Előtte vagyunk a fő attrakciónak, ami a mai Orbán-beszéd lesz, s amitől feltehetőleg holnap fogunk majd írásban elborzadni. Voltaképp úgy van felépítve ez az egész több napos fideszes köldöknézés, hogy fölvezesse a vezér megszólalását. Minden annak ágyaz meg, muníciót ad hozzá, hangolja a csápolókat és klakőröket, aki tehát – mindenki – ide elutazik, itt fellép, színpadra áll vagy azt hiszi, valamiféle vitában vesz részt, esetleg az a kényszerképzete, hogy ott őt érdemben meghallgatják, javaslatait figyelembe veszik, akkor nem tudja, hol él. Nem ismeri a Fideszt, és menthetetlenül elveszett a barbárság mocsarában.
Nem kellene sok ennek belátásához, csak emlékezni kellene arról és arra, hogy a fideszhatalom a köznapokban hogyan bánik az ellenfeleivel, vonja meg a jogait, röhögi ki és alázza meg. S ha ez megvolna, akkor már csak minimális önbecsülés miatt sem járkálna Tusványosra az, aki komolyan gondolja, hogy ennek a maffiának el kellene takarodnia az ország éléről. Mert minden egyes ember, aki elfogadja a meghívást, részt vesz egy illegitim hatalom legitimációjában, mi pedig erre nem adtunk felhatalmazást. A Fidesznek arra, ahogyan legyalulja az országot, a magát ellenzéknek tartókat pedig a díszlet szerepre.
A NER tizenharmadik évében, mindazok után, ami velünk történt, a rendeleti kormányzás sokadik évében, amikor Orbán egy személyben dirigálja az országot annak kifosztása mellett leginkább a bosszúállástól vezérelve, a köznapokon látványosan megmutatva azt, hogy a parlamentre bábszínházként tekint, nincs épeszű ok és indok Tusványosra menni. Semmit nem lehet elérni, ábrándozni ugyan igen a párbeszédről, csak jobb volna tudni, akit most bábunak odaültettek a színpadra, azt a háta mögött kiröhögik, voltaképp embernek sem tartják igazán, magyarnak pedig pláne nem. Tusványosra menni morális csőd.
Tusványosra menni nem hiba, hanem bűn, ami azt mutatja, hogy aki az arcát és a nevét adja ehhez, abban nincs meg a kellő önbecsülés sem, nem mer szembenézni a semmivel, és azt hiszi, van még mit veszítenie. Az ország nagy részének azonban már nincs, s ha ezt valaki képtelen felfogni, s azt hiszi, párbeszéddel el tud érni valamit, akkor vagy ostoba, vagy úton van épp a kollaboráció felé, ahonnan csak egy lépés a szervilizmus és a beolvadás. Ma nincs alku, ebből fakadóan nincs megbocsátás sem, az odajáró zenésznek sem, ellenoldali politikusnak meg pláne nem. Nem olyan időket élünk, hogy ilyesmit el lehessen nézni.
De olyanokat sem, hogy az úgynevezett független lapok már napok óta tobzódnak a beszámolókban úgy buktatva le önmagukat, hogy ezer kilométert kell utazniuk, hogy szóba álljanak velük. Ezek szerint tehát elfeledik, hogy a köznapokban leginkább képen vannak köpve, s ha majd kormányinfóra nem engedik be őket, jusson eszükbe, hogy Tusványoson szívesen látott vendégek voltak viszont, és így lettek részesei a nagy szemfényvesztésnek. Ez is tartás kérdése csupán, ami a jelek szerint kevesekben van meg. Viszont eljátsszák a jogaikat és a becsületüket, mert ez már egyáltalán nem szakma, hanem itt is morális feszesség csupán.
Illetve annak hiánya. Fájdalmasan kell éppen ezek miatt felfedezve megállapítani ezt, de meglepődni rajta nem kell és nem is tudunk. Ez az attitűd az, amely Kötcsén, a piknikjükön, az elkerített évértékelőkön is működik, amikor bármely sajtóorgánum jön a képsorozatokkal, hogy így érkezik a NER elit meghallgatni az aktuális okádást, amit majd ma is fognak. De nem kellene ezeket NER elitként fényképezni, mint valami celebeket, erősítve bennük a hatalom tudatát, s így egyben azt, hogy csürhe létükre érdemesek a figyelemre. Mert nem azok, a sarki koldus többet ér, mert ő a magyar valóság, és nem a mi pénzünkön hízlalt horda.
Minden egyes részvétel, minden egyes sündörgő tudósítás a magyar társadalom arculköpése, amiben nem kellene részt venni, megteszi azt a Fidesz rendszeresen. Nincs alku, az pedig, hogy ezek a vezér fellépése előtt milyen képtelen tébolydát rendeznek ott, ránk nem tartozik, mert permanensen halljuk tizenhárom éve, miközben belénk törlik a szaros csizmájukat. Tusványosra menni erkölcsi tartással rendelkező organizmusnak nem komilfó, mert onnan hazatérve szaga lesz a delikvensnek. S miközben nagy ostobán azt hiszi, valami kultúremberit cselekedett, hogy ezekkel szóba állt, nos, nem. Mert kultúrember nem áll szóba velük.
Tökéletes elemzés. Kíváncsi lennék ennek tükrében a Nemény véleményére.
Normális országokban a választások után lenyugszanak a kedélyek. A választást megnyerő párt tagjai partnernek kezelik azokat is akik nem rájuk szavaznak, és az egész ország érdekeit próbálják képviselni.
De a fidesz, illetve a fideszt politikai háttérszervezetnek használó bűnözők még két választás között is választási kampány üzemmódban működnek. Ők még csak nem is azok érdekeit képviselik akik rájuk szavaztak, hanem uszítják egymás ellen a saját és a „másik” tábort.
Az orbánék „politikája” rettentő primitív. Az országot felosztják jóra és rosszra. Természetesen a süket dumájuk szerint a jó oldalt ők képviselik, a „másik” meg vesszen. De amit ők másik oldalnak mondanak, azt is magyar emberek, magyar állampolgárok alkotják. Ráadásul ők vannak többen, bármit is mond az orbáni propaganda. A latrok mindig is szeretik magukat a többségnek (bolsevik) beállítani.
Ilyen emberek csak egy ország vesztét okozzák, a fejlődést gátolják. Főleg, hogy a háttérben az áll, hogy csakis a saját érdekeiket képviselik, és látszólag azokét akik a hatalomban maradásukhoz szükségesek. Bár tényleg nem tudom ki prifál még rajtuk és a szűk családi körükön, és a NER lovagok családjain kívül abból, hogy az orbán van itt hatalmon. Mert mindenki más csak veszít.
Egy ilyen, politikainak hazudott banda, igyekszik elnyomni a médiát, hogy csak az ő álláspontját ismerhessék meg a választók. Ebből kifolyólag nem vitáznak a „másik oldallal”, kerülik a szembesítést a tetteikkel. Gyakorlatilag az orbán maffia vonja ki magát a kötetlen vita alól, ahol minden terítékre kerülhet, és normális hangnemben meg is kellene indokolni a cselekedeteiket, és nem folyton másra mutogatni („nem én voltam”). Igen, ha vitázni kellene ott vannak a jól ismert magyar fórumok, nem kell ehhez külföldre menni.
Sajnos a következtetés is megint nekem kell levonni. A viták ideje már régen lejárt Magyarországon. Egyféle megoldás van, az orbánnak és a kormányának mennie kell! Úgyhogy, kedves Nemény András, ha vitára hívnak, akkor nem pitizel a maffiának, hanem kiadsz egy közleményt, amihez szerintem adtunk segítséget mi legyen benne. Addig marad hatalmon az orbán banda amíg azok, akiket amúgy ők rekesztettek ki a magyar közéletből a magyar média einstandolásával, ezt hagyják. :/
Ja, és öregapám mondta mindig, nincs lehetetlen, csak tehetetlen… ember. Ha még élne ő biztosan nem sunnyogott volna el lehajtott fejjel. Túlélte a II. világháborút, a Fekete erdőnél volt hadifogságban, de becsületből ő a példaképem. Soha nem hagyta volna, hogy tolvajjá váljak.
Kedves Rezeda !
„.. S’ az emberséget, mint rajta a rák,
nem egy szörny állam iszonyata rág.
S’ mi borzadva kérdezzük mi lesz még ?
Honnan uszulnak ránk új ordas eszmék ?
Fő-e új méreg mely közénk hatol ?
Meddig lesz hely, hol fölolvashatol ?.. „
Tusványora, szeretettel. ( Egy polgármester emlékére..)
Illyés Gyula :
Egy mondat a zsarnokságról
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan
pattogtatott „vigyázz”-ban,
„tűz”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hirekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
éppoly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak,
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
húnyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
ez égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
Sajnálom, és bocsánatot is kérek, mert talán úgy tünhetett, hogy kispéciztem egy Polgármest. ( akit egyébként nagyra becsülök )
Pedig nyima ,mer’ nem teljesen így volt!
Kb. Henchidától-Bonchidáig ezret mondhattam volna.
A Péterfy Boriig, meg a Republikig a fél művész világig bezáróan. Azt csodálom hogy még a Bödöcsnek nincs külön porondja a Bálványosi dzsemborin! 🤣🤣
Végül is Krisztusnak is meg volt az ára. 30 ezüst ha sokat nem tévedek…
Bocs a Bödöcs biztos nem eladó. Zalában voltam katona, ezek nagyon „kemínyek” Van közöttük „barna” meg „fehír” is…🤣🤣
„….az úgynevezett független lapok már napok óta tobzódnak a beszámolókban …”
Amennyiben ide sorolja Rezeda a Nyugatot is, úgy jelzem, hogy három írás jelent meg róla , abból kettő Nemény romániai utazásáról szól, egy orbánról.
Nem hiszem, hogy ezt lehetne tobzódásnak nevezni, hacsak nem vesszük ide jelen írást is, ami szintén a Nyugat felülete.
Mégha igaz is az utazás rezedai konklúziója, annyit megjegyzek, hogy egyben biztos vagyok.
Nem volt elegáns.