Koton

A BME gólyatábora már a hét közepén elkezdődött, de az ottani történésekkel még nem volt időnk foglalkozni, mert mindig közbejött valami fontosabb (keresztek, lopások és egyebek). Meg persze, minek is figyelne az ember egy ilyenre, hacsak nem valami eget verő baromság miatt, amire viszont, valljuk meg, a NER tizenötödik évében jó esély van. És így is lett. Ezért, ami alább következik, arra leginkább az a frappáns mondat illik, amit – ha jól emlékszünk a Száz év magány vonatkozó részére – Amaranta mondott második Aureliano feleségéről, miszerint „ennek még a seggéből is böjti szelek fújnak”.

Innentől nem fokoznám tovább az olvasóközönség érdeklődő toporgását, bár nagy valószínűséggel úgyis hallottak az eseményekről, hogy aszongya, a gólyatábor szervezői (EHK) megtiltották a hallgatóknak, hogy gumióvszert, magyarul kotont vigyenek magukkal a táborba. Többen tréfának vagy tévedésnek vélték a dolgot, de kiderült, nem az, egészen komolyan gondolják a tiltást, és indokuk is van rá. Attól, hogy nem lehet koton a táborlakóknál, azt remélik, hogy az ifjak önmegtartóztató életet élnek majd, és nem fognak üzekedni minden bokorban, mint a nyulak. Valami ilyesmi a vágyott cél.

Bár fel is hívták rá a figyelmet, hogy a tábor ideje alatt „kerülendő a szexuális kontaktus”, mintha ez valami kolostor lenne, apácazárda, benne a cölibátusra fölesküdött alanyokkal, akiknek amúgy kínzó, pornográf álmaik vannak, s emiatt éjszakánkét csatakosra izzadják az ágyukat. Hogy nem tréfálnak, az is mutatja, hogy egy bizonyos Radácsi Kristóf, az EHK elnöke elmesélte, „egész nap számon tartják a gólyák közösségi aktivitását a szabályok betartása érdekében, még a szabadidőben is”. Innen nézvést ez a cölibátus mellett olyan kiképző tábor jelleget is ölt, és ez az többek között, ami miatt méláznunk kell miatta.

Nem tudható, ez a Radácsi elnök mennyi idős lehet, de őt már a NER szocializálta minden bizonnyal, és ilyen lett. Nem tudjuk, mitől jött ez a szexet tiltó ötlet, de emlékezhetünk, hogy a Fidesz és folyományai mennyire szeretnek az alattvalók bugyogójában matatni, gyereknemzésre buzdítani őket, ilyenek, éppen ezért nóvum, hogy most éppen ennek az ellenkezője történik a tiltással. Az azonban közös, hogy hatalmi szóval intéznék már ezeket az intim dolgokat is, Radácsi elnök például mondhatta volna Virág elvtárs szájával, hogy „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának”, és mindjárt helyben is lennénk.

Illetve voltaképp ott is vagyunk, midőn fölfedezzük a párhuzamokat, és Radácsi elnök túlbuzgalmát, ami valami szervilis megfelelési kényszerből fakadhat. Azt nem tudjuk, a hallgatók miként reagáltak a tiltásra, röhögtek rajta és juszt is üzekedtek, vagy fölcsatolták az erényöveket, illetve arról sem érkezett híradás, hogy a nagyságos EHK miként ellenőrzi az ifjakat, megmotozza-e őket, hogy van-e náluk koton, illetve mi a bünti, ha mégis. Innentől egy kicsit lukas a sztori, de nem is kell voltaképp több, mert megkaptuk, amit akartunk. A NER torz képét pár túlbuzgó csinovnyikban manifesztálódva.

Egyébiránt megszólaltak a témában a nagy öregek is, melyek közül elég Deutsch elvtárs véleményét közölni, aki tőle szokatlan módon higgadtan reagált, és azt a következtetést vonta le, hogy „régen minden jobb volt”. Nem tudjuk, mire gondolt mindenki szeretett Tompikája, csak erősen sejtjük, amikor eszünkbe ötlenek azok a suttogó legendák, hogy ezek a kollégisták miket is műveltek a kollégiumi szobáikban kotonnal vagy anélkül, de a Kádár rendszertől egyáltalán nem zaklatva – e téren -. Azaz, szigorú logika mentén haladva Deutsch et. az átkost sírja vissza, szemben a jelennel. Vagy csak a fiatalságát gyászolja.

Még az is lehet, de ez az ő nyomora. Az viszont már a mindannyiunké közösen, hogy ezt a jelent viszont ők teremtették meg ebben a témában is képmutatóan, az EHK és Radácsi elnök az ő édes gyermekük, mint ahogyan Szájer is. Más a víz, amit prédikálnak, és a bor, amit isznak, ezzel az EHK-val viszont az a baj, hogy ezek a jelek szerint önjáróak, buzdítani sem kell őket a hülyeségre, megy az saját kútfőből is. Íme, hölgyeim és uraim, így sikerül egy koton mentén fölvázolni a NER-t magát, de választhatnánk akármilyen kiindulópontot, akkor is csak ugyanoda jutnánk el. A velejéig romlottsághoz különféle alakokban.

Zárásképp, de csöppet sem utolsó sorban annyit jegyezzünk meg, hogy ez az egész kotontiltás nem tűnik igazán jogszerűnek, mert, hogy tizennyolc év fölött mit csinál egymással két ember, persze, ha azt a négy fal között teszi, ahhoz egyáltalán semmi köze senkinek. Másrészről és megengedőbben, ha azt a kotont azért vinné a táborba valaki, hogy vízzel föltötve azokat velük hajigálódjon, így csatázzon, akkor mi van. Tehát nem igazán áll meg a történet, de hát, ez a Tompika által létrehozott Magyarország, élvezzük ki tehát annak összes örömeit. Legfőképpen azt, hogy van jogunk röhögni rajta. Egyelőre még.