A tetőzés a feje fölött várható

Muszáj folytatni a vizet, mert az jön. Tegnap, amikor miniszterelnök urunkon élcelődtünk az árvíz – és egyéb dolgok kapcsán -, még nem kezdett el kibontakozni teljes valójában a műsor, még ma sem, de haladunk. Emlegettük a 2013-as nagy vizet, az ott előadottakat a följövő vízről, hogy meddig, eddig talán, amikor a szereplők mintegy fölülről szemlélték az eseményeket a gumicsizmájukban, akárcsak most. Később majd lesznek időtényezők is.

2024-et írunk, amennyit azóta haladt előre a diktatúra kiépítése – és nem az árvízi védműveké, mert azt le sem szarták -, legalább annyira súlyosbodott a populizmus is, amit doktorminiszter urunk (Magyar Péter után loholva) most jól megmutatott. Megvolt a gumicsizma, és egy szeles hely, ahol a fotók készültek, s hozzá a drámai szöveg: „Ahol most állok, egy nap múlva már járhatatlan terület lesz. A várható, érkező nagy víztömeg holnapra már a fejem magasságában áll, rá egy-két napra pedig két méterrel följebb”.  

Tizenegy évvel ezelőtt, mint emlékezhetünk, Orbán arról érdeklődött még Bakondinál, hogy „szerinted mennyivel jön még föl, másfél méter? – mire az azóta migránsokban utazó szaki azt felelte: „Onnan? Igen.”- és ebben megnyugodtak a felek. Most már a propagandaanyagon nincsen senki Orbán mellett, egyedül áll mintegy a szutyokban, és drámaian mondja, ha ott maradna, ahol most van, akkor belepné őtet az ár.

Egyébiránt a kommentszekcióban rengetegen sóhajtottak fel reménykedve, miszerint azt tételezik és vágyják, nem mozdul onnan egy tapodtat sem, és entestével próbálja megállítani a vizet. Magunk azonban nem csatlakozunk ebbe a fősodorba, mert az is kétséges, hogy egyáltalán ott volt-e, hogy a kép most készült-e, mert abban a kupacban, amit ez alkalommal közzé tettek, volt, amelyikről kiderült, nem egészen friss. De minálunk így mennek az efféle dolgok.

A legérdekesebb azonban, hogy mindezt Magyar Péter váltotta ki miniszterelnök urunkból és a stábjából. Ami megint azt mutatja, hogy már jó ideje csak az új csillag után kullognak, aki viszont ebben az esetben populizmusból is leckét adott a Fidesznek meg az országnak a gumicsizmában, valami sáros helyen készült képével. Igaz, ő legalább azt mondta, mindenki a gátakra, azaz, hogy utánam, s nem, mint a rossz hadvezér: előre. Nem mindegy ugyanis.

Orbánnak megvolt az a helyzeti előnye, hogyha előre gondolkodott volna, akkor fizet még egy kis aprót a Terminátornak az előre kialkudotton felül, ami pénz az edzőtermi meg a Karmelita-béli pörformanszra szólt. Mekkora durranás lehetett volna a gépemberrel együtt tölteni a homokzsákokat, minimum százezer szavazat, de ez a hajó már elment mintegy, elvitte a víz. Majd legközelebb más bábuval meglesz ez is.

Viszont látszanak a hatalmi különbségek – még -, mert míg Magyar homokzsákokat pakol, Orbán csak sóhajtozik, hogy akár be is lephetné őt az ár, de meg ugyan nem nyugtat, ám világossá teszi, hogy ott nem marad, és már a szerepek is le vannak osztva, mintegy a NER-t leképezve, ahol minden döntések csúcsán ő van, ha már minden más összeomlott. „Pintér Sándor felügyeli a katasztrófavédelmet, tehát ő áll a védekezés csúcsán, és biztos vagyok benne, hogy mint eddig minden árvíz esetében, most is jól fogja irányítani a munkát, és hát itt van mögötte a kormány, szükség esetén pedig maga a miniszterelnök is”.

Látjuk ím a piramist, legfelül ő maga, aki akkor avatkozik be, ha már másnak nem megy. Amikor a nagy, márciusi havazás történt, akkor is efféle volt a munkamegosztás, Pintér nagy intézkedése pedig az „üljön át másik autóba” sms írásáig terjedt, amit nem is kellett miniszterelnökileg fölülírni. Helyette elég volt egy videó, ahogyan doktorminiszter urunk, amikor elállt a havazás, saját kezével vezetve a géperejű járművet, száguldozott az autópályán, akár egy mérgezett egér.

Nem tudjuk, most benne van-e a pakliban az „üljön át másik csónakba, segítünk”, forgatókönyv, eddig csupán annyi derült ki, hogy a szavak már megvannak, és a drámai előadásmód is. De, hogy mi lesz ennek a vége, az momentán nem ismeretes, mert mindig a víz az úr. Igaz, hogy ezt a reménykedő tömegek mindig más, átvitt jelentésben használják, és használták eddig, most azonban nem olyan időket élünk. Viszont nem tudjuk, milyeneket.

Azt is láttuk, hogy szép lassan más, a jelenlegi mérések alapján a parlamentbe sem jutó pártok tagjai és vezetői is a homokzsákok körül sündörögnek, ha már más hasznuk nem lehet, de ne vegyük el tőlük azt a kényszerképzetet, hogy ez is valami. „Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni” – használta Orbán a visszataszító többesét, mintha a moziban mindannyiunknak lenne szerepe, pedig nekünk csak a nézőtéri klakőré jut, akiket aztán tényleg elvisz a víz.

Ha nem, az sem Orbán, sem Pintér, sem Magyar, illetve az összes többi érdeme lesz, hanem azoké a kisembereké, akik a víz veszedelmén is kívül működtetik az országot annak ellenére, hogy az politikusaink ténykedése révén már rég összeomlásra ítéltetett. És ez az a csoda, ami most is említésre méltó, nem pediglen az aktuális bohócok pörformansza a gátakon és a parlamentben egyaránt. Éljen a néphatalom.