Európa peremén

Nem bevallottan – vagy épp eltagadva -, az, hogy a Tisza Pártot a kebelére ölelte az Európai Néppárt, olyan lehetett Orbánnak, mint egy gyomorszájas, ha már utcai harcos ő. Ez az a Néppárt, ahonnan a Fidesz azért lépett ki, hogy megelőzze a kirúgatását, így azóta ez a lehangoló aktus győzelemként szerepel a kollégisták legendáriumában, a pártcsalád pedig a Sorostól fertőzött ördög maga, amely ráadásnak háborúpárti is. Legalábbis a legutóbbi idők előadásában, a kampányban pedig pláne.

Hogy a KDNP eddig benne csücsült a frakcióban a maga egyetlen tagjával, az igazán nem oszt és nem szoroz, így az sem, hogy most ugyanez az egy tag duzzogva távozik belőle azzal az indoklással, hogy oda mindenféle baloldaliakat (lásd Tisza) fölvesznek, tehát nincsen benne maradása. Ez a magyarázat ismét csak azt mutatja, hogy a KDNP (Fidesz) menekül a valóság elől, ugyanis a Magyar P.-féle alakulat sok mindennek nevezhető, de baloldalinak éppen nem. Azért kapott ott helyet, mert szemben a Fidesszel úgy jobboldali, hogy nem fasiszta.

Persze ez nem csekély különbség, hanem éppen annyi, hogy szalonképes Európában, míg a Fidesz már nem. Nem véletlenül mondta Manfred Weber (az EPP elnöke), hogy Magyar pártjának eredménye egyértelmű üzenet a magyaroktól, hogy másokat is szeretnének látni a parlamentben az európai értékek képviseletében, mint a Fideszt. Mint kitetszik, itt a kulcsfogalom, mert manapság a Fidesz már mindent jelent az európai értékeken kívül, így voltaképp az a szerep, ami most jut neki, determinált. Orbán szabta meg.

S hogy ez mi, azt jól mutatja az a téblábolás és kóválygás, amit Brüsszelben bemutatott, s ismét csak zsebrevágott kézzel magyarázta az őt váratlanul kérdező riportereknek, milyen „csávó” is ő. Nos, olyan, aki véglegesen a körön kívülre került, mert az a Brüsszel, amit be akart venni és a saját képére formálni, végleg kitaszította őt, és most még az a lehetősége sincsen meg – lévén minősített többséggel osztják el a funkciókat -, hogy a vétóival zsaroljon. Azaz, úgy ment ki kávézni, amíg a nagyok döntenek, hogy ott is maradt az automatánál.

Nem tudja lecserélni a brüsszeli bürokratákat, hanem azok cserélik le őt Magyarra. Végső, helyezkedő kétségbeesésében Meloninál kuncsorgott felvételért, de kosarat kapott, ugyanis az olasz erős asszonynak több ország hasonszőrű pártja jelezte, ha Orbán jön, ők mennek, a szabadságharc vége tehát beteljesedett. És úgy, hogy még a választók is be lettek csapva, bár a gombák és moszatok tudatáig ez valószínűleg nem jut el. Nekik azt kellene észrevenni, milyen ország az, amit Orbán közel másfél évtizedes uralma teremtett, de erre is képtelenek.

Így hát el kéne mesélni, hogy nem csak a külpolitika totális kudarc, hanem a hatalom megtartásán kívül a belpolitika is. Ebben foglalva az életképtelen gazdaságot, az értéktelen fizetéseket, az oktatás szétverését, az egészségügy szétdúlását, az egyre inkább működésképtelen államot, tehát mindent, ami a lopáson kívül esik. Mert azt most is magas szinten űzik a fiúk, még a kampány alatti felfordulásban is zavartalan volt az üzem, ami azonban olyan megszokottá vált, hogy már fel sem tűnik.

Nem úgy indult, de a második Orbán kormányzás értékelésévé vált az enyári kettős választás, ami a Fidesz (és Orbán) számára totális kudarc. Európában szinte láthatatlan ponttá zsugorodtak, itthon pedig (bár ezt senki nem hangoztatja) önkormányzati helyeik harmadát elvesztették. Így jogosan elmélkedtünk arról nem is olyan rég, hogy ez vajon a kezdet vége vagy a vég kezdete lehet, de, ha más nem is, egyfajta erjedés bizonyosan, amikor az orrunk előtt kezdett el szaglani a Fidesz hullája, s csak egy a kérdés, a gombák ezt mikor érzik meg.

Szaga van Orbánnak, szaga van a Fidesznek, amin már az orrok befogása sem segít. Nem különösebben kedvelem a szakértők szakértéseit, de a mostani helyzetet egyikük karakánul és alaposan mutatta meg, amikor kijelentette: „a valóság szembejött a kormánnyal és kijózanító ütést vitt be, úgy itthon, mint Európában, Orbánnak megtört az imázsa”. Annyival toldanánk meg, hogy a józanabbja számára ilyenje már elég régen nem volt, a legrealistábbak pedig már a rendszerváltáskor is látták, hogy ez az alak maximum egy politikai kalandor.

Kalandozásai során pedig a nyereg alatt puhított hússal futása véget érni látszik azzal a toldással, hogy a hátországban, ami a hazánk, még mindig nagy rombolást tud véghezvinni az elhúzódó végjáték alatt. Ehhez minden eszköze (pénz, paripa, fegyver) megvan, s ehhez képest sem lehet mást kijelenteni, mint azt, a jövő rajtunk múlik, akik – a külvilág számára legalábbis így tűnően – ezt a mindenki számára kártékony alakot újra meg újra megválasztjuk. Azaz, a jóváhagyásunkkal ül butít és dönt nyomorba, mint valami elcseszett pálinka.