Katalin hercegné

Novák Katalin megbukott. Egy hónapja köztársasági elnök a NER-ben, és máris kimutatta a foga fehérjét, amikor szó nélkül aláírta a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó törvényt, amivel a nagy elődök, Schmitt Pál és Áder János nyomdokaiba lépett, miszerint a nemzet töltőtollává vált. A pedagógusok bíztak benne, a pedagógusok csalódtak, és az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Itt sem várhatnak túl sok jót az álmoskönyvek szerint, azaz, ahogyan már most jövendölik, az Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtanak be keresetet, összefoglalva tehát a pedagógusok sztrájkjoga elveszett.

A NER, élén Orbán Viktorral folytatja működését a hagyományok szerint, és szecskavágóként aprítja azokat a jogokat, amelyek kényelmes működését megzavarhatnák. Európai ítéletekkel pedig már rég nem foglalkozik, azokat végre nem hajtja, mert nem tart következményektől, amik voltaképpen nincsenek is. A NER és Orbán Viktor köszöni szépen, nagyon jól van, tegnap is győzött, megvédte Brüsszellel szemben a rezsicsökkentést, amiről úgy üzent egyetlenünk, ha az anya férfi, az apa nő. Erről is lehetne elmélkedni, arról azonban, hogy kies hazánk miniszterelnöke degenerált, már nem érdemes.

Momentán ez a fejezete elfuserált életünknek nem rendszerszintű baj, ez Orbán egyéni szociális, morális és intellektuális gondja, amire orvosság nincsen. Ezzel élünk együtt – és ebben – már tizenkét hosszú éve, illetve fogunk még nagyon sokáig, és nem az a krónikási célunk, hogy a kedves vezetőt naponta küldjük el a francba, bár megtehetnénk. A történetben, ami az életünk, új elem Novák Katalin államfősége, őt kell beillesztenünk a gépezetbe, mert ahogyan ugyan a pedagógusokkal való kicseszésből kitűnik, nem sokban különbözik bajszos és tárogatós elődjeitől, mégis vannak benne új elemek.

Novák Katalint mesélésünkben utoljára akkor láttuk, amikor beiktatási parádéján új, államfői otthonát megnyitotta a bávatagok előtt, akik belépti díj nélkül csodálhatták, hol lakik majd „Katikánk”, ami új elem volt a cirkuszban. Előtte sem Palika, sem Janika nem hívott meg senkit, ők kietlenségükben is olyan távol lebegtek a pátoszban a porbafingó mimagyaroktól, mint állítólag Mohamed koporsója ég és föld között. „Katikánk” azonban azóta megkezdte magasztos működését, és a pedagógusokkal való kibabrálás mellett a legfrissebb hír az volt felőle, hogy gyereknapon kórházban járt beteg gyerekeknél.

Ez nóvum a bajuszos és tárogatós elődökhöz képest, ilyet ők nem csináltak soha. Az efféle kötelezettségek az angol királyi család hercegnői és hercegnéi számára házi feladatok, ők szoktak hülye kalapokban de nem gyűrött kosztümökben ilyen helyeken parádézni. Az angol királyi családról az ember véleménye az, mint Johnny Rottennek, született John Lydon bácsi előbb a Sex Pistols utóbb a Public Image Limited színeiben, miszerint mennének a francba, ami innen a Kárpátok alól úgy finomodik, hogy létezésük voltaképp értelmetlen. Közpénzből parádézó drága celebek, és mint kitetszik, Novák nacsasszony másolja a cirkuszt.

Hogy hercegnő vagy hercegné, ebbe ne tessenek belekötni, ismerjük a fogalombéli különbözőségeket, hogy minálunk az egyedüli hercegkisasszony csakis a Ráhel, Novák meg nem lehet hercegné, mert az urában nem csörgedez királyi vér. A szerep mégis ugyanaz, funkció nélkül parádézni, amit Novák alaposan el is kezdett, jár-kel a nagyvilágban békét óbégatva, mintha ezzel ellensúlyozni tudná a gazdája rombolását, aki már nem is tör-zúz a porcelánboltban, akárha elefánt, hanem ott ücsörög a porrá zúzott üzlet közepén elégedetten böfögve, kezében egy üveg koviubival.

Így élünk mi a Kárpátok alatt, Katalin hercegné szerepe a nagyvilágban az, hogy tompítsa a porcelán csörgését, idehaza pedig a jóságos és jótékonykodó celebé, és egyik sem áll jól neki. Nem csak azért, mert nincs egy vasalt ruhája, hanem, mert kívül is és belül is hamis, már most unjuk a még évekig nézendő művigyort, és elegünk van a jóságos hercegné attitűdből is. Magyarország nem Anglia, de még mennyire nem az, és a mi túl drága celebünknek volnának értelmezhető feladatai is, például, hogy ne szarja telibe a pedagógusok képét, de ő ezt az első adandó alkalommal megtette. Mégpedig bőségesen.

Hogy aztán beteg gyerekekkel kurválkodik, családról ábrándozik és békegalambokat pukizik, olyan mindegy innen nézvést, mintha nem is lenne. És voltaképp nincsen is. Púp a hátunkon, cafrang az ország ormán, és ezért van az, hogy érzelmeinkben ott tartunk – ha már emlegettük – mint John Lydon Johnny Rottenként a „God save the Queen” című nótájában, amiért őt erősen le is akarták tartóztatni, mert nem szerette benne a királyi famíliát egyáltalán. Hallgassanak Sex Pistolst vagy Public Image Limitedet, de ne hallgassanak Novák Katalint. Erre jutottunk hosszú elmélkedésünk során.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum