Szijjártó megint szaralak

Mielőtt a szájamat tetszenének szidni, miszerint hogyan beszélek én szeretett külügyminiszterünkről, szeretném leszögezni – ha már a diplomácia nyelve -, a címbéli kijelentést nem én tettem, nem én találtam ki és hangoztattam fennen, hanem Szijjártó maga. És büszke is volt rá. Mint emlékezhetünk, nem is oly rég, amikor szépen megkérték, felszólították szinte ezt a mi futsalosunkat, ne tárgyaljon Lavrovval és ne dörgölőzzék hozzá, ő ezt mégis megtette, és emiatt nyugodott bele abba, hogy őt emiatt szaralaknak fogják tartani. Úgy állította be, hogy mindaz, amit tesz, a békéért van, így egyedüliként szinte a kerek világon, láttuk mindeközben, hogy fehér galambbá változik. Már tollas a háta.

Azóta a gazdája, miután a világot megröhögtető – illetve minket lejártó – módon találkozott Zelenszkijjel, és nagyon éles elmével megállapította, hogy ez az ukrán nem hajlandó letenni a fegyvert, csak akkor, ha Putyin hordái kitakarodnak az országából, következésképp a háború elhúzódik. Innentől fogva az a békeóbégatás, amit a Fidesz házatáján előadnak, teljesen hiteltelen, illetve fölösleges. No most, ehhez képest utazik Szijjártó Belaruszba most meg. Abba az országba, amely egyértelműen és látványosan támogatja az orosz agressziót. Szijjártó már előre bejelentette, hogy emiatt őt biztosan támadni fogják, tehát megint szaralak lesz úgymond. Nem kell akkor ezek szerint ilyen alkalmakra várni, a minősítés immár örök.

Azért is, mert most sem indokolná semmi, hogy a kétes országba utazzon a magyar külügyek atyja. Sem gazdasági, sem politikai, sem semmilyen sürgető ok nem látszik azon kívül, hogy csak. S ha mint mégis akar neki valami indokot találni, ahogyan mondja a tarajos, Minszkben a békére való felhívást fogja átadni. No most, az a kérdés, kinek és miért, illetve mit takar az a kijelentés, hogy ugyanezt várja el Magyarország a nemzetközi közösség minden tagjáról. Mit vajon, hogy mindenki utazzon Belaruszba fehér tollas háttal, vagy mire gondol a költő, amikor előre mentegeti magát. Tudnánk megoldást. Ha nem menne oda például, nem kellene magyarázkodni, ilyen egyszerűek a dolgok, de valami kényszerek mégis arra lökik.

Hogy mik ezek igazán, azt mi soha meg nem tudjuk, de egészen őszintén már egyáltalán nem is érdekel. Szijjártó a NER egyik kétes oszlopa, és a rendszerről, annak uráról pedig olyan vélekedések (The Guardian) láttak napvilágot, hogy a magyarokkal már senki nem akar találkozni. Azért, mert „Orbán Viktor közös európai állásponttal való szakítása nagyon nyilvánosan történik… Orbán Viktor aktívan terjeszti a háborúval kapcsolatos ostobaságokat”. Ezt pedig a brit újság nem az ujjából szopta, hanem a lengyel bratankikat idézi, következésképp már ott is kitelt kies hazánk becsülete, s vele a miénk is. Mert nem győzzük hangsúlyozni, róluk ítélnek meg, s ha Szijjártó szaralak, mi is azok vagyunk.

Legalábbis a világ normálisabb felének szemében. Már csak innen nézvést is nehezen érthető Szijjártó újabb nagy utazása, onnan azonban már értelmezhető, ha éppen ezzel egy időben a Fidesz egyik moszkovitája (Bencsik) azt jelentette ki, hogy ő ebben a gyalázatban az oroszoknak szurkol. Következésképp – bár ezzel nagy újdonságot nem igazán mondunk – az a meghatározás, amit a külügyminiszter saját magára alkalmazott, rá is érvényes. Illetve mind az egész bagázsra. Innen azonban már csak az a kérdés, ki ezek – bár azt tudjuk -, és mit akarnak. Bővebben és határozottabban: ezek a szaralakok miért akarják Magyarország vesztét, mert voltaképp erre haladunk „elitünk” decens működésével.

Ezen túl, és záró tételezésként az ukránok – de a saját magunk – számára sem jó ómen az ilyen kétes békemisszió. Mert, mint emlékezhetünk, egy éve maga Orbán Viktor járt ilyen magyarázattal a bazi nagy moszkvai asztalnál, aztán a cimborája lerohanta Ukrajnát. Így, ha figyelembe vesszük, hogy Belarusz csurig van orosz csapatokkal, az ismétlődések arra utalhatnak, hogy amikor Szijjártó végez a küldetéssel, megindul az attak onnan is. És még ha nem is lesz így – bár lehetne -, a gyalázatot akkor sem tudja lemosni magáról, mint az a szaralak, aki végig a konfliktus során az agresszor valagát nyalta. Kies hazánk pedig így vonul majd be a történelembe, ha lesz olyan, aki valamikor ezt megírja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum