Tiszteletlen velünk Brüsszel. Nem szeret minket, nemzeti ünnepünket pedig semmibe veszi, amely amúgy is arról szól a Fidesz összes megszólalójának (Orbántól a portásig) szájából, hogy Brüsszel menjen a francba. Nos, ezen a ponton engedtessék meg utalnunk arra, hogy az ünnep előtt egy nappal tette közzé Navracsics elvtárs az N+1-ik örömködését arról, miszerint most már aztán biztosan jön az pénz Brüsszelből. Viszont nem fog.
Amikor azzal kezdtük, hogy ez a meghatározatlan entitás, ez a Brüsszel nem hajlandó szeretni minket, pedig mennyire megérdemelnénk, akkor arra gondoltunk, hogy nem átallottak a mi nagy nemzeti ünnepünkön megnyilvánulni arról, hogy pénz az nem lesz még jó darabig. Mert amit Magyarország ennek érdekében tesz (összefoglaló néven jogállam), az édeskevés. Pedig Magyarország nagyon igyekszik, de Orbán mégsem vezényelhet maga ellen rendszerváltást.
Ezek az időbeli egybeesések, hogy négy EP pártcsoport tán pont abban a percben, amikor Veszprémben – amiről majd később picinyt – Orbán épp Brüsszelt emlegette, mint valami rossz kávéházat, ami neki a hajtókájáig sem ér, nos, tán éppen akkor mondták a pártcsoportok, hogy az, ami van kevés, azaz, több kell. Hogy belehelyezkedjünk a Fidesz ünnepi szónokainak szóhasználatába, ez a bizonytalan állagú Brüsszel újabb táncot vezényelt a Fidesznek.
Szijjártó Péter, aki ezúttal nem Moszkvából jelentkezett be valami különös ok miatt, hanem a Külügyminisztérium nemzeti színűre föstött (fény) épületét applikálta a Facebook-oldalára, s csak annyit írt hozzá kiegészítésül: „Mi, magyarok soha nem táncolunk úgy, ahogyan mások fütyülnek”. Szép idea, csak épp Szijjártó és a Fidesz szájából hamis, de mit is várhatnánk, ha nem ezt. Valamit mondani kellett, viszont még ez sem saját kútfőből ered.
Most érünk el ugyanis Orbánhoz Veszprémbe, ahol ő a kordonjai mögött játszotta el az erős embert megint. Ennek minéműségéről tegnap elmélkedtünk, ma azt nézzük meg, mit mondott a válogatott közönség előtt. Ugyanazt, mint Szijjártó, csak azt nem tudjuk, ki mondta előbb ezt a táncolást és fütyölést, nehogy aztán később ebből sértődés vagy összeveszés legyen. Amúgy Orbán hagymázaival teljes részleteiben nem törődünk, mert minek, annyit nem ér.
Hanem ez a tánc, ez a fütty, ez már delikát az ismert előzmények, Orbán egész nyüves élete, s most legújabban Peking és Putyin miatt, hogy egészen nehéz volt elképzelni, mindezek után hogyan képes ’56-ról valamit is mondani, ha már mérvadót évek óta nem lehet remélni tőle. Ami van, az a történelem átírása az orrunk előtt, ami pár év múlva és egy új nemzedéknek teljesen más lesz, mint amit ismertünk, sőt, amit ensorsunkkal megtapasztaltunk.
Maga Orbán egyébként szintet lépett azzal, hogy ezt a Brüsszelt most már nem, mint valami főgonoszt, gyarmatosítót vagy a mimagyarok eltipróját emlegette. Azt már rég megszoktuk, hogy az ellenzékről, az ellenzékre szavazókról úgy nyilvánul meg, mintha a valagából rángatta volna elő őket. Lám, mire nem jó a légmentesen záró kordon. Most azonban már ez a Brüsszel is lenézett, lesajnált valami lett, mint már évtizede mibelőlünk.
„Moszkva tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia” – mondta a kedves vezető, illetve még azt is kifejtette: „Ha Moszkva fütyült, mi úgy táncoltunk, de ha Brüsszel fütyül, úgy táncolunk, ahogy mi akarunk, ha nem akarunk, akkor nem táncolunk.” Kitetszik, hogy a pártközpontban ráfeküdtek erre a fütyölés-táncolás dologra, lehet, hogy más talpas is emlegette az ország valamely távoli pontján, csak még nem olvastunk róla.
De majd fogunk. Valószínűleg úgy ömlik majd mindenhonnan, mint annak idején az előre-, meg hátramenés, de ezeknek már csak ilyen a kommunikációja, amit joggal szoktak a papagájokéhoz hasonlítani, de momentán nem is ez az érdekes, hanem a tartalom. A régebben már emlegetett bazi nagy szuverenitás, aminek viszont a nyomait sem lelni, ha vigyázó szemeink Moszkvára vetjük. Mert mostanában máshová nem lehet.
És a kérdés is fölvetül bennünk, ha a valóságra rácsodálkozunk, mi van akkor, mint ahogyan az látszik is, hogyha Moszkva ma is fütyörész. Mert ezt nem említette a költő. Mert oké, hogy Brüsszelnek nem táncol, no de, a másikkal mi a helyzet? Emelgeti-e trottyos lábait szeretett vezérünk? Nincs rá válasz, csak a bizonytalanság lebeg a nagybüdös semmiben. Ennyi. Elzengett az őszi, boros ének, Veszprémben elbontják a kordont, hogy majd másutt építsék újra.
Csak azt nem értem (igazából semmit sem, ami ebben az országban folyik, de mindegy), mire ez a nagy óvatosság? Ez a csávó mehet, ahová akar, mondhat, amit akar, tehet, amit akar: egy kavicsot nem vágnak hozzá, egy rossz szó nem hangzik el a közelében. Minek a TEK, a kevlár meg a kordonok? Az utcán sétálgathat pénzt számolgatva, minden pénteken ugyanazon az úton, védelem nélkül megy a kedvenc rádiójába – egy madár nem sz*rja le, nemhogy bármilyen atrocitás érje…
Ha a hősök terén csecsemőket csapkodna a földhöz, akkor se szólná le vagy menne a közelébe senki (max egy kézcsókra). Szóval miért? Miért tesz úgy, mintha BÁRMITŐL is tartania kéne, holott még a szél sem fúj szembe vele, se itt, se máshol a világban?
Talán ez is megérne egy kis elemzést valamikor.
„ha Brüsszel fütyül, úgy táncolunk, ahogy mi akarunk, ha nem akarunk, akkor nem táncolunk”
Ezt bizonyára lehetne még fokozni, például mi van akkor, ha Brüsszel nem akar tovább fütyülni nekünk, hanem kitessékel minket az Unióból, akkor lenne-e kedvünk táncolni, vagy állnánk bambán, hogy akkor most mi van, miből fogunk holnaptól megélni.
Mert azt nem hiszem, hogy önmagunkban is annyira fontosak lennénk Moszkvának vagy Pekingnek, mint amennyire az ellenszavazataink, a Brüsszellel szembeni vétóink miatt jelenleg fontosak vagyunk a Keletnek.
Orbán ünnepi beszédéhez annyit, hogy Veszprémnek udvarolva szóba hozta Gizella királynét – itt dögöljek meg, ha 56-ban bármelyik forradalmárnak, munkástanács-tagnak, bámészkodónak vagy otthon ücsörgőnek eszébe jutott Gizella vagy Szent István. Ha jövőre mondjuk Egerben fogja elmondani nagyívű beszédét, akkor majd Dobó István lesz a forradalom kulcsfigurája?
Európa egyetlen pávatáncosa mondja, hogy ő aztán nem táncol. A beteg elme már azt se képes felfogni, hogy egyfolytában táncot lejt – hol ide, hol oda.
Tánca közben csetlik -botlik,aminek a vége, hogy egyszercsak elhasal.
(magyarul pofára esik)