Boldogság a statisztikában

Ez a gusztushusz olyanná vált mostanában, mint egy monumentális falusi búcsú. Nem lehet véletlen, és már 2001-ben elkezdődött, amikor Orbán első országlása idején a korona másolatát Esztergomba úsztatták. Szakrális jelleget akartak ennek az aktusnak adni, de már akkor is arról szólt a dolog, hogy pár milliárdot el lehessen számolni baráti zsebekbe. Ugyanakkor nem tudjuk, az akkori másolat fröccsöntött műanyagból – vagy miből – készült, de az út szinte nyílegyenes volt a bádog, csattogó kerekű Szent Istvánig és a tizenöt milliárdos tűzijátékig, ami szintén nagyrészt a zsebeknek szól.

Az ünnep és a rendszer szerves fejlődése mutatkozik meg ebben, hogy a második hatalom tizenötödik évében a Karmelitában szabják meg a sör és a fröccs árát, hogy ez az egész voltaképp nem az, ami, nem az államalapítás ünneplése, hanem divertissement a gombáknak, a feledés aktusa, ha még van olyan tartalom az agyukban, ami kimosható, majd pátoszokkal kiöblíthető. Illetve alkohollal leszorítható a gyomorba. Cirkusz lett az ország, Orbán cirkusza, cukormáz a valóságon, s ha az immár négynapos búcsú nem lenne elég a talpasoknak, kapnak hozzá evangéliumot Kövértől. Nagyon aktív a napokban a pedellus.

Ha jól emlékszem, Churcill mondta, hogy annak a statisztikának hisz, amit ő hamisított, és ez akkora igazság, hogy a NER is él vele, most már Kövér et. is. Mert erre a mérési eszközre hivatkozva tett közzé az ünnep okán egy diadalmi jelentést, valami olyasmi lebeghetett a szeme előtt, hogyha a hazugságot számokkal támasztja alá, akkor jobban hihető lesz. Az az érdekes helyzet állott elő azonban, hogy számokat nem mondott, csak sejtette, hogy igaznak tűnjön a hamis, amikor azt jelentette ki, „statisztikailag igazolható, hogy száz évre visszamenőleg nem volt olyan tíz egybefüggő éve az országnak, mint amilyen ez az évtized volt”.  

Íme, hölgyeim és uraim, a statisztika, mint bűvszó, a hazugság takarása mint az arra való hivatkozás. Ugyanakkor ilyenkor nem árt pár adatot odabiggyeszteni, Kövér et. azonban ilyennel nem bíbelődik, és nem biztos, hogy azért, mert lusta, hanem, mert amikről beszél, az esetleg számokkal ki nem fejezhető. De nézzük egészében ezt az egészet: „Statisztikailag igazolható, hogy száz évre visszamenőleg nem volt olyan tíz egybefüggő éve az országnak, mint amilyen ez az évtized volt, legyen ez gazdasági vagy életszínvonalbeli értelemben.” Delikát, de van folytatása is, meg kell ismerkedni vele a boldogsághoz.

Kövér szerint „a kiemelt időszak, amely alatt a Fidesz kormányzott, mindenféle területen, így a kulturális életben, a védelempolitikában és a nemzetpolitikában egyaránt olyan sikereket hozott, amelyekre vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon messze találhatók példák a magyar történelemben”. Mindehhez persze egy rohadt szám nincsen társítva, csak egy adatot tudunk meg, a magyarságnak ez a feledhetetlen életszakasza 2012 és 2022 közé tehető, ami korrelál a kedves vezető 2022-es kijelentésével, csak akkor még azt is hozzá tette (a választás előtt): „Magyarországnak továbbra is előre kell mennie, nem hátra!”

Mint kitetszik, Kövér et. a főnökét használja szakirodalomként, ugyanakkor feltűnő, hogy ott valami a fideszes legendáriumban is megszakadt, csak azt nem tudjuk, azóta már olyan szar a helyzet, mint ahogyan érzi az ember, vagy netán még rosszabb. Mert erről egy rohadt szó nem esik. Ám, hogy a totális boldogság miért torpant meg, nem igazán tudható, hacsak nem épp Kövér et. egy nappal azelőtti, szintén ünnepinek szánt hőbörgése nem utal rá, miszerint, mint emlékezhetünk, immár emberségünkben támadnak minket (a tuggyukik, a wokok). Kultúránkat rombolják, a csattogó Szent Istvánt tagadják.

Mi marad így már, csakis a tűzijáték, a legnagyobb és leghatalmasabb. Viszont megint vihar fenyeget, azaz nem lennénk sem a meteorológusok, sem az operatív törzs helyében, sem az ünneplő sokadaloméban, amely tagjai majd alkalmasint nem tudják eldönteni, mi az az égen, rakéta vagy istennyila, mert álom és való ennyire végletesen keveredett össze bennünk. A helyzet tehát nem egyszerű, viszont annyira jó, hogy a Holdról is látszik. Arra azonban felhívnánk a figyelmet, hogy az ottani kép kábé egy másodperces csúszásban van az eredetihez képest, tehát onnan nézve sem igaz aktuálisan semmi.

Meg Kövér dumájában sem. Az űrból megfelelő távolságból figyelve még csak a korona úszik Esztergom felé, még messzebbről csak ott tart a történelem, hogy épp Orbán beszél az újratemetésen, és az ufók nézik a nagy távcsövükön, ki ez az alak, illetve azon gondolkoznak, megmentsék-e az emberiséget tőle. De, látjuk, nem léptek közbe valami különös ok miatt, tán azt gondolták, elég érettek vagyunk, hogy magunk lépjünk ez ügyben, de nem rendelkezünk ilyen tulajdonságokkal. Helyette hallgatjuk a dumát a soha nem volt aranykorról, csattog a Szent István, és vedeljük a fix áras szeszt. Mondom, divertissement, úgy is, mint feledés.