Vár állott, most kőhalom

Közleményt adott ki Lázár János minisztériuma, amelyben azt tudatták a nagyérdeművel – akik képtelenek voltak vasúttal eljutni A-ból B-be -, miszerint „Terv szerint haladnak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új Campusának munkálatai”. Csak, hogy tudjuk, mi a fontos, és mi nem. Lázár Jánosnak minimum vasárnap este óta nem kellene miniszternek lennie a Keletinél történt kisiklás miatt, és nem csak ennyi volt a MÁV rovásán ezekben a napokban.

Elég csak rámennünk a MÁVINFORM oldalára, ahol tájékoztatják az utazóközönséget az aktuális bajokról – késések, el sem indulások, meg sem érkezések -, hogy lássuk, az a kisiklás a jéghegy csúcsa, de kétségkívül a leglátványosabb esemény. Ugyanakkor utána is történtek vasúti bajok, ami olyan benyomást kelthetne, hogy a véletlen játszik szerepet a halmozódásban, véletlenek azonban nincsenek. A vasúti közlekedés a végnapjait éli.

Törvényszerű az összeomlás, amit eddig is, és ezután feltehetően még jó darabig az előz meg – hogy imitálni lehessen a létezést -, az ott dolgozók lelkiismerete tartja életben úgy-ahogy a kócerájt. De véletlenül sem a minisztérium vagy a vállalatvezetés hozzáértése, mert ilyesmiről rég nem beszélhetünk, amióta a szakértelem bolsevista trükk lett, sőt, pénz sincsen semmire, mert ellopták. Nem most, hanem folyamatosan, immár tizennégy éve.

Egyébiránt a MÁV-hoz hasonló állapotban van az egészségügy is, csak itt nem annyira látványosak a dolgok, mert az emberek szép csendben halnak meg. És az iskolában sem tüntetnek a diákok amiatt, hogy a takarítónő tartja nekik az irodalomórát, pedig kis túlzással ez van. De, ha már kormányozni nem tudnak, mindent megtesznek, hogy hallgatva legyen a mocsokról, a MÁV ügyei azonban annyira látványosak, hogy nem lehet azokat letagadni.

Lázártól nem kevés cinizmus szükségeltetik ahhoz, hogy ilyen körülmények között a katolikus egyetem campusának örömködjön, de azt is mondhatnánk, ehhez vagyunk szokva. Azonban, ha nem csak az oktatás, a közlekedés és az egészségügy dolgait nézzük, hanem cuzammen az országot és annak más alrendszereit, azt látjuk, hogy recseg-ropog minden, és hamarosan maga alá temeti az egész büdös kócerájt, csak sajnos velünk együtt.

Hogy mindeközben mi a fontos vagy mi nem, azt azok a napvilágra került tervek mutatják, amelyek azt a célt szolgálják, hogy ilyen körülmények között is megőrizzék a hatalmukat. Mielőtt megmutatnánk, annyit azért csöndben jegyezzünk meg, hogy a tizennégy évi „kormányzásnak” az első és egyetlen célja ez, a hatalom akarása, ilyképp egyáltalán nem véletlen, hogy másra sem pénz, sem idő, sem szakértelem nem jut.

Bár pár hete erősen tagadták, most újra kiderült, tényleg komolyan gondolják, hogy a határon túl alakítanak ki egyéni választókerületeket, amitől a mostani számítások szerint nagyjából hét új mandátumot remélnek, természetesen saját maguknak. Hogy ezt milyen jogi környezettel akarják megmonyákolni, az még nem ismeretes, de jópár kérdést fölvet, legelőször is azt, mit szólnak hozzá a szomszédos országok, mert lehet ennek egy sajátos szemüvege is.

Az jelesül, hogy mintha ez Trianon valamelyes annullálása volna, ahogyan az idegenbe szakadtakat a magyar országgyűlés felügyelete alá vonná, más megközelítéssel a magyar képviselő állna ki például az erdélyiek érdekeiért a román államnál, vagy tényleg nem tudjuk, mi az elképzelés. Csak a célt látjuk: a választások olyan manipulálása, hogy minden körülmények között a Fidesz győzzön, s ebben már szó szerint nincsenek határok.

Mindez csak azért érdekes momentán, mert látjuk a magyar állam összeomlását, hogy nem tudja teljesíteni azokat a feladatokat, amelyek a dolgai volnának. Mert a magyar állampolgár az adója befizetésével névleges szerződést köt az állammal, hogy annak fejében bizonyos ellátásokat – lásd fentebb – kap, ám ezt a szerződést a NER egyáltalán nem tartja be. A pénzt elteszi, de semmit nem ad cserébe, tehát ilyen szemszögből is ellopja.

Meg a gyakorlatban is, nincsen ezen mit szépíteni. Amúgy mindezen kívül az is látszik, hogy ilyen piszlicsáré ügyekre, mint MÁV, iskola, kórház azért sem jut figyelem, mert a kormány, élén Orbán Viktorral kizárólag globális ügyekkel foglalkozik, amit mutat a The Heritage Foundation Budapesten tartott konferenciájának témaköre is, ami ez: „a jobb- vagy a baloldalnak van-e épp kialakulóban világrendje, ki képes uralni a közeljövőt”.

Ez a The Heritage Foundation amúgy harcosan trumpista közösség, mi több, mára a volt elnök egyik stratégiagyártó központja, s ennek megfelelően hoznak Budapestre mindenféle kétes ideológiája fazonokat. Kérdésünk csak annyi volna, miért Magyarországon zajlik az USA választási kampánya, bár ilyen alapon azt is fölhozhatnánk, miért támogatta temérdek pénzzel Orbán Le Pent, illetve még sok más fasiszta beütésű tébolyodottat.

Erre a trumpista eseményre is jut majd az adófizetői forintokból, holott ilyesmire tényleg senki nem adott megbízást vagy felhatalmazást. Viszont minden afelé mutat, hogy ezek Magyarországot már tényleg elengedték, a sorsa nem érdekli őket, arra tartják, hogy a pénzt kivegyék belőle, s hogy aztán megszűnik működni, majd aztán létezni, az kit érdekel, amikor a bankszámlák csurig, és röpcsi is van alkalmasint a meneküléshez. Bár erre aligha lesz szükségük.     

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Vár állott, most kőhalom
  1. Yeti szerint:

    Én is elengedtem már ezt az országot, ugyan minek érdekeljen a sorsa?
    Akár szűnjön is meg létezni.
    Lehet belőle Urálon vagy a nagy falon inneni körzet, választani többet nem kell már akár csak a trumpi ígéretet nézem.

    Aztán mégis itt esz a fene, hiába semmi de semmi kedvem hozzá.

    • Ultron szerint:

      Pedig ennyi lenne csak. Elengedni, elmenni, vissza se nézni, és végre elkedzdeni élni.
      Dolgozom rajta, pedig már finoman szólva sem vagyok fiatal. Közhely, de sosem késő. Egy bizonyos pont után már képtelenség elviselni ennek a toxikus, korrupt szarhalomnak a bűzét.

      • Yeti szerint:

        Meglehet, sosem késő. Nekem azért nem reális 70 fölött kezdeni másutt egy új életet. Se vaskos nyugdíjam, se nyelvtudásom, se egyebem.
        Maradok belmigráncs. Mint eddig is, akármelyik banda volt hatalmon.

  2. Ultron szerint:

    „a MÁV ügyei azonban annyira látványosak, hogy nem lehet azokat letagadni.”

    Hohó, dehogynem! Hol élsz te, kedves Rezeda (sajnos itt, ahogy én is…)?
    Gyurcsány siklatta ki a vonatot, a migránsok rágják el a sineket, az utasok utazással provokálnak, a háborúpárti lipsik fröcsőgő nyála korrodálja el a vagonokat, Soros bliccel, Brüsszel széthugyozza a trafóházakat és a peronra szarik…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum