Hadházy Ákos, az egyszemélyes ellenzéki hadsereg tábort vert a Kunigunda utcában, az MTVA épülete előtt. Ez egy erődítmény. Mint tudjuk, amióta egyszer egy kis csapat bejutott oda, ott őket lábaiknál fogva húzgálták, egyebek, majd el is ítélték, de ez már a magyar igazságszolgáltatás dicső fejezete. Mindez azonban elég volt ahhoz, hogy a székházból végvár legyen lőrésekkel, de, mivel a XXI. században élünk, golyóálló üvegekkel és biztonsági kamerákkal, fegyveres őrökkel, hogy Dobó István Egernél megnyalta volna a tíz ujját, hogy az összes Jumurdzsák bekaphatja neki, most próbálják meg elfoglalni a rozzant aklot.
Amúgy ez egy televízió volna, közpénzből és a köznek fenntartott intézmény azzal a feladattal, hogy a hülye magyaroknak elmagyarázza a világot és annak történéseit, nem pediglen, hogy elhülyítse őket. Pedig ezt teszi. És Hadházy érdeme, hogy április óta szinte monomániásan mondja, Orbán addig nem győzhető le, amíg ez az intézmény (és összes csatolmányai) így működnek vagy egyáltalán működnek. Mert Hadházy, szemben az összes többi ellenzékivel, lehet, hogy tanult a történelemből, Goebbels működéséből, ami arra példa, hogyan lehet egy komplett nemzetet annyira átvágni, hogy dalolva ássa meg a saját sírját.
Az MTVA (és összes folyományai) ezért veszélyes intézmény, mert ő szállítja nekünk a pénteki orbáni monológokat a Kossuthon, a sportközvetítések szüneteiben is az egy perc gyűlöleteket, és különben is egy komplett párhuzamos univerzumot, ami fenntartja Orbán – bár csökkenő, de mégis testes – szavazóbázisát, a jobb érzésűekben pedig hányingert kelt. Tehát az MTVA így, ahogyan ma kinéz, eltörlendő a föld színéről, csak hát, Hadházy ehhez egyedül édeskevés. Az intézmény azonban így is retteg tőle, remeg szinte, amiről a képviselő táborozása során kis színesekben számolt be, ahogyan őt meglátva a várba menekültek, és riadtan néztek kifelé.
Mindezen jót mosolygunk, holott sírnunk kellene, mint ahogyan azon is, hogy az egyszemélyes Hadházy-hadsereg, vs. százharminc milliárdos MTVA székházastól és fegyveres őröstől egymásnak feszül, mint a vadnyugati filmekben a morcos szemű kovbojok. (Hadházy van fehér ruhában és kalapban.) Most így méregetik egymást, Hadházy ül a sátrában, vele szemben a mahomet épület, és néznek egymás szemébe. No de, míg eddig az volt, hogy ahogyan a képviselő kidugta az orrát a sátrából, az ellenérdekelt fél iszkolt a várába, és zárt be mindent kettőre fordítva a kulcsot, most taktikát váltva elkezdték őt kitartóan filmezni.
Ráállítottak egy komplett stábot, és reggeltől estig forgatnak, Hadházy minden lépését és rezdülését rögzítik, ami a titok viszont, hogy nem tudni, mi célból. Ha az ábrándok világába utazunk, akkor az lehet a lelkes munka oka, hogy a nyersanyagból majd Kálomista pár milliárdért összerak egy egész estés filmet. Ha viszont visszazuppanunk a valóságba, mivel egyébre a több tíz-, vagy százórás nyersanyag alkalmatlan, ez lélektani hadviselés lehet, illetve az emlegetett egy perc gyűlöletekbe és más propagandaműsorokba össze lehet vágni egy elrettentő anyagot, hogy Hadházy az MTVA, következésképp Mária néni életére tör.
Így vagy úgy, ez tényleg röhejes, s mindamellett végtelenül elkeserítő is. A képviselő egyébként november 4.-ig tervez egyedül az MTVA-val szemezni, arra a napra pedig blokádot hirdetett. Egyedül blokádolni bajos, ezért segítőket vár, a népeket, hogy állnának mellé jobb belátásra bírni ezt a kócerájt. Meglátjuk, mire megy Hadházy, de leginkább az derül ki majd ezen a napon, hogy mire mennek a népek, akik mi magunk volnánk, a rezsim kitaszítottjai, vagy Dosztojevszkij után nem is annyira szabadon megalázottjai és megszomorítottjai. Nem kellene magára hagyni ezt az embert, mint megannyi elődjét eddig.
Mert az is látszik, hogy amikor a népek – jogosan – azt követelik, hogy az ellenzék hagyja ott a parlamentet, ami ugyanúgy Orbán bábszínháza, mint az egész ország immár, akkor, ha valaki ezt megteszi – és Hadházy ezt teszi április óta -, akkor segítjük őt abban a küzdelemben, amit most már jól láthatóan magára vett teljesen. Negyedikén kiderül, hogy mi is úgy gondoljuk-e, ahogyan ő, illetve leginkább az, ha úgy is gondoljuk, akkor mellé állunk-e abban a küzdelemben, amit értünk folytat. Nagy szavaknak tűnnek ezek, de ide jutottunk, az utolsó percekben vagyunk, és eldől a sorsunk. Vagy, vagy. Harmadik opció nincsen.
Vélemény, hozzászólás?