Ezeregyéjszaka meséi

Olyan szerencsében volt részünk, hogy doktorminiszter urunk ezen a héten nem pénteken, hanem vasárnap járult a kossuthi mikrofon elé az igehirdetésre. Ettől olyan evangélijom jellege lett az egésznek, csak azt nem hallottuk a végén, hogy a szentmise véget ért, menjünk békével. Ennek persze ontológiai okai is vannak, hiszen vezénylő tábornokunk ilyet hogyan is mondhatna, amikor a mikrofon mellől mindig valami csatába-háborúba távozik. Meg lipsiket cipelni a hátán tucatjával, foga között jatagán.

Tanulságos dolgokat volt módunk hallgathatni azonban olykor olyan beütéssel, akárha az öregedő Kádár elvtársat figyelnénk erősen, mint aki Magyarország már akkor is permanensen szorult helyzetéből mutatná meg a kivezető és idvezítő utat. Mert már akkor is az volt a gond, mint most Orbán elvtársnál is, hogy a magyari termékeket senki nem akarja megvenni a halódó nyugaton, ezért keletre kell orientálódni, ha eredményes kalmárok akarunk lenni. Innen már sejthetjük, hogy doktorminiszter urunk a gazdasággal (is) foglalkozott szózatában.

Ez pediglen azért érdekes kiváltképp, mert nem egyszer nyilatkozta azt, ő ilyesmihez nem ért, majdhogynem fingja sincsen erről sem, arra ott vannak a szakértő miniszterei. A gazdasági folyamatokkal permanens hadilábon álló Nagy Márton, a külgazdaságot felvirágoztató Szijjártó, de, ha belegondolunk, akkor Orbán mostani megnyilatkozásával épp fölötte mondott ítéletet, csak ezt nem vallotta be. Egyetlen jótevőnk szerint ugyanis a magyar ipar hasít, azzal gond nincsen, hacsaknem az, hogy termékeit a nyugat nem veszi meg.

Nem termelési, hanem kereskedelmi gondjaink vannak, mondta Orbán, a közgazdaságtan frissen kinevezett professzora, és egy iránymutató gondolattal hidalta át azt az ellentmondást, hogy amúgy a magyar ipar bezuhant. Ha nem veszik meg nyugaton – így a messianisztikus, szinte buddhai megvilágosodás -, el kell adni keleten, és a haza fényre derül. Ez utóbbit én magam tettem hozzá csak egy kicsit ironikusan, hiszen az egyáltalán nem világos, mit adnánk el keleten, ami nyugaton nem kell, mert mi amúgy semmit nem termelünk.

Nyugatról és keletről idetelepült gyárak vannak, amelyek kiszolgáltatva a globális piacnak működnek, így, amikor Orbán elvtárs arról sző omló álmokat, hogy egy csettintéssel fordul kelet felé a nem is magyar, hanem immár multi ipar, akkor nagyjából azt látjuk, hogy mintha a múlt század hetvenes éveinek csinovnyikjai élednének újra, mert nekik volt ennyi lövésük a külgazdaságról. Ez Orbánt ismerve amúgy nem igazán meglepő, ami érdekes, az a megváltó kelet ismét, amely majd képzelt segítséget nyújt szorult helyzetünkben.

Nem. Mondhatjuk erről tömören, és többet ez a szál nem is igazán ér, viszont nem volt nehéz észrevenni, mert alanyunk maga mondta ki, hogy hétfőn rá a parlamentben egy kis pofozkodás vár, majd pedig felszabadultan röpülhet el Biskekbe, a Türk Tanács ülésére, ahol őt ilyen készségekkel és késztetésekkel mindig nagy örömmel fogadják, csak az a baj, hogy ők sem vesznek tőlünk semmit. A nagy utazás tehát ideológiai célzatúnak nevezhető, illetve egy kis laza és felszabadult kirándulásnak, ahová Európa elől menekülni lehet.

Amúgy ott az Orbánnak baráti Kirgizisztánban éri majd egyetlenünket az amerikai elnökválasztás, így az is lehet, mire hazatér, s ne adj isten a szalmahajú haverja nyer, akkor veheti ki a fiók mélyiről a békeköltségvetést, mint ahogyan az nekünk ígérve van, hogy attól egy csapásra jön el a Kánaán, úgyhogy erre majd nem árt figyelmeznünk kicsinyég. Igaz, minek, mert ha egyáltalán, az akkor is olyan lesz, mint, hogy a kelet majd fölvásárolja azt, amit Mészáros meg sem termelt, és így derül majd ki, hogy hasba lettünk akasztva megint.

Orbán kossuthi tirádái egyébként már olyanok, mint az Ezeregyéjszaka meséi, amelyben – mint ismeretes – Seherezádé azért folytatta a történeteit vég nélkül, hogy életben maradhasson. Én kérek elnézést a jóravaló asszonytól a hasonlításért, viszont így lehetett megmutatni, mennyit is ér ez az egész. Csak az a baj, hogy Orbán dumáján andalodni nem lehet, hanem azon morfondírozik az ember, mikor ment el teljesen ennek az embernek az esze, mert, ha valaha volt is, az világos, hogy mára semmi nem maradt belőle. Mint a vén Kádárnak, éppen úgy.

Mellékszálként, és mintegy dilemmáinkat összegzendő tesszük hozzá még azt az örömhírt, hogy a tirádák előtt vagy éppen azalatt Észak-Korea, a nagy Kim Dzsongun adminisztrációja zengett dicséretet bölcs vezérünkről, mint aki az ő szellemiségüknek megfelelően küzd az imperialista nyugat ellen a szuverenitásért. Nyugtázhatjuk, ennél nagyobb dicsőség már aligha érheti egyetlenünket, úgy is mondhatnánk, futása véget ért. Meg vele együtt haladva lassan a miénk is, ha nem állítjuk meg sürgősen Arturo Uit. Így nézünk szembe a sorsunkkal.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
7 hozzászólás “Ezeregyéjszaka meséi
  1. Coolman szerint:

    A szellemi „termékeiket”, a Magyar Gógyi nóhót kéne szíjjártónak árulni. A GAZDASÁGI SEMLEGESSÉG-re és a BÉKEKÖLTSÉGVETÉS-re gondolok. Qrva nagy bevétel lenne belőle.

  2. Ultron szerint:

    Bár tényleg csak ezeregy lenne azon bizonyos éjszakák száma…de így 15 év múltán bőven üti már az ötezeregyet. Miközben sorra tűnnek el az ezeregymilliók.

  3. polyvitaplex szerint:

    Keleten jobban megbecsülnek minket, ott még mindig lehet Ikarusokat látni.
    A KGST újjáélesztésében látnám a megoldást, mi gyártanánk a buszokat, az oroszok a Moszkvicsot, és Észak-Korea kovácsolná a politikai tőkét.

  4. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Egy picit hadd védjem a mundért. A Rába Magyar Vagon, és Gépgyárban voltam inas, később technikus, még később gépészmérnök.
    Volt rálatásunk a M.A.N. gépekre, dee hidd el a Volvótol kezdve figyeltük az összes konkurenciát is. Tudom hogy nagyon jók voltunk, bármit mondhat bárki is..
    Minket direkt tettek tönkre!

  5. Quvik szerint:

    Ez itten kérem a szakértő lovári kormány gazdaságpolitikája!

  6. Tom Sawyer szerint:

    Nem lovari. Komolyan mondtam.Nem kell elhinni , meg mehet a basz@gatás. A Rába tényleg világszinten volt.
    Mondhattok akármit. A sivstagban megvertúk a teljes nyugatot mercedestül- volvostól… Senki nem tudott úgy mint a RÁBA !
    Nézzétek meg a 87-es tabellát..

    • Yeti szerint:

      A gyártás csak az egyik eleme a gazdaságnak.
      Egy régi vezetői tájékoztatóban azt olvashattam, itt 8,5 márka beruházás hoz az elkészülte után egy márka hasznot. Miközben a németek minden egyes befektetett márkája több, mint 7,5 márkát fialt. A pontos számok nem teljesen ezek, de az arányok stimmeltek.
      Véletlenül ott maradt a volt nagyfőnökünk irodájában ez a tájékoztató, pedig igen alaposan kitakarítottak a távozása után(érdemei elismerése mellett).
      Ilyen országos átlag mellett hiába minden egyéni kiválóság, minél többet termelnek az országban, annál nagyobb a kár!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum