Kerítéset, ezeret

Orbán Viktor, Mária néni és Feri bátyám jó barátja, illetve személyi testőre rendkívüli bejelentést tett a Facebookon. A leghangosabb visítás az volt a mondandóban, hogy „azonnal fel kell függeszteni a Magyarországgal szembeni uniós eljárásokat”. Érezzük a mondatban a toppantós követelést, a most már aztán elég, gyere ki a kocsma elé gesztusát és habitusát erősen. Olybá tűnik, mintha lenne mire alapozni a tarhálás felszólító módba tevését, de ilyen ok és indok nincsen egyáltalán. A kedves vezető azért érezhette magát ilyen felszabadultnak egy darabig, mert a kedvenc témája is szóba került az uniós csúcson, ahová minket, azaz Mária nénit és Feri bátyámat megvédeni elutazott. Ezt is a közösségi oldalon közölte.

Migráncsok. Hogy megállítani őket, illetve, pláne, méltányosabb és gyorsabb menekültügyi eljárások lefolytatását szeretné az Unió, plusz még a külső határok hatékonyabb védelmét is. Mindez csudálatos idea, a mi kedves vezetőnk azonban mindebből azt bírta leszűrni, hogy adj pénzt, és olyan indoka is volt: „támogatni kell a tagállamokat, köztük Magyarországot is, hogy kerítést építsenek…” Itt megállunk egy pillanatra merengve, és megállapítjuk, hogy ilyenünk nekünk már van. Sőt, túl sok is van. A horvát határon épp el kellene bontani. Illetve már rég el kellett volna, de ehhez képest ennek még neki sem láttak, ám erről sem beszél senki. Illetve ezen a ponton azért emlékezzünk meg az Orbánban élő középkorról is.

Sok minden nyoma van a benne tanyázó feudalizmusnak, aminek csak az egyik eleme a kerítések iránti vonzódás, mert ez olyan romantikus. Ezt úgy küzdik le a migráncsok, mint a török az egri várfalat, létrával, alatta fúrt alagúttal, hogy Bakondi akárha Dobó István csak néz ki a fejéből, és ő is hasonképp visítozik, mint a gazdája. Nem tudjuk, Orbán hová álmodott még drótakadályokat, várárkokat és szurkot burogató asszonyokat, de lehetne GyODA-ban is gondolkodni, eladni a bugris nyugatiaknak jó pénzért, mint magyar szabadalom. Remélem emlékszünk még a gyorstelepítésű drótakadályra, mint kies hazánk debilitásának ékes bizonyítéka, emellett akkor is valamely cimborának jó pénz.

És ezen a ponton el is érkeztünk a visítás igazi lényegéhez, hogy Unió, aggyá pénzt. Érdekes ez, hiszen míg a kedves vezető a hanyatló Brüsszelben toppogat követelőzve, idehaza az egyik beosztottja – a Gulyás nevű – a tanároknak ígért béremelést megint, feltéve, ha az Unió ad pénzt, tehát ki érti ezt. Attól nem igazán, hogy ugyanez a Gulyás nevű ugyanazon a napon, amikor az Uniótól függő béremelésről delirált, egy másik helyen pedig azt mesélte – azzal etette a bamba hallgatóközönséget -, magyar hazánk annyira stramm, hogy nagyon jól elboldogul az osztrák traktorista pénze nélkül is. Ha mindezeket pedig egymás mellé állítjuk, akkor az derül ki, hogy vagy kies hazánkban, vagy a Gulyás fejében van kupleráj.

Vagy mindkettő és rohadt nagy. Plusz még a főni toppogatása, illetve kinyújtott marka az apróért. Azaz, tessenek már eldönteni, kell-e az a pénz, vagy Brüsszel dugja fel magának. Illetve az is felmerül, miért kerítésre kellene a felfüggesztett lóvé, ha a tanároknak van ígérve, tehát összességében feltehető az egyetlen hiteles kérdés, hogy akkor most mi van. Úgy tűnik, hogy ugyan kormányozva sincs szétesőben lévő valahai hazánk, de még a kormányzati kommunikációt sem sikerül összehangolni egyáltalán. Beszél az összes, mondja, ami épp az eszébe jut. Ez a háromnapos soproni stratégiai kormányülés hozadéka, és miért is lehetne más, ha azt az egészen apró adalékot, hozzá tesszük: nem tudjuk, ott mi folyt.

Mert ugyan újságíróval szóba nem álltak, kulcsra zárták a soproni ajtót, ehhez képest viszont Eperjes Szamócát szeretettel fogadták ugyanott. Még Nagy Ferót is kellett volna, hogy teljes és hiánytalan legyen a nívó, de ne legyünk telhetetlenek. Így is látjuk a lehangoló végeredményt, ami az eddig is megszokott semmi, másképpen a választási szlogen, miszerint „Folytatjuk”. De, hogy mit, mikor és hogyan, azt senki sem, még önmaguk sem tudják. Kell pénz, nem kell pénz, a tanároknak kell vagy kerítésre, Vodafone-ra illetve templomokra, akkora a zűrzavar, hogy kiigazodni rajta bajos. Csak egy fix pont van, éspedig a zavartalan lopás továbbra is, amire viszont az Unió – egyelőre – nem ad.

Navracsics rosszul dolgozott, de hallgat. Beígérte – mint emlékezhetünk -, ha nem jut eredményre a pénzszerző brüsszeli Canossa-járásai során, akkor lemond. Nem járt eredménnyel, le sem mondott. Sőt, a gombócot is megzabálta, egy brancs ezek, hogy A tanú bájos foglárától vegyünk muníciót, így meg is érkezzünk abba a korba, tehát a jelenünkbe. És erről az oromról látjuk a jövőt. A háború nem ér véget egyhamar, állapította meg Orbán, miután nem tapsolta meg Zelenszkijt. A migráncsok csak jönnek szakadatlan – mondta Orbán szintén a kappanhangján, majd fel is kiáltott: szüret. Mária néni, Feri bátyám, jövök, a cirkusz folytatódik, van mivel riogatni a népet, lesz szavazat megint. És ennyi az életünk. Az egész.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum