Házak, jószágok, két nő, meg az Orbán

A kampány kiteljesítése volt az ígéret a hétre, a „java” érkezése, ami az, hogy Orbán levelét állítólag a Fidesz aktivistái cipelik el több millió háztartásba. Hogy hány millió az a több, azt nem kötötték az orrunkra, mint ahogyan azt sem, ki fizeti a cuccot. Bár tudjuk, hogy mi magunk, az azonban érdekes volna, hogy pénzünknek az a része-e, amely a párt zsebében, illetve az-e, amely a kormány brifkójában landolt. Mert ez nem mindegy.

Ez az utalás az ÁSZ-nak szólt, de kik vagyunk mi, hogy ötleteket adjunk, és nem is ez a lényeges, mert évtizede szokva vagyunk ahhoz, hogy a saját pénzünkből hazudnak a saját képünkbe. Ez Orbánnak a win-win helyzet, semmibe nem kerül, és neki hajtja a hasznot, azt, hogy a többit meg ellophassa. A mostani kampányban tehát nem is ez az érdekes, hanem a morális és szellemi mélypont, az a mocsáralja, amiről nem hittük, hogy lehet. Pedig de.

Orbán tehát levelét megírta, fényképül pedig azt a retusáltat választotta, amelyen olyan, mint egy valahai Rákos transzparens vagy valamely ’isztán urának képe minden utcasarkon. Hogy elrémülhetne meglátva magát, mivé lett, hová jutott, és ugyanezt mutatja a nyelvezet is, ahogyan érezhetően a falusi mimagyarokat (is) akarja megszólítani az apokaliptikus riogatással, miszerint a háború elpusztítja a házat meg a „jószágot”. Delikát, sőt, döfi.

Nem mennék végig betűről betűre a decens dolgozaton, de ugyanígy a „Feri bátyámok” a célközönség az ukrán gabona emlegetésével, amiből kies hazánkba ugyan egy gramm nem jutott, de tönkre tette a gazdákat. Illetve az is, hogy a Brüsszel beengedte a migráncsokat meg a gendert az édes anyaföldre. Az ember azon kezd el gondolkozni, azt vizsgálgatja aztán, hogy az írásjeleken kívül van-e valami igazság a szövegben. Nem igazán.

De ehhez is szokva vagyunk. Ajánlom – akinek jut ebből a postaládájába vagy becsöngetvén az otthonába a saját kezébe -, ne dobja ki olvasatlan, hanem tanulmányozza, mivé lesz csodálatos anyanyelvünk a propaganda szolgálatában, és még csak a valóságtartalmát sem kell vizsgálni. Ha ez a széles tömegeknek szól, a nemzeti szellemi leépülés ékes bizonyítéka, egy olyan ország képe, amely már rég elveszett, hogy alig is lehet majd újjá építeni, ha egyáltalán.

Emellett azt már csak így magunk közt jegyzem meg, mert a gombáknak minek, hogy ezzel párhuzamosan le is buktatja magát a kedves vezető. Kiderül – bár amúgy is tudtuk -, hogy semmi sem igaz abból, hogyha rá szavazunk, akkor béke lesz és boldogság, ugyanis egy interjúban bizonyságát adta annak, hogy nem ő irányít itt semmit sem, amit így fogalmazott meg: „két nő kezében vagyunk”. Ha most leesett az álla, segítek a helyére rakni.

Ez a vallomás nem egyebet takar, mint azt, hogy a lázálmok világában megjelenő európai szélsőjobb hatalomátvétel – amelynek trónjára képzelte magát ez a mi picike kis köpcösünk -, nemhogy kilátásban lenne, de soha nem volt messzebb, mint most. Ugyanis semmi mástól nem remélhető (akkor se igazán), mint a Salvini-Le Pen összeborulástól, erről azonban nemrégiben mondta azt az olasz: azt már nem. Hiába álmodozik és könyörög Orbán.

Mint ahogyan azt se feledjük, mások meg belőle és a Fideszből nem kérnek egy grammot sem, tehát nemhogy széljobb összeborulás nem néz ki, de Orbánnak sincs hely osztva sehol. Azaz ezen a ponton föltehető volna az a kérdés is, ha és netán rá szavaznak a gombák, akkor miként tartja be azon ígéretét, hogy vasárnap este hatkor véget ér a háború. Költői kérdés volt, mert tudjuk, sehogy egyáltalán és soha. Mint ahogyan más sem.

No de, a történet ezen pontján nem is ez az érdekes, hanem a helyzet, amiben a mimagyarok táltosa van, hogy idebent könyörög a szavazatokért (illetve aljasul riogat), odakint pedig két nőnek rimánkodik, ne utálják már annyira egymást, hogy neki jó lehessen. Jusson hely valahol a vályú mellett. Le kell lohasszuk miniszterelnök urunkat: a nacionalizmus arról is megismerszik, hogy a másik nacionalista nyakát is szívesen kitekerné.

Például Orbán Viktor jól beágyazott fejtartóját is, de ezen az alapigazságon túl lépve ebben az az igazán érdekes, hogy azt látjuk, ha és amennyiben Orbán megkapná azt a mennyiségű szavazatot, mint amennyit most remél, igazából azzal is kitörölhetné a fenségesnek hazudott seggét. Semmire nem megy vele, mert annyira nem tényező Európában, de hazudni ilyet egy darabig lehet. Innen nézve egyébként röhejes ez az egész cirkusz.

Annak fényében leginkább, hogy az EP-ben momentán 705 (hetesszázöt) képviselő csücsül, amiből kies hazánknak 21 (huszonegy) hely jut. No most, ha Orbán ezzel az aljas kampánnyal mind az összes helyet meg is szerezné, akkor sem menne semmire. Úgy pláne nem, amilyen helyzetben most a Fidesz leledzik, hogy mindenkinek csak púp a hátán, illetve: rühellik őket, mint Jónás a prófétaságot. Szánalmas ez a cirkusz, mégis tapsolunk(nak). Pont.