A kreténség diadala

Nem túlzás, ha drámainak nevezzük azokat az adatokat, amelyek a magyar társadalom folyamatos elszegényedéséről szólnak. Nem lenézve a bolgárokat – mert eddig sem volt miért, ezután meg még inkább nincs-, de megelőztük őket. Mégpedig a fogyasztás hiányában, ami már nálunk a legalacsonyabb az Unióban, míg 2022-ben még a bolgároké volt ez a hátulról nézve dicsőséges első hely. Ha jól emlékszünk, Nagy Márton miniszter urunk ezt nem értette.

Nem tudjuk, mi olyan bonyolult benne, a jelenséget a fogyasztás bezuhanásának nevezi a sajtó, és bizonyíték is van rá. Áfából ugyanis jóval kevesebb folyt be a büdzsébe, mint amit terveztek, vagy szerettek volna. És arra is emlékszünk, hogy Nagy miniszter szerint nem a pénz hiányzik a magyarok zsebéből, hanem taktikáznak. Csak bíztatni kell őket, bátorítani, és máris mindenki szalad a boltba, aztán két pofára tömi a homárt papa, mama, gyerekek.

Mindig vannak ilyen véletlen egybeesések. De amikor ez a riasztó adat napvilágot látott utunkról a kolduslét felé, Orbán kegyelmes úr beszédet tartott gazdasági évadnyitó címmel. Itt pedig kijelentette, „a gazdasági minisztereink jó állapotban vannak”. Nem akarnánk élcelődni a magyar nyelv szépségeiről, egyes szavak és szókapcsolatok jelentéséről, de ilyen felütés után teljesen felesleges azzal foglalkozni, milyen újabb álmai vannak a mi jótevőnknek.

Amúgy a valósággal az ég egy világon semmi kapcsolatot nem mutatnak, de nem ártana rámutatnunk, egyszer a rohadt életben meg kellene fogadni azoknak a tanácsát, akik egy kicsit értenek is hozzá. Ez a tanács egyébként arról szól, hogy mielőtt a lakosság éhen döglik a kezdetben megmutatott folyamat végén, gazdasági modellválltás volna szükséges. Mindeközben pedig Orbán sorolja a sikereket, és szajkózza az aranyköpéseit.

Az ember ebbe belefárad. Az nyomja agyon, hogy testközelből látja, maga is érzi azt a nyomasztó magyar valóságot – s ez alkalommal kizárólagosan a kiábrándító gazdasági teljesítmény és a lakosság ebből fakadó nyomorúsága ügyében, morálról és elhülyülésről pedig most nem szórva vég nélküli átkokat -, amely Orbánhoz el nem jut, s valami délibábos rózsaszín világban él, vagy legalábbis ezt hazudja nekünk, s egyben magának is.

A populizmussal sok más mellett az is a baj, hogy az ebben szenvedők előbb-utóbb elhiszik a saját jelszavaikat, így képtelenek megfelelő döntéseket hozni. De nem is ez, hanem – bár azt sem szeretjük, ha a kedves vezetőt egyfolytában idiótának kell neveznünk, aztán mégis mindig muszáj – az értelmetlen népies köntösbe bugyolált bölcsességek, amelyek aztán iskolák falain jelennek meg. És amelyek már mélyen a dakota nívó alatt leledzenek.

Ezúttal négyet kaptunk gazdasági évnyitó címén, amitől először hangosan felvisítottunk, momentán pedig – nem szégyen ez – leesett állal nézzük a plafont, ahonnan lassacskán csöpög a fájdalom. Azért mégpedig, mert a Nagy Márton által képviselt, mások által idiótának nevezett nívó mellé Orbán szerint az ő „józan paraszti megnyilvánulásai” is kellenek, hogy flottul menjenek a dolgok. Lásd fentebb a bolgár példát.

A következőket hallottuk egyetlenünktől útravalóul: „mindig jobb, ha nekünk tartoznak, mint ha mi tartozunk másoknak”, „mindig többet kell keresnünk, mint amennyit költünk”, „jobb dolgozni, mint tengeni-lengeni”, „mindig jobb, ha mi keresünk másokon, mint ha mások keresnek rajtunk”. – A nyájas olvasót most arra kell kérnünk, fogja meg a sörünk, amíg kimegyünk a konyhába még egy tál popcornért, mert maradni szeretnénk kicsinyég.

A fentebb idézett falvédő-idézetek értelmezését mindenkire rábízzuk, csak annyit kérünk, képzeljék el, hogy mindezeket a magyar gazdaság prominenseinek adta elő, s bár arról a tudósításokban nem lehetett olvasni követte-e őket taps (hosszú, ütemes), minden bizonnyal volt. Ahogyan legutóbb a parlamentben is minden szervilis csinovnyik dőlt miniszterelnök urunk általunk ismeretlen tréfáin. Ez az ország nagy valószínűséggel elveszett.

És vele döglünk mi is. Igazolásomul tudnám ajánlani – bár senkinek nem akarok nagyon-nagyon rosszat -, hogy teljes egészében tanulmányozza Orbánnak ezt a szövegét. Van hangszórónak annak, aki az értelem legkisebb szikráját fölfedezi benne, aki pedig mindettől úgy felbuzdul, hogy egy Fidesz-hívőnek is elmagyarázza – ezzel térítve őt a helyes szavazásra –, mekkora ökör az ő istene, egy fél csirkét vagy egy zacskó krumpli jutalmat adok. Kalandra fel. 

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “A kreténség diadala
  1. Yeti szerint:

    Aki nem lépett le még idejében, pedig megtehette volna, azért nem kár.
    Magamat sem siratom. Igy jártam, pont.

    Ha meg a felajánlott jutalmat nézem, a csutkány fél disznót osztogat – igaz, csak szavazósdi idején. Megint azt fogják választani, nem a fárasztó gondolkodást.

    Amikorra az utolsó magor is felfordul éhen, már bőven lesz a saját beltenyészete mellett importált is. Esetleg az ukrán területből kap jó vazallusként, ahhoz képest mindenki örülhet a helyi békés létezésnek.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Kedves Rezeda! Amiről azt hiszed, hogy „ezek” elhiszik a saját baromságaikat, semmi más mint a tolvaj bűnözők rutinja. Amihez volt elég idejük is. Nap mint nap demokráciát és jogállamot hazudnak a képünkbe, és hatalmas műfelháborodással fogadják ha ennek bárki ellentmond. A magyar nép megtévesztése igenis tudatos a részükről, és bazári papagáj módjára betanulták, mit kell odaböffenteni, ha valaki rákérdez. Az egy dolog, hogy ezek a mondatok már unalomig ismertek. De belefásulni nem lehet, hiszen az egész bábszínház cehhjét MI álljuk mindannyian. A díszlettől kezdve a portás fizetéséig. Nálam már be van készítve a pezsgő, ha bukik a maffia. Igaz, néha nem bírom és megiszom, mint a pedofilbotránykor is, de mindig veszek helyette újat. 😉

  3. polyvitaplex szerint:

    Én is tudnék gazdasági aranyköpéseket mondani, pl. “ha eláll a lélegzeted az árak láttán, vegyél lélegeztetőgépet”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum