Rossznak lenni rossz

Tegnap elővette hatvannégy villogó kerámiafogát a közmédia (legalábbis névleg), és karácsony közeledtével, az adventi ájtatossággal megspékelve nekilátott jónak lenni. Álságos üzemmód, cifra hazugság, ha amúgy a mindennapi működését nézzük, amelynek alap-mozgatórugója a gyűlölet és az uszítás, de ezt teszi velük a megszokás. Ilyentájt csöpög belőlük a műszeretet. Bár, ha ránézünk a közösségi oldalakra, azokon is állampolgáraink év végi üzemmódjára, ők sem tesznek ilyenkor másképp.

Szeretünk hazudni szeretet és jóságot. De nem magunkról értekeznénk máma, hanem amúgy a világról és nagyjainkról, akik élen járnak ebben a cirkuszban, éspedig, mert bár ezt az egész színjátékot már megszoktuk, most Novák nacsasszony is részt vett benne. Mi több, az arca lett neki, akinek amúgy is több villogó foga van, mint a köztévének ilyentájt, ami már maga a hazugság és propaganda. Mert például ilyen ábrázattal adta át a hatalmas Afrikában a két tehenet, mint aki akkor is jót tesz vagy tett.

Pedig csak a kameráknak szólt az egész. Mint ahogyan most is minden, de nem árt, ha sorjában haladunk. Ebben pedig az első állomás az ezüstkarácsonyon az a lezüllött média, amelyik attól volt hangos, hogy a porbafingó bávatagokat azzal etette, hogy felhívhatja, személyesen beszélhet vele, hallhatja a rontó hangját – mármint Nováknak. Ebben az az érdekes, hogy úgy lett tálalva ez az egész vele való telefonos cseverészés-lehetőség, akárha ettől a magyari álampolgárnak állva kellene pisálnia a megtiszteltetéstől. Hogy beszélhet Vele.

Mintha Nováknak attól, hogy Orbán kinevezte őt bohócnak, ilyen kirakati bábunak, már nem is lenne luk a seggén, hogy ettől az egésztől félistenné vált volna mintegy, akivel szóba állhatni maga a megtisztelő gyönyörűség, holott rossebeket. Ez az egyik oldala a dolognak, az alattvalói nézete úgymond, de nem ez emelkedtetett szólásra minket máma, hanem a másikfajta hazugság, hogy épp Novákot választani a „jóság” reklámarcának öreg hiba, aminél már csak az lett volna nagyobb, ha maga Orbán játssza ezt a szerepet.

„Jónak lenni jó” címmel szervezett és rendezett adománygyűjtést a közmédia, amelynek évek óta szokása ez ilyentájt. Úgy csorog ilyenkor a műpátosz és a szeretet nyála a képernyőről, hogy alig is lehet kikerülni, hogy be ne terítsen, de nem is ez az érdekes igazán, hiszen megszokhattuk az ilyen hazugságokat, mert ez az élet. Hanem a Novák. Aki amúgy, úgynevezett normál üzemmódjában az Orbán érdekeit nézve vastagon tesz minden hozzá forduló kérésre, hogy ezt a törvényt ne írja alá meg azt se, mert embertelen.

A törvény, ami miatt esdekléssel fordulnak hozzá, hogy ne szentesítse, mert tönkrevágja rengeteg ember életét, koldussá teszi vagy elveszi a jogait, szomorúságot és rettenetet okoz. Azaz, ha Novák nacsasszony annyira lenne jó, mint amennyire nem, akkor elővenné a hatvannégy foga mögött rejtező lelkét, és nem karácsonyi szeretetből, hanem felebarátiból és szimpla emberségtől vezérelve nem tenné meg, amit naponta megtesz. Hogy amúgy keresztbe leszarja az állampolgárokat, és azt, hogy igazán mit is akarnak.

Vagy csak szeretnének. Ez az alaptétel és az alaphelyzet, ami maga az iszonyat, de mindez megspékelve ezzel a tegnapi színjátékkal már olyan hab a tortán, amit nagyon nehéz káromkodás nélkül elviselni. S ha úgy tetszik, ez a pár sor az. Egy elnyújtott üvöltés, amit leginkább J. A. polgártárs soraival tudnánk csak megfelelően kifejezni, miszerint: „Nézz a furfangos csecsemőre: bömböl, hogy szánassa magát, de míg mosolyog az emlőre, növeszti körmét és fogát.” Ezt látjuk mindig és ezt láttuk tegnap is.

De olyan könnyű átverni az embereket. Illetve nem is nagyon kell őket, megteszik ezt saját magukkal ők is, akiket a látszattal ki lehet elégíteni, ám voltaképp nem tehetnek róla. Hinni akarnak és hisznek is, elalélnak a gyönyöröktől, hogy a celeb Novákkal szóba állhatnak, aki amúgy iszonyodik tőlük, s mint emlékezhetünk, azért adott hálát az ő istenének, hogy nem kell azoknak az életét élnie, akiknek most a képébe vigyorog, mint a jóság megtestesült angyala. Boldog karácsonyt, nyájasok. Boldogot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Rossznak lenni rossz
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Az ilyenekből én kimaradok. A TV a retekklubra van állítva, de akárhányszor bekapcsolom, mindig csak reklám megy. Még akkor is, ha híradónak kéne menni rajta. Úgyhogy azon nyomban kapcsolom is át a Youtubera vagy a médialejátszóra.

    A képen lévő „mosolyról” meg annyit, hogy a Jurassic parkban mosolyog így a raptor, mielőtt neked ugrana. Mindig erre tessék gonolni! Vannak nők akik még a felső ínyüket is kivillantják ilyenkor, mint a cápa a harapás előtt.

  2. Ultron szerint:

    Ebben az ún.társadalomban rossznak lenni a legjobb.
    Jónak lenni csak simán jó szar…

  3. polyvitaplex szerint:

    Adakozni jó, de nem a közpénzégető köztévén keresztül.

  4. cyr45 szerint:

    „Boldog karácsonyt, nyájasok. Boldogot.”

    Boldogot neked is, Rezeda!:-)

    És igen, mindannyian „nyájasok” vagyunk, valóban.
    Mi, kevesebben, nyájas olvasóid.

    Ők, (sajnos sokkal többen) pedig egy nyáj tagjai, akik most el vannak ájulva attól is, hogy lám, a „Mi Katinkánk” szóba áll velük, velünk, mindenkivel, micsoda kivételes alkalom!
    Ebből is látható, hogy Ő valóban a „Nemzet egységét, minden magyar állampolgárt képvisel”!
    Eszükbe sem jut az OV22 felíratú, malomkeréknyi narancsszínű fülbevaló, amelyet a választási kampány idején viselt.
    Sem az, hogy a Köztársasági Elnök megválasztása (!?) is csak egy formaság volt a képviselők részéről, hiszen a „bátor” százharmincakárhány csak kussolva, és egységesen teljesítette a Nagy Vezér parancsát, biztosítva ezzel az „abszolút többségi” döntést! Mint minden más esetben is…

    A KIJELÖLÉS már jóval korábban megtörtént, Nagy Vezérünk által,emlékezhetünk!
    Amit olyannyira készpénznek is vett a 64 fogú, hogy azonnal lemondott korábbi tisztségéről, és kilépett a PÁRTBÓL is, hogy FÜGGETLEN lehessen.
    Független???… Na hadd ne röhögjek fel, harsányan!

    Ennyit erről a „hölgyről”, a Nemzet Katinkájáról…

  5. miki1950 szerint:

    Teljesen mindegy, hogy orbán melyik kinevezettjéről mit gondolunk és mit írunk ,egy sablon szöveget lehet rávetíteni mindegyire .
    Ha nem lehetne ezt megtenni bármelyikükkel, akkor az nincs is ott, az csak vágyaink szüleménye volna.
    Tehát a jelen kor eme momentuma általános érvényű és valóságos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum