Forradalmár hózentrágerben

Mindaközben, hogy a kedves vezető Tusványoson épp 2030-ig nézett előre az általa uralni kívánt jövőbe, ezer kilométerre tőle, felcsúti, avas szagú hajléka előtt megjelent egy búsképű lovag. Egy magányos hős, egyszemélyes forradalmi hadsereg, és berendezkedett a ház előtt. Takaros kis koporsót cíhölt oda, fekete drapériával letakart emelvényre tette, s mellette fehér ingben és hózentrágerben vigyázzba vágta magát, így örökítvén meg az utókor számára a demonstrációt, amit az arra járó verebeken, illetve később zsandárokon kívül senki sem nézett. Esetleg még az Isten a nagy kék ég mögül.

Mire így elrendezkedett, az, akinek az üzenetet fogalmazta a messzi vidéken már oda jutott, hogy jövőre majd már 2040-ig tekint előre hatalmában, mintha nem lenne idő, mintha egyáltalán nem tartana attól, hogy zsírban tocsogó szíve váratlanul felrobban. Attól meg pláne nem, hogy megindul a birnami erdő, mert sérthetetlen burokban érzi magát, amire – valljuk meg – minden alapja meg is van. A román erdő közepén sem kellett attól tartania, hogy netán kifütyölik, beléfojtják a bamba szavait, már ott is zsandárokat rendeltek oda, hogy a cirkusz zavartalan lehessen, ami gesztust aztán levélben meg is köszönt a helyieknek.

Mindeközben Felcsúton a mesélő nevű Keresztény Zoltán a koporsó mellől, fehér ingben, hózentrágerben és vigyázállásban mesélte el, hogy siratja a magyar fiatalságot, ahogyan a koporsó felirata is mutatta. Ilyképp az a gyászos jövő sejlett fel előtte, ami 2030-ig, vagy azon túl, 2040-ig vár reánk, s amit a jelek szerint Orbán háborítatlan hatalomban óhajt tölteni, feledve a saját hazug fiatalságát. A Nagy Imre újratemetését, az ottani üres koporsókat, amelyekre képletesen rátaposva kezdett el törtetni a hatalom felé, ahová az ország vesztére meg is érkezett, és az istennek sem akar onnan távozni.

Védelemre rendezkedett be. Védik őt a fogdmegek, mert mint ahogyan a Karmelitánál megjelentek a kordonbotókat és diákokat abajgatni, könnygázzal fújkálni, azonmód mentek a koporsó mellett feszítő Keresztényhez is, hogy ellene „gyülekezési joggal való visszaélés” miatt eljárást indítsanak. Álmos szombat volt amúgy Felcsúton, az utcán egy lélek sem, a gazda, akinek a háza előtt strázsált a tiltakozó ember, mint láttuk, nagyon messzire volt. Keresztény tehát az ég egy világon senkit nem zavart, nem akadályozott semmiben, még csak meg sem lehetett rajta botránkozni a fehér ingében és hózentrágerében.

Rá nem mondhatják, hogy csőcselék, mint a karmelitások, őt nem vezette félre a dollárbaloldal, bár, ha belegondolunk, abba még bele lehet kötni, ki finanszírozta a snájdig kis koporsót, ami jószágok manapság olyan drágák, hogy alig is futja rá Orbán országa népének. A népeknek ennek – és sok másnak – ellenére a vezérrel baja nincs, sőt, rajongva szereti, miközben a kedves vezető épp szíjat hasít a hátából. De nem lehet mindenki tökéletes, nem tudhatja, mi a jó neki, leginkább az, amit azt mondanak. Harc, megvédés és cirkuszi dobok, zacskó krumpli farháttal, este mise, reggel semmi se. Hullaszag. Ilyen szemüvegen keresztül nézzük hősünket.

A kitartását csodáljuk, a sziszifuszi munkát, hiszen nagy valószínűséggel tisztában van azzal, semmire – illetve még arra sem – megy az akciójával. Rá nem igazán figyelnek, a NER hangadói kiröhögik, akikért a szíve fáj, azok pedig tudomást sem vesznek róla. Hősiessége tehát kilátástalanságában rejtőzik, voltaképp az erkölcsi tartás az, ami egyedül a javára írható, viszont a jelenlegi helyzetben ennél több nincsen. Ennél hatalmasabb tett nem létezhet. Főleg, ha látjuk a Tusványoson sündörgő ellenzékieket, zenészeket, és minden olyan elemet, akik addig sem jutottak el, hogy nem közösködünk a gonosszal.

Hanem lehetőleg távol tartjuk tőle magunkat szavainkban, tetteinkben és hallgatásunkban is. Ám, ha így folytatom, akkor ebből ima lesz, amit viszont nem akar az ember, mégpedig egyáltalán. Keresztény a mi McMuprhynk a Kakukkból, aki legalább megpróbálta, viszont nincs körüle néma indián, sőt, ha ránézünk a felcsúti dácsa előtt készült portréra, Keresztényből úgy süt a magány, mintha Buendia volna a Száz év magányban. De azért állt ott, és hiába szólították fel a zsandárok, vigye el a nyüves kis koporsóját, erre ő hajlandó nem volt, és ebben ki is merült a forradalmi aktus. Viszont nem irigyeljük őt.

Nem azért, mert akkor és ott súrlódása volt az Orbán seggét védő hatalommal, hanem ami ezután következik. Nagy valószínűséggel, mivel egyedül van, levadásszák NAV-val, Megafonnal, akármivel. Keresztény immár megrókásodott, hull a szőre, és izmai is lazulnak. Így ível viszont történelmünk koporsótól koporsóig immár harmincnégy évet átölelve, s megmutatva, hová jutottunk, ahová nem is indultunk egyáltalán. Keresztény autóját ott helyben átkutatták, hogy érezze azt a törődést, ami majd vár rá a jövőben, s ahogy elnézem a kommentszekciót, örülnek a frissen született hősnek. Viszont ennél többre nem futja. Tényleg Buendia, akit látunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
15 hozzászólás “Forradalmár hózentrágerben
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek a szerencsétlen keresztényeken ?
    Én is bűnös vagyok. Annak idején Kőszegen meghívtuk a Kis-Panciban a Führert egy pohár borra . Mi több, még szóba is álltunk a szeméttel..
    Közel 20 éve, itt az ideje a mocsoknak emléktáblát avatni…

    • cyr45 szerint:

      Tom Sawyer!

      Húsz éve, az 2003-ban volt.

      Azaz akkor, amikor már túl volt az első (1998-2002) miniszterelnökségén! És épp nagyon sajnáltatta magát.:-)

      Abban az első ciklusában is voltak már olyan simlis dolgai, amik sejteni engedték, miféle ember ez az ember!:-(

      Jól mondta Václav Hável, amit mondott, mert Ő egy látnok volt!

      2010 után, a parlamenti 2/3-al viszont, gyakorlatilag Orbán korlátlan teljhatalomhoz jutott!:-((
      Vissza is él vele azóta folyamatosan, és egyre jobban.

      Mostanra eljutottunk oda, hogy egy-egy szent őrült előad ilyen performance-okat, mint ez a koporsós dolog, de hatástalanul.:-(

      De te/ti akkor még nem láttátok azt a víziót vele kapcsolatban, amit Hável már igen!
      EZÉRT ülhettetek le vele arra a pohár borra…

  2. Tom Sawyer szerint:

    Lehet, hogy ez most nem lesz elegáns, dee megvédelek kedves Rezeda.
    Íme, még egyszer , és tessék a vers minden szavát külön ízlelgetni.

    Illyés Gyula :

    Egy mondat a zsarnokságról

    Hol zsarnokság van,
    ott zsarnokság van
    nemcsak a puskacsőben,
    nemcsak a börtönökben,
    nemcsak a vallató szobákban,
    nemcsak az éjszakában
    kiáltó őr szavában,
    ott zsarnokság van
    nemcsak a füst-sötéten
    lobogó vádbeszédben,
    beismerésben,
    rabok fal morse-jében,
    nemcsak a bíró hűvös
    ítéletében: bűnös!
    ott zsarnokság van
    nemcsak a katonásan
    pattogtatott „vigyázz”-ban,
    „tűz”-ben, a dobolásban,
    s abban, ahogy a hullát
    gödörbe húzzák,
    nemcsak a titkon
    félignyílt ajtón
    ijedten
    besuttogott hirekben,
    a száj elé hulltan
    pisszt jelző ujjban,
    ott zsarnokság van
    nemcsak a rács-szilárdan
    fölrakott arcvonásban
    s e rácsban már szótlan
    vergődő jajsikolyban,
    a csöndet
    növelő néma könnyek
    zuhatagában,
    kimeredt szembogárban,
    ott zsarnokság van
    nemcsak a talpraálltan
    harsogott éljenekben,
    hurráhkban, énekekben,
    hol zsarnokság van,
    ott zsarnokság van
    nemcsak az ernyedetlen
    tapsoló tenyerekben,
    kürtben, az operában,
    éppoly hazug-harsányan
    zengő szoborkövekben,
    színekben, képteremben,
    külön minden keretben,
    már az ecsetben;
    nemcsak az éjben halkan
    sikló gépkocsizajban
    s abban,
    megállt a kapualjban;
    hol zsarnokság van, ott van
    jelenvalóan
    mindenekben,
    ahogy rég istened sem;
    ott zsarnokság van
    az óvodákban,
    az apai tanácsban,
    az anya mosolyában,
    abban, ahogy a gyermek
    idegennek felelget;
    nemcsak a szögesdrótban,
    nemcsak a könyvsorokban
    szögesdrótnál jobban
    butító szólamokban;
    az ott van
    a búcsúcsókban,
    ahogy így szól a hitves:
    mikor jössz haza, kedves;
    az utcán oly szokottan
    ismételt hogy-vagy-okban,
    a hirtelen puhábban
    szorított kézfogásban,
    ahogy egyszercsak
    szerelmed arca megfagy,
    mert ott van
    a légyottban,
    nemcsak a vallatásban,
    ott van a vallomásban,
    az édes szó-mámorban,
    mint légy a borban,
    mert álmaidban
    sem vagy magadban,
    ott van a nászi ágyban,
    előtte már a vágyban,
    mert szépnek csak azt véled,
    mi egyszer már övé lett;
    vele hevertél,
    ha azt hitted, szerettél,
    tányérban és pohárban,
    az van az orrban, szájban,
    hidegben és homályban,
    szabadban és szobádban,
    mintha nyitva az ablak,
    s bedől a dögszag,
    mintha a házban
    valahol gázfolyás van,
    ha magadban beszélgetsz,
    ő, a zsarnokság kérdez,
    képzeletedben
    se vagy független,
    fönt a Tejút is már más:
    határsáv, hol fény pásztáz,
    aknamező; a csillag:
    kémlelő ablak,
    a nyüzsgő égi sátor:
    egyetlen munkatábor;
    mert zsarnokság szól
    lázból, harangozásból,
    a papból, kinek gyónol,
    a prédikációból,
    templom, parlament, kínpad:
    megannyi színpad;
    húnyod-nyitod a pillád,
    mind az tekint rád;
    mint a betegség,
    veled megy, mint az emlék;
    vonat kereke, hallod,
    rab vagy, rab, erre kattog;
    hegyen és tenger mellett
    be ezt lehelled;
    cikáz a villám, az van
    minden váratlan
    zörejben, fényben,
    a szív-hökkenésben;
    a nyugalomban,
    e bilincs-unalomban,
    a zápor zuhogásban,
    ez égig érő rácsban,
    a cellafal-fehéren
    bezáró hóesésben;
    az néz rád
    kutyád szemén át,
    s mert minden célban ott van,
    ott van a holnapodban,
    gondolatodban,
    minden mozdulatodban;
    mint víz a medret,
    követed és teremted;
    kémlelődsz ki e körből?
    ő néz rád a tükörből,
    ő les, hiába futnál,
    fogoly vagy, s egyben foglár;
    dohányod zamatába,
    ruháid anyagába,
    beivódik, evődik
    velődig;
    eszmélnél, de eszme
    csak övé jut eszedbe,
    néznél, de csak azt látod,
    mit ő eléd varázsolt,
    s már körbe lángol
    erdőtűz gyufaszálból,
    mert amikor ledobtad,
    el nem tiportad;
    s így rád is ő vigyáz már,
    gyárban, mezőn, a háznál,
    s nem érzed már, mi élni,
    hús és kenyér mi,
    mi szeretni, kívánni,
    karod kitárni,
    bilincseit a szolga
    maga így gyártja s hordja;
    ha eszel, őt növeszted,
    gyermeked neki nemzed,
    hol zsarnokság van,
    mindenki szem a láncban;
    belőled bűzlik, árad,
    magad is zsarnokság vagy;
    vakondként napsütésben,
    így járunk vaksötétben,
    s feszengünk kamarában,
    akár a Szaharában;
    mert ahol zsarnokság van,
    minden hiában,
    a dal is, az ilyen hű,
    akármilyen mű,
    mert ott áll
    eleve sírodnál,
    ő mondja meg, ki voltál,
    porod is neki szolgál.

  3. Quvik szerint:

    Büntetendő, hiszen visszaéltek a gyülekezési joggal: ő meg a koporsó!

  4. háziveréb szerint:

    Jól láthatóan rezeda figyelmét két dolog ragadta meg. Az egyik, hogy a fotón Keresztény Zoltánon kivül nem látni másik személyt, illetve, hogy Keresztény Zoltán hózentrágarben áll ott. Rezeda igazi lényeglátó ember. Jó eséllyel pályázhatna Orbánnál a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjára. Az jelenlegi oktatási miniszterrel is bátran felveheti a versenyt lényeglátás dolgában.

    Ami számomra ennél sokkal fontosabb, hogy ez a fotó elkészült. Köszönet érte Keresztény Zoltánnak és társainak, akik ebben segítették.

    És tetszik vagy nem rezedának, ez a fotó üt.

    Mégpedig nagyot.

    Orbánon és a rendszerén.

    Hazug ember hazug rendszert épít. Márpedig az, hogy Orbán sunyi és hazug, kiderült politikai pályafutása legelején. Akkor, amikor felkéredzkedett a Nagy Imre újratemmetésén a lépcsősorra, hogy mondjon egy rövidke beszédet, majd nekiszaladt, hogy ellopja a show-t.

    „Ruszkik haza!” – rukkolt elő Orbán a nagyágyúval. Hú, de bátor! Hogy Németh Miklós és kormánya már hónapokkal korábban megegyezett a szovjet vezetéssel, hogy a hazánkban állomásozó csapatok kivonulnak, nem volt Orbánnak érdekes.

    Ahogy cyr45 megjegyezte, Orbánnak már az első kormányzati ciklusa alatt is voltak gázos ügyei, pl. Ezüsthajó Kft., stb. Da azok még csak apró csínytevések voltak azokhoz képest, amit 2010 óta csinál.

    És amit csinál, annak az eredményét nem is lehetne mással, jobban szemléltetni, mint koporsóval. És nem csak gyermek-korporsóval hanem akár felnőttel is. Merthogy Orbán nem csak a fiatalok jövőjét gyilkolja, hanem a mi jelenünket is, a magyarok jelenét, a hétköznapjainkat.

    Orbánnak a „magyar ember”, akiknek a nevében pöffeszkedik, arra kell, hogy a kínai akkumulátorgyárakban robotolva kitermelje azt az adótömeget, amiből Orbán finanszírozhatja a propagadagyár folyamatos működését, tömheti a haverok zsebét, hogy azok aztán visszaosszák a pénz nagy részét a rendszernek, ami életben tartja őket.

    Ameddig Orbán hatalmon van, addig a magyar ember nem több, mint élő halott. Zombi, akinek a vezető előírja, hogy hogyan kell magyarnak lenni. És a TV, a rádió, a Metropol, és az óriásplakátok végzik a folyamatos agymosást és ellenség-gyártást. És ebben rezeda derék kis fogaskerék módjára együtt kattog a rendszerrel.

    Én köszönöm Keresztény Zoltánnak, hogy vette a fáradtságot, beszerezte és odavitte a koporsót és odaállt mellé egy egyszerű fehér ingeben és hózentrágerben.

    Ezzel megmutatta, hogy Magyarország és Orbán közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Ez az üzenete a fotónak, rezeda.

    És bár a fotón Zoltán egyedül van, sokan vannak mellette.

  5. cyr45 szerint:

    „…rezeda derék kis fogaskerék módjára együtt kattog a rendszerrel.”

    Quvik, ez a mondatod (már ne is haragudj) marhaság!
    Hogy Rezeda „együtt kattogna”?… Ő aztán végképp nem!
    Mióta csak létezik ez a blog, lényeglátóan kritizál!

    Amúgy pedig, azért csak kisebb (saját hasznot célzó) ügyek
    Sárazsadány, nem taggyűlés, papa kőbányája, saját budai villája stb. voltak az első kormányzati időszaka alatt, mert
    voltak koalíciós partnerei, és valóságos ellenzéke!
    És ezek a körmére is néztek, már, amennyire tudtak…

    Kövér egyszer el is szólta magát, az akkori időkről, egy fél mondatban:
    „…csak kormányon voltunk, nem hatalmon!”
    HATALMON MOST vannak.:-( Isszuk is a levét, már 13 éve!:-((

  6. cyr45 szerint:

    No, közben meg el is tűnt Quvik hsz-a, amire írtam a választ!

    De azért -talán- érthető így is, mivel beidéztem az inkriminált
    mondatot, ami nem igazán tetszett belőle nekem…

    • hj szerint:

      Érthető – és nálam például az eredeti hozzászólás is látható. Habár az nem Quviké, hanem háziverébé. (De mindketten madarak. 🙂)

  7. miki1950 szerint:

    Ez a nem is annyira jelképes koporsó nem egy gyereké, nem felnőtté, de az egész nemzeté.
    Nem csak szimbolika, de maga a nagy magyar valóság.
    Az viszont szimbolikus, hogy a merénylőt Kereszténynek hívják, mert a gazságaikat a kereszténység álcája mögé bújva követik el.

  8. Keresztény Zoltán szerint:

    Köszönöm Rezedának ezt az irodalmi mélységű posztot és mindenkinek az ugyanilyen minőségű hozzászólást. Egy megjegyzésem van csupán: én a jövőt illetően optimista vagyok. Csakis rajtunk múlik.

    Üdvözlettel:

    Keresztény Zoltán

    • cyr45 szerint:

      Szervusz Zoltán!

      Remélem, nem bántottalak meg azzal, hogy szent őrültnek tituláltalak?…

      Jó értelemben gondoltam, hogy az vagy!:-)

  9. miki1950 szerint:

    Egyetértek, osztom az optimizmusodat, mert a népet elnyomó és megnyomorító diktatúrák nem maradhatnak fenn, csak ideig – óráig.
    Amit ma itt folytat a hatalom, az nem kormányzás, mert kizárólag a túlélésért folytatott kétségbeesett kűzdelem, ami törvényszerűen a bukásával végződik.
    Nem írom külön kommentben, de aggaszt Rezeda csendje.
    Csak remélem nincs nagy gond, és Zanzibáron akadozik a net,más oka nincs az eltűnésének.

    • miki1950 szerint:

      Vagy mégis?
      Eszembe jutott, hogy apámért is jött Szombathelyen a nagy fekete autó az ötvenes évek közepén.
      Ha érted is jöttek, csak tudatsd velünk, több száz fehér autóval megyünk érted, erre beveheted a ciánt.
      „De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van. „

  10. miki1950 szerint:

    Ennél többre momentán nem fussa.

  11. cyr45 szerint:

    Rezeda, lécci, jelentkezz!

    Azt hiszem, sokan örülnénk, ha megtennéd, bármilyen formában.
    Csak, hogy megvagy, és létezel!
    Ha épp nincs írhatnékod, az sem baj, majd lesz, előbb-utóbb…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum