Fejben kötélmászás

Ha önnek rémálmai voltak annak idején a testnevelés óra miatt, mert verejtékben fürödve a kötélmászás, szekrényugrás és más efféle cuki kurvaságok, mint teljesíthetetlen kihívások tették tönkre zsenge gyermeki életét (vö.: közjószág), most megnyugodhat. A kisonokának mostantól fogva ilyen gondja egyáltalán nem lesz. Ugyanis mind az összes efféle kínokat fejben lejátszhatja, az ügyesebbek képletekkel magyarázhatják el a testnevelési tanerőnek (lásd: mondjuk katonatiszt), milyen erők hatnak és dolgoznak a mutatványok közben.

Fölrémlik előttünk a Lógok a szeren (Karinthy) főhőse: „Azt, hogy az izmaim még fejletlenek s mellem is szűkecske, azt én nagyon jól tudom. De nem tudhatjátok, hogy mi lakik bennem”. Ezzel a gesztussal, ahogyan az említett műben is, képzeletben minden elintézhető, lehet fejben kötelet mászni, ugrani és futni, de a Karinthy óta eltelt száz esztendő azzal toldja meg a fantáziát, hogy ez itt már a szingularitás, a tiszta tudat, amely gépekbe költöztethető, következésképp a romlandó testre alig is van szükség. Ez a mi fényes jövőnk.

Viszont nem kell ennyire előre szaladnunk, mert itt van nekünk máris a jelen, mint a scifi eleje Pintér Sándorban megtestesülve. Az ő zsenije megállíthatatlan. Nem véletlenül irányítja a rendőröket, az orvosokat és a tanárokat is, nagy valószínűséggel akkor dőlt el, hogy az ország minden területét ő rakja rendbe, amikor a nagy havazáskor elküldte a híres sms-t mind az összes magyaroknak, hogy üljenek át másik autóba. Ebből következik az a kreativitás is, amit a testnevelés órákkal tett miniszter urunk, amire csak annyit mondhatunk, delikát.

Illetve önök másképp is fogalmazhatnak gusztus és habitus szerint. Az azonban bizonyos, tátva marad a szájuk, ha még nem hallottak róla, hogy a BM tervei szerint iskoláinkban a megfelelő feltételek hiányában (vö.: tornaterem) ezen túl a testnevelés órákat elméletben is meg lehet tartani. Innen fakadt az indításkor fölvázolt látomásunk a kötélmászás képleteiről, jutott eszünkbe Karinthy, mint aki humoreszket írt abból a képtelenségből, amely ím, valósággá vált, mutatva, hogy a NER már nem abszurd, hanem szürreális.

Sok évvel ezelőtt kezdődött minden, mint emlékezhetünk, amikor megszületett a heti öt – azaz mindennapos – testnevelés ötlete, mint amit az iskoláinkban teljesíteni kell annak ellenére, hogy nincsen hol (lásd: tornaterem). Ezt az ellentmondást aztán mindenféle trükkökkel oldották fel az érintettek: gimnasztika a tanteremben, a folyosón vagy az utcákon futkorászva, aminek az lett a vége, hogy a közjószágoknak (és a szüleiknek) annyira tele lett a micsodája az egésszel, nekiláttak felmentéseket irkálni, a tanerők pedig bölcsen ezeket elfogadták.

Kormányunk azonban látta, hogy a sok felmentés miatt spártai nevelési elvei sérülnek, bekeményített, hogy minden gyerek, akinek két lába van, testnevel, minden áldott nap, mindegy, hogyan. Tornatermek azonban ma sem állnak rendelkezésre megfelelő mennyiségben, mert elvitte a pénzt a propaganda meg az oligarchák, így következett, jött el mintegy Pintér zsenijének ideje, aki a kettős szorítást az ismertetett módon oldotta föl. Engedélyezte a testnevelés órák elméletben való megtartását.  

A kör bezárult, a kecske is jóllakva és eltelten heverészik, meg a káposzta is ott virít. Viszont a józan ész az elveszett valahol a Thermopülai-szorosnál, mert minden célok ellenére ezek szerint vánnyadtak lesznek a közjószágok. Az a legszebb, hogy amikor a mindennapos testnevelés miatt az óraszám emelkedésére hivatkozva morogtak a delikvensek, hogy sok lesz ez már a gyerekeknek, akkor az volt a válasz, ez csak mozgás, ami után édes lesz a tanulás. Mint kitetszik, ez szép idea, viszont most már nem is igaz.

A hülyeséghez azonban görcsösen ragaszkodik a Fidesz, amelyről (és tagjairól) már régóta tudjuk, hogy fingjuk sincs a valóságról, ami most ím, ezen a téren is fényesen bebizonyosodott. Az is, hogy képtelenek hibázni, ha viszont elcseszik, azt sem vallják be, hanem vagy másra mutogatnak, vagy, mint most is, egy még nagyobb baromsággal igyekeznek elleplezni. Még egyszer delikát, és még egyszer ó, én édes istenem. Mert mondható volna, hogy ez ennyi szót nem is ér, pedig dehogynem, mert mindenütt ugyanez van. Ez a mi szürreális életünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Fejben kötélmászás
  1. Yeti szerint:

    Csak a fidesznek van fingja a valóságról – nem véletlenül kétharmadolnak időtlen idők óta.
    Elméleti kötélvégen himbálózást már pont ugyanennyi éve kitaláltam a donpintéréknek, csak a gyakorlat nem jött össze hozzá.

  2. Kovács M szerint:

    Csak semmi izgalom. Még nem vezette be Pintér a műtő nélküli műtéteket.
    Agyrém amit csinálnak… 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum