Az út széle

Nem tudom, meglepődtünk-e, vagy csak egy egészen kicsit csodálkoztunk, amikor a Momentum elnöke a Karmelita körül sompolygott (vö.: szőrehullató róka), de a közelébe sem bírt jutni a kordonok miatt. Ezekre – mármint a kordonokra – nagy és feltűnő tábla volt kirakva erőteljes intéssel, amely két feltételt határozott meg Orbán belső kerítése mögé juthatni. Az egyik szerint „illetéktelen” nem mehet oda, a másik regula pedig a „védőfelszerelés” volt. Vélhetően, a munkák állaga alapján, hogy a galambok le ne szarják a delikvens fejét.

No most, a Momentum elnöke azon a vidéken se illetékes nem volt, se sapka nem volt rajta, így a zsandárok értelemszerűen hajtották el melegebb éghajlatra. Valószínűleg annak is örülhetett, hogy nem volt diák kinézete, mert akkor még egy kis könnygázt is kapott volna a képibe. De nem ezen, illetve ezen nem siránkozunk, mert a Karmelita környékén mostanában már csak így járhatni annak, akinek nincsen névre szóló meghívója, és innentől az az érdekes, hogy akkor meg kinek van ilyenje, és vajon miért. Illetve meddig.

Mert és ugyanis a köznapi eset ott vált érdekessé, amikor a kordon túloldalán, mintegy a ketrecen belül megjelent a Bencsik András, Gajdics Ottó, Szalai Vivien triumvirátus, akik ezek szerint illetékesek, viszont védőfelszerelés rajtuk sem volt. Azaz, vállalták a galambok jelentette veszélyt, illetve más szemszögből annak az ódiumát, hogy bábu voltuk, kézivezérelt minőségük ott és akkor lelepleződött, de ismerve őket ezt ők annyira nem is szégyellték. Mi több, büszkék is arra, hogy kiválasztottként a ketrecen belül lehetnek, így lenézik a kint élőket.

Ez a hármas, meg akiket még véletlenül nem vett észre senki, már régi motorosok úgymond, a rezsim kezdete óta szolgálnak, mert nem hagyták őket az út szélén. Gründoltak a seggük alá lapokat, tévéket, amelyeken keresztül hirdethetik Orbán igéjét, közpénzből eltartjuk őket, ennek fejében pedig sisak nélkül, mint illetékes elvtársak pöffeszkedhetnek a ketrecben, amely őket a lenézett kívülállóktól úgy óvja meg, mint a gazdájukat. Mindig vannak azonban friss húsok, új alakok, akiknek a hóna alá kell nyúlni kicsinyég, hogy el ne vesszenek.

Ilyenből is rengeteg van, ám most a legkülönösebb mégis Kunfalvi Nóra, aki annyira véres szájú lejáratásokat gyártott bíróság előtt elbukva, hogy tarthatatlan lett. A TV2-nél is, és a Corvinus Egyetemen is, ahol ezzel a tudással vagy tudatlansággal, de mindenképpen ezzel a jelemmel oknyomozó újságírást oktatott. Csak sejteni lehet, hogyan. Kirúgták hát innen is onnan is, de nehogy azt higgyük, szolgálataiért nem jár neki ellentételezés, mert akkor nagyot tévednénk a NER működésével kapcsolatban. Ő, ha lehet így mondani, még fölfelé is bukott.

Rogán minisztériumában tűnt fel ugyanis, mégpedig sokat sejtető beosztásban, hogy tessenek megkapaszkodni olvastán: „a miniszterelnök online kommunikációjáért felelős főosztályt” vezeti. Neki is van belépőkártyája a Karmelitába, de nem most kapta, mint friss, ropogós főosztályvezető, hanem abban az időben szerezte, amikor még gátlástalanul hazudott, de annyira, hogy ki kellett rúgni. A TV2 majd hatmilliót fizetett miatta, itt az új beosztásában azonban már nem kell senkit sem szidnia, elég csupán a vezért éltetni.

Ezek mennek a NER-ben, meg a bárányfelhők, de ne higgyük azt, hogy ez most valami nagy nóvum és nagy leleplezés, hanem csak egy kis aprócska és rongyos lap elcseszett életünk szakadt noteszében. Számát sem tudjuk, mennyi ilyen van, és fogalmunk sincs arról, mennyibe kerülnek, de azon a reménytelen ponton, ahol már éppen tartunk, igazából nem is érdekes. Mert visszakanyarodunk a Momentum elnökéhez, és ahhoz a jelenethez, ahol a fentebb emlegetett hármassal találkozott, és beszédbe elegyedtek.

A momentumos azt mondta Gajdicsnak: „Épül a kommunizmus”, mire a teknőcszemű azt felelte: „Neked”. Ez az a pont, ahol zavarba jövünk, mert nem tudjuk, hogy mindannyiunk megvetett Ottója ezt humornak, penge riposztnak vagy fenyegetésnek szánta. Illetve, hogy komolyan gondolta-e a kommunizmus építését, mint amire fiatal korában is fölesküdött, és vénségére egy új rezsimben teljesíti be. Megannyi megválaszolatlan kérdés, illetve még egy, hogy a momentumos miért nem tett ott helyben feljelentést, hogy ugyan Gajdics lehet, hogy illetékes a ketrecén belül, de nincsen rajta az előírásos sapka.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Az út széle
  1. polyvitaplex szerint:

    Olyan kicsi a kép, nem látom, mi van rajta, mintha Bencsiket látnám rács mögött, és valami tábla is van ott, biztosan az van ráírva, hogy az állatokat etetni tilos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum