Feljegyzések a vizitdíjról

Ha eddig nem tudta, mi az a kijelölő határozat, most megtapasztalhatja. Ennek következtében ugyanis, ha kórházi ellátásra szorulna, sok helyen pofára fog esni, mert nem kapja meg. A kijelölő határozattal tegnaptól (húsz helyen szerte a NER-ben) „az ország különböző egészségügyi intézményeinek, különböző osztályainak a részleges, vagy teljes leállását jelentik be, 2023. december-2024. januártól”. Tegye fel a kezét, aki ilyen lovat akart.

Nagy valószínűséggel nem tolonganak a mimagyari organizmusok, inkább tudomásul veszik, hogy egy-egy ellátásért száz kilométert kell utazniuk, vagy csendben megdöglenek (lerohad a lábuk, megsüketülnek és így tovább a testi örömök végtelen tárházában). A tegnap napvilágra került kijelölő határozat – amit amúgy nem vertek nagydobra, sokkal inkább elhallgattak volna – egy beismerő vallomás. Azé, amely arról szól, hogy döglődik a magyar egészségügy.

Tudtuk ezt eddig is, csak nem sejtettük, ahogyan halványan dereng a hasonféle állapot az oktatásról, illetve azokról a szolgáltatásokról mind, amelyeket egy társadalmi szerződés alapján az államnak kellene nyújtani állampolgárai számára. A NER ezt a szerződést rúgta fel, mert az államot teljesen más szempontok alapján, jól kitetszően a maga hasznára tartja és működteti, és ez a tarthatatlan állapot sehol máshol nem mutatkozik meg olyan markánsan, mint e téren.

Hogy az állampolgárok mit kezdenek ezzel a helyzettel, az az ő lehetőségük és felelősségük. Ha megelégednek azzal, a Facebookon panaszkodnak és átkozódnak, akkor vállalják annak a veszélyét, hogy nem, mint eddig, ha kórházba kerülnek, akkor nagy az esélye, élve ki nem kerülnek onnan. Sőt, ez a helyzet fokozódott azzal, most már be sem jutnak a gyógyító intézménybe, és ott pusztulnak el az árokban, ahová a hatalom belerúgja őket.

Amikor a vizitdíjat az előző nyolc év 2007-ben bevezette, népszavazásba torkolló sivalkodás volt (Orbán vezérletével), hogy a rendszer kifosztja és elpusztítja a magyarokat, holott különféle engedményekkel rengetegen mentesültek alóla. Kis bevétel volt az államnak, de elültette volna az öntudatos és öngondoskodó állampolgár csíráit a társadalomban, a magyar ember azonban nem akart ilyen lenni. Már akkor is az volt az ideája, hogy őt másnak kell megmenteni.

Mi több, helyette gondolkodni is kell, már akkor is várta az új Kádárt, akit végül Orbánban kapott meg annak eredendő szociális érzékenysége nélkül. Így járt a magyar ember, rábízta magát az új apafigurára, aki azonban egyáltalán nem törődik vele. 2008-ban népszavaztak a vizitdíjról, amikor is Orbán azt harsogta, „a reform pusztán a lakosság kifosztásának fedőneve, az egészségügyben nem reformra, csupán több pénzre van szükség”. Aztán így jártunk.

Úgy jelesül, hogy az elmúlt nyolc év múltával Orbán most már tizennégy éve van hatalmon, és mint annyi mindenben, ebben sem azt tette, amit előtte ígért, hanem mindennek majdnem épp az ellenkezőjét. Így történhetett, hogy a vizitdíj leszavazása után tizenhat évvel az egészségügy a szemünk előtt omlik össze, mert Orbán nem tett bele több pénzt, hanem nominálisan éppen sokkal kevesebbet, ami ide vezetett.

Viszont, mint már utalgattunk rá, nem csak az egészségügyről van szó. Úgy általában is a lerohadás állapotában van az ország, mert sehová sem tettek bele sem szakértelmet, sem lóvét, így föltehetnénk Orbán kedvenc kérdését, „hol van a pénz”, de most már neki címezve. Illetve kérdeznünk sem kell igazán, mert a választ tudjuk: a zsebében. Jobban mondva a cimborák zsebében (is), meg templomokban és stadionokban. Etc.

Most alakult ki az a helyzet, amikor a rendszerszinten kábított népek, akik abban a bamba tudatban éltek eddig, hogy nekik ez az egész azért jó, mert a multi nem viszi ki az országból a pénzt, azzal kell szembesüljenek, hogy viszont az állam oda sem teszi bele, ahová a kötelessége volna, és ez a játék már szó szerint a bőrére megy. Bár jöhet még olyan narratíva, ha a baloldal lenne hatalmon, már kórház sem lenne, és minden bizonnyal lesz majd kísérlet erre is.

Mégis az a kérdés, hogy az élethez való vak akarat (lásd: Schopenhauer) van-e annyira erős a mimagyari organizmusokban, hogy legalább a szemüket felnyissa, vagy már oly mértékű az elhülyülés, hogy ez is mindegy. Erre utaló jelek már voltak a járvány és az elszenvedett negyvenezer halott idején, de akkor is mindenki azt hitte, ő nem kerül sorra, mint ahogyan most is ebben lehet a bizalom. Így fogunk mind megdögleni.  

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Feljegyzések a vizitdíjról
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Azon gondolkodtam, hogy Magyarországon nem is pártok vannak, hanem törzsek. Van a törzsfőnök, a főurak, urak és a jobbágyok. Meg persze az ellenségek, akik a többi törzsek tagjai. Kb. ez a felosztás a törzsi struktúrában. A törzsfőnök meg csak akkor távozik a törzs éléről, ha végelgyengülésben, vagy más, nem természetes úton elhuny. :/

    Szégyellem, hogy ’90 óta ide jutottunk. Akkor még senki sem gondolta volna. Egy utolsó, Európa szuterén állama lett az országomból. 🙁

  2. Kiss Erika szerint:

    ” Kiderült, hogy milyen lesz az új egységes ügyeleti rendszer Pest megyében – 52 település helyett 18-ban lesz ügyelet ” A gyermekorvosi ügyelet még ennél is ” szebbre ” sikerült, Pest megyében három helyen lesz ( Cegléd, Érd, Vác ) . De semmi baj, hívjuk a mentőt, amiben már nem mentőorvos lesz, hanem mentő ápoló és amúgy is már Budapest ellátására is vidékről küldenek fel mentőautókat, amik így , papíron egyszerre két helyen is ellátják a betegeket. Sok szerencsét mindannyiunknak !

    • polyvitaplex szerint:

      Ezt az új ügyeleti rendszert Hajdú-Biharban vezették be először, tesztelés céljából. Naná, hogy Győrfi Pál mentőszóvivő szerint a teszt sikeres volt, ekkor vezették be a rendszert a többi megyében is. Annak ellenére, hogy a hajdú-bihariak folyamatosan jelezték, hogy veszélybe került a betegek ellátása. Egy beteg állapotát még akkor is képtelenség telefonon keresztül felmérni, ha a beteg pontosan meg tudja fogalmazni, hogy mije fáj.

      • Kiss Erika szerint:

        Igen, ott kezdték a leszalámizást, kellően távoli, kellően elvakított megyében, ahol senki ( a valamicske ” hatalommal ” is rendelkező szakemberek közül ) nem tette szóvá, aztán, mint a leprát, terjesztették ki az egész országra. Még Budapest hátra van, kiványcsi vagyok ( inkább nem ) , hogy ahhoz mikor mernek hozzányúlni. Bár ezek bármikor.

  3. Ultron szerint:

    „Brüsszel van, meg különleges katonai műveleti infláció, miközben Soros és Gyurcsány a genderseregek élén felváltva lopkodják ki a budipapírt a magyari kórházakból. Na ezért.”

    Készült Magyarország kormánya megbízásából.

  4. Anarchista szerint:

    Két megjegyzés: 1. Attól, hogy a bőgatyás, nagybajuszú magyarnak be kell dobnia 300 Ft-ot egy automába még nem lesz öntudatos polgár. Üdítőt meg csokit is lehet így venni. De attól sem lett.
    2. Igen! Ilyen mértékű az elhülyülés! A gyávaság meg már az elhülyülés előtt is adott volt.
    P.s. Senkinek nem fogun hiányozni! Legyen nekünk könnyű a föld!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum