Ének az esőben

A legszebb az egészben az volt, amikor úgy este kilenc óra tájékán Kovács levelező, ebben az esetben mint a tűzijáték mindenható istene (vö.: operatív törzs) olyan atyai tanáccsal látta el az utcákon, tereken és mindenütt éppen szarrá ázó embereket, hogy a „következő fél órában húzódjanak fedett helyre”. Fölrémlett ebben az utasításban az idők mélyéról Pintér belügyes sms-e a nagy, márciusi havazás korából, amely másik autóba átülést szorgalmazott az alattvalóknak, hogy meg ne fagyjanak.

Kovács levelező intése sem volt kisebb fajsúlyú a túlélést tekintve, mint az, hiszen a hőséges augusztusban megfagyni ugyan nem lehetett, de legalábbis macerás lett volna, ellenben jó esély mutatkozott arra, hogy az istennyila belecsap valaki fejébe, amitől ilyen rajzfilmes módra füstöl majd a buksija, haja pedig égnek mered. Vagy pediglen meghal, tehát nem volt egészen tréfadolog, viszont ezen a ponton kezdett kabaréba fordulni a tűzijáték feltétlen akarása, mint nemzeti nagylétünk újabb elmaradhatatlan esszenciája.

Voltaképp azon kellene elgondolkodnunk, hogy mikor vált a gusztushuszi lövöldözés életkérdéssé, hogy volt-e egy fix pont, vagy folyamatosan alakult olyan eseménnyé, mint ami nélkül élni egyáltalán nem lehet. Nem kihüvelyezhető a lövöldözés efféle metamorfózisa, annyi azonban bizonyos, hogy manapság olybá tűnik, nem is az embereknek van feltétlen szüksége erre, mert egy, a jelen lévőknél sokkal nagyobb halmazuk boldogan él nélküle, hanem a hatalomnak, ami ezzel üzenni szeretne valamit. Hogy mit, az a kérdés.

Ám, ha belegondolunk abba, hogy immár évről-évre mindig az előzőnél sokkal nagyobb, s egyben Európa leghatalmasabbja ez a cirkuszi mutatvány, akkor a rezsim mindenhatósága lehet az üzenet, illetve ez a szándék. De, hogy mi ér végül célba belőle, az már egészen más kérdés. Amúgy tegnap is, az egész napos nyüzsgéssel, hogy majd háromkor megmondják, aztán óránként mondják meg, majd engedélyezik, illetve egy órával eltolják a nagy mutatványt, valami olyan pótcselekvést lehetett látni, amit a kormányzás helyett prezentáltak.

Viszont nem vagyunk mi Magyar Péter, aki harcos ellenzékiként már este kilenckor a felelősöket kereste, mert tudjuk, ez ilyen égbe kiáltott szó, felelős, ha van, az csak a meteorológus lehet, mint volt már rá példa. Tegnap este ez a felelősség odáig tolódott, illetve egyetlen tétje volt, hogy a tűzijátékot minden körülmények között, ha úgy adódik, hajnalban is meg kell tartani, s ebben valami fölsőbb, a Karmelitában székelő hatalom óhajtását lehet felfedezni. Kovács is egész nap neki dolgozott, miközben úgy csinált, hogy a népekért aggódik.

Más szemszögből, miközben fanyalgunk a robbogatás miatt, a populizmus utcájába sem szeretnénk besétálni. Régebben, a boldogtalan békeidőkben volt egy mértékegység, a lélegeztetőgépé, hogy mennyit lehetne ennyi pénzből vásárolni. Amióta azonban beszerezték azt a sokezer darabot, már ez is okafogyottá vált, ugyanakkor – mint új mértékegység -, a kórházi klíma kerülhetne elő. Csak e téren sem szabad túl sokat nyüszögni, mert még nekilátnak megint fürkészni meg portyázni a saját hasznukra.

Mint kitetszik, számos kérdést fölvet a tűzijáték gondja, s abba még bele sem gondoltunk, hogy háborús vészhelyzet idején erre mi szükség van. Abból a szempontból is, hogy netán valakik azt hihették volna, hogy mivel a nyáron Orbán nem győzött a kellő mértékben, nem tudta bevenni Brüsszelt, bekövetkezett az, amit akkor vizionáltak a gombáknak, hogy Putyin ideküldi az atomot. Bár tudtuk arról, hogy az csak ámítás, ez a világvégét idéző robbogatás viszont valós volt, legyőzte a képzelt ellenséget a soknevű hadügyminiszter.

Azt is be kell látnunk azonban, még az is lehet, hogy mai cinikus dolgozatunk sokaknak nem fog tetszeni, mert valami különös ok miatt a tűzijáték jelenségét áhitatos misztériumnak tartják, itt alélnak el a földön, hogy mi történik az égben, talán még borzonganak is. Tegnap épp azért talán, mert szarrá ázva mocorgott bennük a tüdőgyulladás, ezt azonban a tízparancsolat betartása gyógyítja, mint közismert NER-es csodakúra. Viszont az a legszebb, hogy a MÁV is alkalmazkodott, a mentesítő járatokat egy órával később indította.

Hogy mennyi ért belőlük célba, az momentán nem ismeretes, de milyen szép is lesz ma dolgozni menni a szalag mellé annak, aki hajnalban ért haza, de ezek szerint a cirkusz ennyit (is) megért. Tegnap is emlegettem a feledkezés aktusát, ami most központilag irányított volt, kaptak a népek egy óra szájtátást, amitől erre az időre elfeledték a nyomorukat, viszont máma van a katzenjammeres ébredés. A hatalom ópiumaival ez a baj, hogy a hatásuk egyáltalán nem tart örökké, sőt, nagyon rövid ideig, és akkor sem biztos, hogy nagyon jó.