Bab és magyarságpróba

Még októberben álmodta meg a kedves vezető az újabb nemzeti konzultációt. Illetve az is lehet, csak úgy kicsúszott a száján a rádióban, s ha már így történt, nem volt mit tenni, konzultálni kellett. Viszont ugyanekkor meg is indokolta örökös miniszterelnökünk, miért is szükségszerű az újabb akció, és ez nagyon alapos ok volt, mégpedig, hogy „nem babra megy a játék”. Azt nem tudtuk meg, mi az, ami nem megy babra, de nem is kell az a mesék birodalmában. Már csak az égig érő paszuly kellene és annak folyományai.

De nem is ez, és még csak nem is a levelekben foglalt sugallatok, amik arra késztetik az embert, hogy foglalkozzék a NER eme ocsmány szeletével már megint, hanem a végeredmény és annak kihirdetése. A kormányszóvivő, azaz, a hadügyminiszterné tette közzé a teljes sikert, ami az, hogy állítólag – mert ellenőrizni mód nincs – másfél millió lenne azon organizmusok száma, akik kitöltötték, visszaküldték, ami nem babra megy, azt, és adják majd így a soha nem volt nemzeti fölhatalmazást valamire. De erről se tudjuk momentán, mi volna az.

Nagy valószínűséggel és minden bizonnyal handabanda, mutogatás, ordítozás, mert másra ez az egész nem alkalmas, de erre nagyon. Viszont enélkül is tanúi vagyunk a permanens tombolásnak, innen nézve tehát duplán értelmetlen a nagy nemzeti konzultáció. Ami így az eredmény közzététele és a tartalom miatt se nem konzultáció, se nem nemzeti, hanem valami más, de ezt nem mondjuk el, hátha vannak fiatalkorú olvasóink is, és a világért se akarnánk megrontani a rózsazsín ködökbe burkolt tudatukat. Nehogy meghasonoljanak.

Mindemelett másfél millió mimagyari organizmus foglalkozott az egésszel, mint említettük, de azt akkor még nem tettük hozzá, hogy ehhez képest a választókorú és arra jogosult népek több mint nyolcmillióan vannak, a visszaküldők tehát ennek a gyönge ötöde. Ennek pedig akkor lesz jelentősége, amikor hozzá tesszük, hogy a hadügyminiszter felesége milyen szövegkörnyezetben jelentette be az újabb világra szóló diadalt. Nos, szerinte – és most tessenek figyelni, de nagyon – „a magyarok kilencvennyolc százaléka azon az állásponton van…”

Ezután következik természetesen a szuverenitás sugallt megvédése, de kitetszik, hogy nem is ez az érdekes igazán. Azt írta ugyanis a hadügyminiszter felesége, hogy a magyarok kilencvennyolc százaléka mondja azt, amit ők állítanak, ebből pedig az fakad, hogy ebben a kontextusban a visszaküldő másfél millió bizonyul magyarnak. A többi valami más, valami idegen, a nemzettestbe nem illő izé. Hogy például engem így minősítenek, az nem érdekel, de hogy viszonyul a magyartalanításhoz a szavazóbázis azon része, aki nem konzultált.

Tudjuk, hogy uszkve hárommillió agyhalottja van a fasisztáknak, a nyolcmillióhoz képest ennyivel csinálják a kétharmadokat, de most nem ez az anomália az érdekes, hanem a bávatag hívők lelke. Nem mintha különösebben érdekelné az embert a nyomoruk, csak belenéznénk abba a sötétségbe, amin nem biztos, hogy áthatol az a tény, egy pattintással lettek nem magyarokká nyilvánítva. Ami ugyan delikát, de a Fidesztől egyáltalán nem meglepő. Aki nincs velük, az nincs, amiképp a kádári mondás módosult mostanság.

Szóval ez. Hogy kinek fáj, kinek nem, de leginkább az, egyáltalán fölfogták-e, hogy ott tántorognak a lét peremén magukra hagyva. Így kellene értelmezniük, ha értelmezni tudnák, de Orbánt és a hadügyminiszter feleségét ez a ráismerés nem fenyegeti egyáltalán. Eláruljuk azonban, amire Orbán nem volt hajlandó, hogy mi ez a babos sztori, és hát, nem egyéb, mint a nyáron esedékes választások, amelyek valami ismeretlen ok miatt vagy élet vagy halál kimenetelűnek vannak beállítva. De ez megy már több mint egy évtizede.

Mindemellett, ha Fidesz volnék, erősen keresni kezdeném, hová tűnt másfél millió hű emberem, akiknek a lelkesedéséből már arra sem futja, hogy konzultáljanak velem. Ebből viszont az fakad, imádkozni kell a jó krumplitermésért, hogy jó helyre kerüljenek azok a nyüves ikszek. Az ellenzék számára pedig az a javaslatunk, ha erre és az ebből fakadó szuverenitásvédelmi törvényre hivatkozva metszi el a torkukat Orbán, akkor jusson eszükbe az a hat és félmillió ember, aki nem konzultált, és még másra is szavazna, ha értelmét látná.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Bab és magyarságpróba
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Az utolsó mondat tévedésen alapul. Mármint azon, hogy itt tiszta választások vannak. Nincsenek.

    A fidesz idestova 10 éve elcsalja a választásokat, és folyamatos választási kampány üzemmódban van. Az ehhez szükséges pénzt pedig kilopja a költségvetésből. Egy párt se tudná ezt finanszírozni saját költségvetésből, az óriásplakátokkal kezdve, az inzultációig.
    A fideszes hazugsággyár pedig pont ahhoz elég, hogy majdnem 3 millió megtévesztett szavazójuk legyen. A többi pár százezer, ami legutóbb a 2/3-hoz kellett, elcsalt levélszavazatok útján érkezett. Ezen tények alapján szerintem nem kellene a választókat se köpködni, de ezt már sokszor elmondtam, sok helyen. Nem mindenki iskolázott, és a politikával se foglalkozik, szavazni viszont (sajnos) elmegy.

    Ahogy azt se kellene sugallni, hogy nincs választás. Ami szintén a hazug fidesz propaganda kelléke. Amíg a szavazólapon a fidesz mellett van más választási lehetőség is, addig a fidesz ellen mindig lehet szavazni. Az pedig nem kérdés, hogy a legrosszabb választás csakis a fidesz és az örökös minielnök, az orbán és a bandája.
    Nem szívesen írom, mert mindig köpködni szoktak érte, hogy ami most folyik az romatempó. Bárki lesz is az orbánék helyett, egy biztos, nem fog kibújni pofátlanul a felelősségre vonás elöl, és nem fog magyart magyar ellen uszítani, csakhogy ne lehessen felelősségre vonni. Ez ami most folyik a magyar politikai hatalomban, az egy teljesen más kultúra része, nem a nyugatié. :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum