Legyetek bátorak, meg Dominikok

Az volt a szenzáció tegnap, hogy Magyarország kormánya kedden ülésezett szerda helyett. Valami sürgős lehetett, van ilyen. Például talán az, hogy március végére sikerült összehozni az egész éves hiánycélt, így a Karmelitában összegyűlt bagázsról elég nehezen mondható el a közkeletű nyájszlogen, hogy ugyan lopnak, de legalább kormányozni tudnak. Mint kitetszik, nem annyira, mert innentől az lesz a feladat, hogy az ország ne álljon fejre.

Érdekes azonban, hogy miért nincs pénz. Hiszen egy háttérbeszélgetésből kiderült, a magyar élelmiszeripari termékek azért olcsóbbak például a finggal fűtő Németországban, mert itthon akkora adók rakódnak rá, mint sehol máshol az Unióban. Ezért van az, hogy a mimagyari organizmusok a beszélgetés tanulsága szerint nem azt az élelmiszert veszik meg, amit szeretnének, hanem, amit meg tudnak fizetni. Éljen a csirkeláb.

Ehhez képest a keddi kormányülésről ketten is bejelentkeztek a közösségi médiában (Orbán és Szijjártó), hasonló tartalommal. Az egyik azt mondta „Kormányülés, nekünk Magyarország az első”, a másik pedig ezt, „Egy biztos: itt Magyarország van az első helyen”. Úgy mellékesen megkérdeznénk, mi az anyám valagával foglalkozna Magyarország kormánya mással, mint Magyarországgal, de ezek szerint már ez is érdem. El vagyunk alélva.

Nem találjuk a szavakat. S ahogyan keresgéljük, eszünkbe ötlik maga Mészáros Lőrinc, akivel interjú készült az egyik szolgalapban, ahol ez a drága ember kifejtette, harminckét év munkája van abban, hogy ott tart, ahol. Illetve és hangsúlyosan azt is megtudtuk, nem úgy kell azt képzelni, hogy van valahol egy joystick, amivel hozzá irányítják a pénzecskéket. Ilyet nem is gondoltunk, mert Orbán nagyúr nagy valószínűséggel azt sem tudja mi az a joystick.

Bár azon csodálkozunk, hogy Mészáros meg igen. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy Orbánról azért nem tételezzük az ilyesfajta ismereteket, mert köztudottan analfabéta az ilyen ügyekben, egy sms-t meg nem tud írni. Hogy amúgy mivel foglalkozik Magyarországon kívül (vagy számára Magyarország csak épp ennyi), tegnap azzal népszerűsítette magát és avíttságát, hogy neki nyomógombos a telefonja. Ezzel lett telefosva a TikTok.

Illetve előtte nap – mint akinek Magyarország az első – a Facebook meg azzal, hogy kis futballistapalánták jártak a nagyvezírnél a parlamentben. Ez a látogatás azon a napon történt, amikor nem a gyerekekkel, hanem a bávatag ellenzékkel azt közölte doktorminiszter urunk, hogy na ugye, nem égett rájuk a Völner-Schadl ügy. Ebből a kijelentésből viszont az fakad, hogy mocsok ugyan volt, de sikerült kislisszolni belőle. Ennyit a kormányzásról.

Illetve még azt tegyük hozzá, hogy a politikai pedofíliát elkövető nagyvezír életre szóló nagy és bölcs tanácsként azzal bocsátotta el a hozzá látogató kisdedeket, hogy „Legyetek Szoboszlai Dominikok”. Ezt bírta nekik mondani, mert más nem jut az eszébe, csak a futball, ahogyan a fejében Magyarország az első, s ugyan nem joystickkal, mint Mészáros védekezett, de nagy és komoly döntésekkel utalgatja a milliárdokat a haverjához.

Őt egyébként – mármint a cimbora Mészárost – ahogyan szintén az interjúból kiderült, a szocialisták üldözték, ebből fakad, hogy az ellenálló hős nem harminckét éves szorgos munkával gyarapodott annyira, amennyire, hanem csak az utóbbi, immár másfél évtizedben. De ezt is tudjuk, mint ahogyan már mindent is, de a gázszerelő most ezen kívül azért érdekes, mert ő is tanácsokkal látott el ifjakat, mint emlékezhetünk.

Azt mondta nekik az összes bölcsességével: „Legyetek bátorak”, s mintha erre hajazna a nagy Orbán Viktor tanácsa is ezzel a „Legyetek Dominikok” útravalóval, amiből magunk viszont azt a lehangoló következtetést vonjuk le, hogy ezektől ennyi telik, nekik ennyire futja. Ez a Magyarországgal való permanens foglalkozás esszenciája, miközben düledezik minden, recsegnek az eresztékek, és Magyar P. napszemüvege a téma.

A leginkább lehangoló azonban a nagy haverpáros tanácsaiban az, amilyen jövőképet vázolnak a mimagyari kisdedeknek, hogy vagy Dominikok lesznek, meg bátorak, vagy pediglen éhen döglenek. Kinek mit intéz a kormánya, amelynek Magyarország az első csakis. Innen nézve adódik a kérdés, hányféle Magyarország van, mert az MCC ifjai azt tapasztalják, mint elmélkedtünk már róla, hogy nekik jár a négycsillagos téli tábor. Ingyen.

Viszont, mint ismeretes, semmi sincs így és ekképp – tehát ingyen -, mindent ki kell fizetni valakinek, s azok mi volnánk, akik vérünkkel és verítékünkkel tartjuk el ezeket. Miattuk nem esszük azt, amit kívánunk, hanem azt, amit a pénztárcánk megenged. Esélyünk sincsen Dominiknek lenni, nem is akarunk, kedvünk sincsen hozzá, pedig más ezeknek a jövőképében nem szerepel. Tehát a szemszögükből nem is vagyunk. Ez pedig legalábbis méltatlan állapot.  

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Legyetek bátorak, meg Dominikok
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Rühellem a fodbalt, de emlékeim szerint Szoboszlai eredményeinek semmi köze nem volt az orbán lopott közpénzből felhúzott és működtetett fodbal „akadémiáihoz”. Szóval, jobb ha inkább kussol a varangykirály ezzel kapcsolatban.

  2. Ultron szerint:

    Ha úgy érti, hogy mi is húzzunk el külföldre, hogy normális körülmények között élhessünk és elismerjék, megbecsüljék a munkánkat, akkor uccu neki, én is Dominik leszek (amint elég pénzem lesz rá…).

  3. Yeti szerint:

    Nekem a saját családom az első.
    Valamint a második és a harmadik is.
    A nemzetifocializmus nem az én világom.

  4. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Bevallom, én szeretem a meccset. A focit, a kosarat, a kézit, stb…
    Dee amit ebben az országban a footballal műveltek, az kritikán aluli. Múlt héten volt szerencsém három bajnokságot is megnézni.
    No most az olaszt, vagy az angolt senki nem akarja a magyarhoz hasonlítani. Hanem azt a kínlódást amit a „zöld sasok ” produkáltak.. Naa, az megér egy misét. Aztán nem voltak sem sasok, dee még csak zöldek se ( esküszöm nem vagyok rasszista, csak..).
    Egész más színűek voltak a játékosok, akiktől azért megkérdezném mit jelent nekik a Fradiban-focizni ?? Persze a havi sok millás juttatáson kívül ?!

    Fiatal koromban – már csak a megye miatt is ETO-s voltam. Könnyű volt a Verebes éra idején, aztán egyszer csak szembe jött az NB III.. Sebaj, ott a másik vár, a Matáv- Sopron. No itt sem sokáig tartott az öröm… Mindegy ott volt még a Hali, seckó-jednó, a mi kutyánk ( értsd : Nyugat ) kölyke az is..

    Nem folytatom, innentől elhatároztam a Felcsutnak fogok szurkolni, dee egyszerűen nem megy, pedig mindent megtettem. Még a köpést is gyakoroltam, igaz szotyi nélkül, és egész más irányba.. :)))

    • kovacs_ugynok szerint:

      Régen felénk sasnak hívták a beton kerítésoszlopot is. Talán a nevük alapján nem a madárra kéne gondolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum