A szomszéd rezsije

Kormányunk osztott-szorzott, és közzé tett egy számot, miután a rezsicsökkentés csökkentése nevű új magyar fogalom kétségbeesésbe taszította a mimagyarokat. Minielnök elvtárs ugyan elmondta az atyai tanácsot, miszerint mindenki készít családi költségvetést, és, ha ezt elvégezte, meglátja, mire futja és mire nem. Minielnök elvtársnak ez volt az utolsó szava ebben a témakörben, aztán elindult a náci mezőkre fajvédőnek, mert az nem zavarja a mimagyarokat, ellenben, ha megfagynak, az már kezdi érdekelni őket, de az sem eléggé. Momentán még negyven fok van, a mínuszok oly távolinak tűnnek.

Kormányunk is megnyugtatott, nem kell annyira beszarni, illetve nem mindenkinek. De akkor mennyinek, illetve ki esik bele abba a kategóriába, hogy eljővén a számla, azt nem tudja kifizetni egyáltalán. Azért, mert nem keres annyit, amennyit a csekk mutat. Az ilyen élethelyzet már elég húzós, az ilyennek távlatai, de jelenje sem nagyon van, egy ilyenbe belekerülve indul az ember a sufniba a kenderkötélért, hogy kissé késve, de eleget tegyen Kövér elvtárs egy korábbi bájos kérésének. Minielnök elvtársnál nem tudjuk, ki készíti a család költségvetését, de aggódnia nem kell, mert a bevétel rovat a duplájára emelkedett.

A miniszterek, államtitkárok is reménykedve várhatják az első megemelt számlát. Minielnök elvtárs róluk is gondoskodott, mert hogyan venné ki magát az, ha mondjuk Rétvári elvtársnál kikapcsolnák a villanyt, elzárnák a gázt, és kénytelen volna a parlamentbe melegedési céllal bejárni, mert más haszna úgysincs. Nem cukkolom én ezzel a magunkfajtát, hanem csak ténymegállapítok, hogy van, akinek nem kell tartania a bizonytalan jövőtől. Gulyás Gergely is sóhajtva mondta még a cirkusz, elején, hogy ő nagy valószínűséggel nem kerül bajba, amikor a postára kell fáradnia a sárga csekkel. Meg spórol is. Nem kapcsol villanyt.

Mások azonban épp bajban érzik magukat, így kormányunk közzé tett valami számokat, hogy nem is fognak olyan sokan megfagyni ebben a mi Paradicsomunkban. Azt írják ezek a drága emberek, hogy 5,6 millió áramfogyasztó közül 4,2 millió az, aki szerintük átlagfogyasztó. Közbevetőleg egyébként azt sem tudja senki, az átlagfogyasztás a hasra csapáson kívül milyen más módszertannal állapítódott meg, de már ez sem érdekel senkit. De nini, itt van nekünk 1,4 millió fogyasztó (esetleg a védett családtagokkal kiegészülve), akiket a kormány (Orbán) kőkeményen megszopat, és akkor a gázról nem is beszéltünk. Most fogunk.

Kormányunk valahonnan előhúzott adatai szerint a gázfogyasztók 3,5 millióan vannak kies hazánkban, közülük az optimista számítások szerint is 2,6 millió az úgynevezett átlagfogyasztó, itt is kaptunk tehát majdnem 1 millió embert (plusz védett családtagok), akik reszkethetnek a számlától. Összeadva a két halmazt – bár értelemszerűen vannak átfedések – ez uszkve 2,5 millió mimagyar ember (kiegészülve a pátyolgatott családdal), akikkel kőkeményen ki van cseszve. Momentán csak azt nem tudjuk, mennyi ebből az, aki egyszerűen képtelen kifizetni a számlát, és akit így a rendszer egészen profánul halálra ítélt.

Viszont a helyzet ennél is rosszabb, hozzáértő emberek szerint mindkét fogyasztói rétegnek minimum a fele képtelen lesz a hasra ütve megállapított átlagfogyasztást teljesíteni, azaz, mehet a lecsóba. (Sánta novellában büdösbe). Látjuk, hogy sok millió emberről beszélünk, akiken most csattani fog tizenkét év rezsihazugsága, és köztük rengeteg lesz a Fidesz-szavazó, akiknek mindezt mindannyian köszönhetjük. Nekik is meglesz a maguk baja, a karma tehát elvégzi a dolgát, most már csak az a kérdés, milyen reakciók érkeznek az amúgy bávatag, és semmit sem értő mimagyaroktól.

Szinte látjuk egyébként, hogy a jámbor népek azt hiszik, velük van a baj, nem tudnak spórolni, hogy a szomszédnak biztosan jobb, és csak az ő egük felett van borulat. Erre szocializálta őket Orbán, hogy a rendszer jó, s ha épp valakinek nem, az egyéni szociális probléma. Jelen esetben sokat néz tévét vagy állandóan fürdik, s bár Kövér elvtárs mondta, nem adja utasításba, ki mennyi pulóvert vegyen fel, tehát a bávatagok majd azt hiszik, nem húztak magukra eleget. Mindenki magában reszket majd a fagyos lakásban, már, ha nem árverezik el a feje fölül, vagy mindenki maga viszi a kötelét egy kampóhoz, mert nem tudja, hogy másképp is lehetne.

Iszonyú tél vár itt rengeteg emberre, amit az is mutat, hogy például az örök optimista Deutsch Tamás is már csak annyit bírt posztolni (miután elküldte szó szerint a picsába Gyurcsányt), hogy „A következő nehéz időszakban együtt kell maradnunk, hogy megőrizzük nemzeti ambícióinkat. Ennyi”. Nem egy vaskos program, de legalább az ambíció megmarad, ami fűt. Tényleg nem tudja az ember mi lesz itt, mi következik, de, ha a rezsim ezt is kibírja akkor mindennek vége. Annyiszor mondtuk már ezt, de most ez más, ez a fizikai véget jelenti egy földönfutó nemzettel, aki Deutsch-csal együtt őrizgeti az ambícióit. Ennyi, meleg telet nektek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum