Az élet szép

Bő egy hónappal a választás után kies hazánkban a többség úgy érzi, jó irányba mennek a dolgok. Elsőként az a meghökkentő, ha a választás előtt azok voltak többen, akik szerint Orbán útja nem megfelelő, miért győzött mégis a Fidesz, de erről többen értekeztek már eddig is köteteket, és mégsem lettünk okosabbak semennyivel. De az az igazi mesébe illő fordulat, hogy a választás után nem történt semmi az ég egy világon, amitől az ember úgy érezhetné, hogy a feje fölött kevésbé van borulat, és mégis úgy érzi, másképpen süt rá a nap.

Hogy mitől lett jó abból, ami előtte rossz volt, ez olyan titok, amit soha, senki nem fog megfejteni, hiába jönnek most az okosok a győzteshez húzás elméletével mint lehetséges ok és indok, ez kevés. Enni kell. A lakosság eszik is, és mindeközben azt veszi észre, hogy lassacskán semmire sem elég a pénze, a hivatalos megfogalmazás szerint a lakosság (vö.: panelproli) huszonkét százalékos inflációt érzékel, míg a KSH egészen mást magyaráz neki. A lakosság (vö.: választópolgár) nem tudja most megvenni azt, amit januárban esetleg meg tudott, viszont úgy érzi, a dolgok jó irányba mennek.

Hogy milyen dolgok, azt természetesen nem tudjuk, mert dolgok többfélék vannak, sőt, milétük is bizonytalan, ha a Brian élete prófétájára gondolunk: „És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok, és senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé… raf… raffiakötő állvány, amihez hozzá voltak erősítve, és akkor majd a barát elveszíti a barátja kalapácsát és a fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak… már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül.” És kedveseim, ilyen megközelítésből rózsaszínű a világ.

Gondolkozom én, tűnődök erősen, miért marad az ember magára, aztán rájön, hogy kitartani nehéz. Lám, Márki-Zay sem tartott ki, meg a többi sem, és az sem meglepő, hogy abból a felmérésből, amiből kiderült, a népek szerint ma már jó irányba mennek a dolgok a raffiakötő állványhoz erősítve, ma a Mi Hazánk a legnépszerűbb ellenzéki párt, és ebből a szempontból is szép az élet. Mert ők azok, akik lefoglalták a buzik elől az utcát, egyikük parlamenti alelnök, az, amelyik könyveket darál, az élet tehát maradéktalanul csodaszép.

Csak két kósza oldalpillantást vetettünk gyönyörű hazánkra, és két olyan dolgot találtunk az állványhoz erősítve, amitől az ember füle lekonyul, kedve lelohad, s ha kicsit érzékenyebb a piciny lelke, az élettől is elmegy a kedve, a miénk azonban a nagy egészet nézve egyáltalán nem. Mi több, a vizsgálatok szerint ettől kivirulunk, ami olyan lélektan, ami nincs még egy a föld kerekén, csakis itt. Itt mifelénk diktátornak lenni is felhőtlen öröm, erőfeszítést nem igényel, régi időket idézve mondhatnánk úgy, népünk önként és dalolva hajtja fejét az igába.

Más szemszögből egy Bud Spencer film ötlik az eszünkbe, mikor is a bunyós jelenetben Terence Hill jámboran megjegyezte a barátjának: a hátadon töri szét a széket. És valóban ott törte szét a nyomorult támadó, de hősünk mit sem törődve vele mélázott bele a világba tovább és zavartalanul. Az ő filozófiája az volt, ha van elég hagymás bab vagy más hasonszőrű eledel, akkor ez a világ a lehetők legjobbika. Ezt is megértjük Bud Spencer filmbéli maga módján, ám ő legalább akkor lázadozott, ha éhes volt. Ezek a mi jámboraink, mint kitetszik, akkor sem.

Mindebből túlságos messzeringó következtetéseket levonni nem kell és már nem is lehet, mert fölösleges. Igényeink tizenkét év alatt minimalizálódtak, s ha valaki szóba hoz demokráciát, sajtószabadságot, néznek rá elkerekült szemmel, hogy nem érteni, mit mond az idegen. Enni sincs már nagyon mit, de azért kiszorítjuk a farhátat a költségvetésből. Az ország szétrohad és atomjaira hullik, nem baj, úgy néznek ránk már, mint valami elszabadult barbárokra, kit érdekel. Itt a Viktor, aki rendbe hozza a dolgokat a raffiakötő állvány mellett, mert ugyan meggebedünk, de jó irányba haladunk. Dögöljek meg, ha értem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum