti szerint:

    Rettenetesen régen volt az, amikor szerettem volna az európai egyesült államok polgára lenni.
    De egy ilyen idióta masszának,mint amilyennek ez a dagadt mocsok lehet az elnöke? Na nem.

  2. polyvitaplex szerint:

    Egyszerre van hatalmon (itthon) és ellenzékben (Európában), és szerintem ez a kettős szerep, a nemzetmentő szarkavarás nagyon tetszik neki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum