Kubatov, Lázár, jogállam, kabaré

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, és a fideszes listák tulajdonosa a magyar állam működéséért aggódik. Mondhatni, visít erősen. Nagyon hamar eljutott idáig, elég volt, hogy a valóságban Lázár János jöjjön vele szembe, és megkezdődött a cicaharc, amely kicsiben mutatja nekünk, milyen lesz, amikor ezek majd egymás torkát fogják szorongatni és rágcsálni. A történet egyszerű, de messzire mutató. Kubatov, aki eddig azt hitte, minden úgy van, ahogyan ő fütyöl beleütközött a nervalóba.

És elcsodálkozott. De nem feszítjük tovább a húrt, kikerekítjük a történetet, ami az, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata mögül kihátrált egy szponzor. Egy állami tulajdonú cég egyébként, akinek a vezetőjét a hírt véve Kubatov, aki akkor még rohadt erősnek érezte magát, fel akarta koncoltatni, négybe vágni, vagy csak kiheréltetni gusztus szerint. De olyan erővel ordította tele a világot, hogy még a Holdról is hallatszott, mert felsejlett, hogy valami balos ármány és cselszövés állhat a csapatot (klubot) ért mérhetetlen csapás mögött.

Pedig csak Lázár volt, akinek mostanában nagyon kinyílt a csipája, és olybá tűnik, hogy elkezdett önálló utakat járni, bár ez momentán még nem egészen biztos. Majd kiderül, kap-e selyemzsinórt. Mindenesetre, miközben Kubatov listatulajdonos hörgött a fájdalomtól, Lázár közölte vele, hogy ne a vállalat vezetőjét akarja elvitetni a gulágra, mert a pénzecskéket nem más, mint ő maga állította le. Innentől el is csitulhatott volna az ügy, viszont érdekes fordulatot vett, mondhatni most kezdődött el, de immár elvi és szellemi síkon.

Kubatov ugyanis, mint aki eddig a NER kedvezményezettjei között volt, hirtelen a partvonalra került, és meg kellett ízlelnie, milyen az élet akkor, amikor nincsen közpénzkolbászból a kerítés. És ez annyira elkezdett neki fájni, hogy nekilátott aggódni a magyar állam működéséért egyenest, mint olyan szerveződésért, amely nem tartja be a szerződéseket meg a törvényt, sőt, ha úgy tartja úri kedve – mint most is Lázár által -, akkor egyenesen szarik rájuk, csak ez eddig mindig másnak fájt, és nem ennek a Kubatovnak. Pedig az élet csak ilyen itt, mifelénk.

A listatulajdonos tehát nem egyébért állt neki aggódni és hőbörögni, mint a jogállamért, és innentől fogva egészen delikát a sztori, nem véletlenül álltunk neki megörökíteni az utókor számára, és röhögni sírva rajta most. „Ha az állam olyan példát mutat, hogy felmond bármilyen szerződést gyakorlatilag indok nélkül, vagy jogellenesen, hogy várja el az állampolgáraitól, hogy jogkövetők legyenek… ilyenkor nem a Fradiért, hanem a hazámért, az állam működéséért aggódom” – így hüppögött most már kicsit halkabban kicsike kis hősünk.

De mindebből kérdések is fakadnak. Nem sok, de lényegbe vágóak. Föltehetnénk, hol élt eddig Kubatov elvtárs, hogyan nem vette észre, hogy az az állam, amelynek eddig a kedvezményezettje volt, másokkal ugyanazt tette, mint most vele. Hogy nincs az Istennek és az embernek az a törvénye, amit át ne hágnának, nincs az a szerződés, amit betartanának, ha az érdekük úgy kívánja. Azt értjük, hogy most fáj ez a ráismerés, csak az a kérdés, hogy eddig miért nem. Illetve megkérdeznénk, hol volt a listatulajdonos Varga Jucus kijelentéseikor.

Amikor a hajdanvolt igazságügyi miniszter a jogállam definiálhatatlanságáról értekezett rend szerint, illetve mindezek után arról is, hogy az EU ilyesfajta direktíváit százhúsz százalékban teljesítette. Kubatov elvtárs már innen is tudhatta volna, a jogállamot, szerződéseket, törvényeket a NER úgy értelmezi napról napra másként, ahogyan neki tetszik, és ahogyan a lopás, illetve a hatalom megőrzése kívánja. S ha most kipukkadt a lufi, amiben Kubatov élt, az csupán az ő baja-gondja, de jele annak is, fogalma sincs a pártja működéséről.

Az élet olykor fáj. Nekünk több mint egy évtizede, Kubatovnak most először, és mekkorát bírt csalódni hirtelen. Akkorát, hogyha úgy vesszük, egycsapásra Soros-ügynökké vált, jogállamért sóhajtozó lipsivé, csak vigyázzon, hogy a kedves vezető ne vigye el őt is tucatjával a hátán. Voltaképp nem nagy ügy ez az egész, de tragikus pitiánerségében is röhejes, s számunkra azt mutatja, nincsen veszve minden. Hiszen, ha mi, és a belőlünk sarjadzó ellenzék képtelen betölteni a hivatását, a NER lebontását, akkor majd megteszik ezt ők maguk.

Hosszabb folyamat lesz, az elején nem annyira látványos, de aztán majd elkezd fröcsögni a képletes vér, ahogyan kiderül, ezek már túl sokan vannak, és túl kicsi az ország az összesnek. Addig is nem aggódva ugyan, de azért figyeljük Kubatov elvtárs sorsát vagy jellemfejlődését, hogy eljut-e Simicska tragikus végkifejletéhez, hogy ledarálja őt a rendszer, amit saját maga épített (a forradalom fölfalja saját gyermekeit), vagy meghunyászkodva nyüszög a sarokban kegyelemért. Tanulságos sztori lesz, mosolyogni fogunk.