Fölállni, letérdelni

„Sovinisztáknak nem jár tisztelet” – jelentette ki tegnap nagy hangon és önbizalomtól duzzadva Orbán Viktor, így intésére, utasítására és szellemiségében ő és a bátrai nem álltak fel a parlamentben Navalnij emlékezetére. Ezt az aktust egyébként az „ellenzék” szorgalmazta, ha már amúgy érdemi dolgot tenni nem tud, de írjuk jóvá nekik, hogy azért ez is valami, ha majdnem semmi is. Arra utal ugyanis, hogy bennük az emberség és a keresztényi érzet nyomokban azért megvan, míg a magát két pofával annak ordító Fideszben meg nem.

Élükön Orbánnal természetesen, akinek a csettintésére a csürhe úgy működik, mint valami tudat nélküli, arctalan tömeg, de ez az ő nyomoruk. Ugyanakkor fölsejlik bennünk a kedves vezető egy másik alaptétele is még régebbről, miszerint „Magyar ember csak a jósiten, a hazája és a szerelme előtt térdel le”, s ezzel kijelölődik az a mezsgye, amelyen a Fidesz-frakció, s az üzenetnek megfelelően az összes rajongó bávatag is ülve marad. Ezzel valami erkölcsi minimumot szeretnének mutatni, nem mi tehetünk róla, hogy belebuknak.

Az ülve maradás, mint morál, ez is a csak a NER-ben fordulhat elő. Ugyanakkor dramaturgiailag úgy helyes, ha még egyszer ideidézzük a falkavezér ordítását, azaz: „Sovinisztáknak nem jár tisztelet”, és tesszük ezt csak azért, hogy a megfelelő reakcióval feleljünk rá, ami az, önélzetes a kis latol. Orbán egyébként azért nevezte sovinisztának Navalnijt, mert az Orosz-grúz háború alatt patkányoknak nevezte volna a grúzokat, ami nem szép dolog, viszont már bocsánatot kért érte, mielőtt annak a háborúnak a kirobbantója, Putyin be nem börtönözte.

A sovinizmus nem szép dolog, viszont mindenhol ott van. Nagy valószínűséggel, amikor az azeri baltás gyilkos kivégzett a fejszéjével egy örmény kollégistát Budapesten, ugyanez az érzés dolgozott benne. Őt azonban Orbán – állítólag jó pénzért – kihozta a börtönből és hazaküldte, holott nagyon jól tudta, ő nemhogy soviniszta, de gyilkos is, és mégis, nemhogy tisztelet jár majd neki, hanem hősként fogják kezelni. Innen is kitetszik, hogy doktorminiszter urunk fejében a dolgok egészen viszonylagosak. Mindennek oka van azonban.

Annak is, hogy a Föld forog, és annak is, hogy Navalanij – aki történetében mártírrá vált – tiszteletére a bátorak és a főnökük nem állt fel. Ezt az okot pedig Putyinban kell keresnünk, akinek sok lett volna egy napra a magyar szolgáktól, hogy a svéd NATO-csatlakozást is megszavazzák, és Navalnijt is éltetik. Ha Orbán legközelebb Moszkvába megy egy kis eligazításért, még kínosabb helyzetben lesz, mint legutóbb, amikor majdnem leesett a székről a száját nyalogatva és karjai önálló életre kelve. Erre is emlékszünk.

Meg arra is, hogy a térdeplős dolgot azért emlegette, mert a futballpályán elterjedt a meccsek előtti letérdelés, amellyel a játékosok a rasszizmus ellen tiltakoznak. A magyar ember tehát a rasszizmus elleni tiltakozás ellen tiltakozik, amikor nem térdel le. Ugyanakkor, mint látjuk, a sovinizmus ellen pedig, amikor nem áll fel, de nem álljuk meg, hogy eszünkbe ne jusson nagyvezírünk egynémely kijelentése Ukrajnáról, mint már nem is létező országról, és akkor innen nézzük Navalnij sovinizmusát, ami miatt a halála után sem jár neki tisztelet.

Föntebb már elmeséltük abbéli sejtésünket, mi indokolta a komplett frakció ülve maradását, amivel megint az a baj, hogy mindenféle orbáni felhangok ellenére ez majd úgy fog elterjedni a kerek, nagy világban, mint újabb bizonyíték a magyarok ordenáré tuskóságára. Viszont ezen már senki nem fog csodálkozni, Éppen mi magunk sem, mert mit is várhatna az ember ezektől, csak az a baj a sztoriban, hogy ez is visszahull ránk, akár az összes többi Orbán sztori, amikor egy nemzet szégyenkezik vezetőjének jelzővel már nehezen illethető viselkedése miatt.  

Viszont ez már nem viselkedés, hanem jellem, nem a felszín, hanem a mély.  A kereszténységről is esett már szó, mint pártunk és kormányunk vezérlő ideájáról, s hogy ez csupán kirakat, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a bátorak ezek szerint egy halottnak megadandó tiszteletről sem hallottak, vagy, ha igen, Orbán felszólítására elfeledik, figyelmen kívül hagyják azt. De ez voltaképp már nem is hitbéli, hanem általános emberi hiányosság, amitől embertelenek lesznek, csak ezt nem tudják, vagy képtelenek fölfogni.

Amikor a fölállás és letérdelés, illetve ezek hiánya közé lőttük be a mi csürhénk morális sorvezetőjét, akkor azt meséltük el, már ez is érdek-, és hatalomvezérelt, következésképp tagad mindent, mint amiről az ember amúgy megismerszik. Így tehát nem véletlen, a bátorak csoportosulását milyen névvel illettük. Ez sem nóvum, viszont baj. Mert odáig jutottak romlásukban, hogy ezt észre sem veszik, táncolnak, ahogyan a vezérük fütyöl, akiből viszont már minden hiányzik, ami emberi. Ide jutottak, boldogok vele és benne.